0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sztárvendég előadása a konferencián: így keres „lakást” a méhraj (2)

A cikk első részében Dr. Thomas Seeley méhkutató bécsi, méhészeti konferencián tartott első előadása nyomán megtudtuk, hogy milyen lakhatási feltételeket részesítenek előnyben a méhek, és azt, hogy a leendő "lakást" ugyanúgy tánccal jelzik, mint a méhlegelőt. A második részben megismerkedünk azzal, hogy miként hoznak döntést a legoptimálisabb "lakás" kapcsán egy hatékony mechanizmus segítségével.

A cikk első része után (Sztárvendég előadása a konferencián: így keres „lakást” a méhraj (1)) foglalkozzunk azzal a jogosan adódó kérdéssel, hogy hogyan képesek a felderítő méhek összehasonlítani különböző lakhatási lehetőségeket, ha mindegyikük csak egy „lakást” látogat? Az egyedi jelölésnek köszönhetően kiderült, hogy az egyes felderítő méhek csak egyetlen ládát látogattak a kihelyezettek közül, és nem „nézték” végig mindet.

A válasz tehát az, hogy a méhek nem tudják összehasonlítani az egyes helyeket. Valójában az történik, hogy a lakás minőségének függvényében az egyes felderítő méhek abbahagyják a táncjelzéseiket, és a kiszemelt láda látogatását.

Vagyis a gyengébb minőségű lakhelyt jelzők hamar leállnak a tánccal, míg a jobb minőségűt jelzők tovább folytatják azt minden egyes látogatás után.

És ekkor már egyre több társat is verbuválnak maguknak a raj felületéről. Így előbb-utóbb a „leglelkesebb” méhek maradnak csak a „táncparketten”, azok, melyek kiváló lakhatást jeleznek.

Ebből adódik a másik kérdés, hogy miért állnak le a méhek a táncukkal előbb-utóbb, ha a lakások minősége nem olyan kiváló. Úgy tűnik, hogy ez tulajdonképpen egy automatizmuson alapszik.

Konkrétan, ha pl. egy méh kiváló lakást talál, először visszaszáll a rajhoz, és annak felületén 75 riszáló fordulatot tesz, majd a ládánál tett újabb látogatás után a rajhoz visszaérve 50 riszáló fordulatot, és így tovább. Vagyis minden egyes visszaszálláskor valamennyivel kevesebb fordulat figyelhető meg, míg végül a tánckörök el nem fogynak. Ekkor már csak azok a méhek táncolnak, melyek a legjobb helyeket találták meg, és a legtöbb riszáló körrel kezdték a táncjelzést.

További fontos megfigyeléseit is megemlíti Seeley professzor: a felderítésben pusztán a méhek 2-3 százaléka vesz részt. Előfordult ugyanakkor a kísérlet során, hogy két hasonlóan megfelelő „lakást” is találtak a felderítők, és a legvégén két méhcsoport jelzett két különböző irányt. És ekkor a raj kettévált.

A megfigyelt esetben azonban az anya egy kis repülés után visszaszállt a kiindulási pontra, és persze a ketté vált raj is. Ezután pedig hamarosan kialakult az egyöntetű cél jelzése, és a raj elindult a jelzett lakásba.

Másik tény, hogy 5-ből 4 esetben sikerült a méheknek a legoptimálisabb lakás mellett dönteni.

A megfigyelt „rossz” döntéseknél ugyan a legjobb lakást is jelezték a felderítő méhek, de már csak egy későbbi fázisban, amikor a legtöbb táncos egy másik „legjobb” helyért táncolt. Ezért a későn jelentkező felderítő méh jelzését a többiek már nem vették figyelembe. Nem tekinthető tökéletesnek tehát ez a döntési folyamat, de még így is az esetek többségében jól működik.

A döntési folyamat a gyakorlatban már a kaptárakban elkezdődik, és sokszor már ott eldől, hogy hova fog szállni a raj. Egy fára való kiülés többnyire csak az új anya (vagy anyák) bevárását és a rajban lévő méhek gyülekezését szolgálja, hogy minden csatlakozó méhecske társulni tudjon a rajhoz.

Seeley professzor megfigyeléseinek konkrét gyakorlati haszna is van. A professzor olyan rajcsapdákat helyez ki a környék fáira,  kb. 6 keretes nagyságúakat, melyek megfelelnek a raj (a cikk első részében tárgyalt) elvárásainak. Minden második rajcsapda be is csalogat egy-egy rajt a rajzási idényben.

 

 

Forrás: bienenpodcast.at