A cikk első része után (Sztárvendég előadása a konferencián: így keres „lakást” a méhraj (1)) foglalkozzunk azzal a jogosan adódó kérdéssel, hogy hogyan képesek a felderítő méhek összehasonlítani különböző lakhatási lehetőségeket, ha mindegyikük csak egy „lakást” látogat? Az egyedi jelölésnek köszönhetően kiderült, hogy az egyes felderítő méhek csak egyetlen ládát látogattak a kihelyezettek közül, és nem „nézték” végig mindet.
A válasz tehát az, hogy a méhek nem tudják összehasonlítani az egyes helyeket. Valójában az történik, hogy a lakás minőségének függvényében az egyes felderítő méhek abbahagyják a táncjelzéseiket, és a kiszemelt láda látogatását.
És ekkor már egyre több társat is verbuválnak maguknak a raj felületéről. Így előbb-utóbb a „leglelkesebb” méhek maradnak csak a „táncparketten”, azok, melyek kiváló lakhatást jeleznek.
Ebből adódik a másik kérdés, hogy miért állnak le a méhek a táncukkal előbb-utóbb, ha a lakások minősége nem olyan kiváló. Úgy tűnik, hogy ez tulajdonképpen egy automatizmuson alapszik.
Konkrétan, ha pl. egy méh kiváló lakást talál, először visszaszáll a rajhoz, és annak felületén 75 riszáló fordulatot tesz, majd a ládánál tett újabb látogatás után a rajhoz visszaérve 50 riszáló fordulatot, és így tovább. Vagyis minden egyes visszaszálláskor valamennyivel kevesebb fordulat figyelhető meg, míg végül a tánckörök el nem fogynak. Ekkor már csak azok a méhek táncolnak, melyek a legjobb helyeket találták meg, és a legtöbb riszáló körrel kezdték a táncjelzést.
További fontos megfigyeléseit is megemlíti Seeley professzor: a felderítésben pusztán a méhek 2-3 százaléka vesz részt. Előfordult ugyanakkor a kísérlet során, hogy két hasonlóan megfelelő „lakást” is találtak a felderítők, és a legvégén két méhcsoport jelzett két különböző irányt. És ekkor a raj kettévált.
A megfigyelt „rossz” döntéseknél ugyan a legjobb lakást is jelezték a felderítő méhek, de már csak egy későbbi fázisban, amikor a legtöbb táncos egy másik „legjobb” helyért táncolt. Ezért a későn jelentkező felderítő méh jelzését a többiek már nem vették figyelembe. Nem tekinthető tökéletesnek tehát ez a döntési folyamat, de még így is az esetek többségében jól működik.
A döntési folyamat a gyakorlatban már a kaptárakban elkezdődik, és sokszor már ott eldől, hogy hova fog szállni a raj. Egy fára való kiülés többnyire csak az új anya (vagy anyák) bevárását és a rajban lévő méhek gyülekezését szolgálja, hogy minden csatlakozó méhecske társulni tudjon a rajhoz.
Seeley professzor megfigyeléseinek konkrét gyakorlati haszna is van. A professzor olyan rajcsapdákat helyez ki a környék fáira, kb. 6 keretes nagyságúakat, melyek megfelelnek a raj (a cikk első részében tárgyalt) elvárásainak. Minden második rajcsapda be is csalogat egy-egy rajt a rajzási idényben.