0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Washington állam szőlőtermesztőinek szembe kell nézni a filoxérával

A washingtoni Walla Walla völgy szőlőtermesztői az idén ősszel vették észre, hogy a növények gyökerén hemzsegnek a gyökértetvek. Az állami egyetem szaktanácsadója szerint csak most akadtak rá a kártevőre, de valószínűleg már évek óta károsít. Michelle Moyer arra biztatja a szőlőtermesztőket, hogy keressék a karantén kártevőt, mert csak az ellen lehet védekezni, amit ismerünk.

A szőlőgyökéren élő filoxéra okozta hanyatlás hosszú folyamat, és közben a termés minősége nem romlik, de végül a sajátgyökerű szőlők pusztulásához vezet. Washingtonban már 100 éve megtalálták, de elszórtan és főként Concord környékén, ahol nem okozott gazdasági kárt.

A világon mindenütt megoldották a problémát azzal, hogy filoxéraellenálló alanyokra oltják a szőlőt, ám Washingtonban még az ültetvények saját gyökéren állnak, mert nem volt jelen a kártevő.

Az erősen homokos talajban védett a szőlő, de a kötöttebb területeken már nem.

Most, hogy megtalálták a kártevőt, a további széthurcolását igyekeznek megakadályozni, ugyanis földdel, az emberek lábbelijén vagy a járművekkel is új területekre juthat.

Valószínű, hogy már évek, ha nem évtizedek óta megtelepedett a Walla Walla völgyben, csak még nem keresték, véli Michelle Moyer, a Washington Állami Egyetem szőlészeti szaktanácsadója. Sőt, másutt is előfordulhat, ezért egész Washington államban érdemes ellenőrizni a gyengén fejlődő állományokat. Aktív szőlőgyökeret kell kiásni ehhez, és keresni rajta a szőlő-gyökértetűt vagy a szívogatása nyomán képződő gubacsokat.

Egyszerű kézi nagyítóval is láthatók a sárgás, levéltetűhöz hasonló gyökértetvek.

Most ősszel csak kisebb felmérést végeznek az állami mezőgazdasági minisztérium megbízásából, de szükség lesz egy átfogó vizsgálatra, amihez még keresik a forrásokat, és a termesztők anyagi támogatására is számítanak. A szőlőtermesztőknek nem kell félni a karantén miatt, mert az az ágazat érdekeit szolgálja, és kimerül abban, hogy a hatóság által előírt módszereket kell alkalmazni az ültetvényben.

 

A Washington Állami Egyetemen pedig arra készülnek, hogy talajtérképet állítanak össze, amin a termesztők láthatják, mennyire veszélyezteti őket a kártevő.

Az állam területén sok a homoktalaj, ahol nem él meg a filoxéra, de már egy kis agyagtartalom is elég, hogy kockázatosnak minősüljön a terület.

Hosszú távon Wahingtonban is az oltványszőlők telepítése lesz a megoldás, mint a világ legtöbb borvidékén, de ez időbe telik, és nagyon sokba kerül. Addig is gondosan meg kell tisztítani a földtől a szüretelőedények alját, a dolgozók cipőjét és a járművek kerekeit. A filoxéra ellen javasolt legjobb gyakorlatok listája az ausztrál javaslatokra épül, ahol szigorú intézkedéseket hoznak a filoxéra behurcolásának megelőzésére.

Ahol újratelepítésre lesz szükség, rövid távon plusz öntözéssel és nitrogéntrágyázással serkenthetik erősebb növekedésre a szőlőt, ezzel késleltetve a tőkék leromlását. Őszi rovarölő szeres kezelést is javasolnak, azt azonban nem ajánlják, hogy kihúzzák a filoxérás tőkéket, mert az segítené a kártevő terjedését.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu/goodfruit.com