0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sok pocok, kevés hörcsög várható jövőre

Ha alaposan áttekintjük, miként alakult a károsítóhelyzet 2019-ben, nagyjából előre lehet jelezni, hogy ez milyen várható következményeket von maga után a következő növényvédelmi szezonban. Mezei pocokból sok volt az idén, a jövő évi kilátások pedig nagyrészt azon múlnak, hogy csapadékos lesz-e a tél, a hörcsög ugyanakkor régóta nem okozott már komoly problémát, és várhatóan jövőre sem fog.

A mezei pocok szántóföldön és kertészeti kultúrákban rendszeresen visszatérő kártevő. Átlagos években rendszeres károsítását elsősorban csak az évelő pillangós kultúrákban, gyepesített területeken – beleértve a füvesített gyümölcsösöket és szőlőültetvényeket –, valamint ruderáliákban lehet észlelni.

Év közbeni migrációja során ezekről a területekről rendszeresen látogatja az őszi vetésű növényeket, így a kalászosokat és a repcetáblákat. Ennek során elsősorban a táblaszéleken alakít ki kolóniákat, kedvező körülmények esetén megtelepszik a tábla belsejében is. Időnkénti túlszaporodása (gradációja) során nem kíméli a kapás növénykultúrákat sem.

Utolsó, egész országra kiterjedő gradációját 2015-ben észleltük, azóta túlszaporodása csak lokálisan jelentett gondot.

2019-ben a száraz és enyhe tél kedvezett a szaporodásának, így egyedsűrűsége tavaszra nem csökkent. Az Alföld és a Dunántúl túlnyomó többségén a fertőzöttség elérte a veszélyes mértéket, a 100 négyzetméterenkénti két példányt. Ez egyaránt jellemezte az őszi kalászosokat, az őszi káposztarepcét, az évelő pillangósokat, valamint a füvesített gyümölcsösöket. A további időszakban viszont megállt a mezeipocok-fertőzés további erősödése, így csak kevés üzemben kellett védekezni ellene. A száraznak és melegnek mondható nyár, illetve ősz során gócszerűen jelentkező fölszaporodás miatt

engedélyezték ellene a védekezést szükséghelyzeti engedélyek kiadásával, ahol az egyedsűrűség ezt indokolta.

A védekezések körültekintően történtek, mezei vadak és hasznos ragadozók nem estek áldozatul. Az őszi kalászos- és repcevetések, valamint évelő pillangós növénykultúrák és gyümölcsösök fertőzöttsége napjainkban nem indokolja a kiterjedt védekezést, az őszi szárazság utáni novemberi bőséges csapadék nem kedvez a kártevőfertőzés erősödésének.

Amennyiben a tél folyamán megmarad a csapadékosabb tendencia, nem várható korai erős pocokkártétel, a száraz tél viszont nem fogja gátolni a téli szaporodást.

A hörcsög országos szinten évek óta nem okoz növényvédelmi problémát.

Visszatérő kártétele csupán a hagyományosan „hörcsögös” területekre jellemző, így a Hajdúság, a Nagykunság, Békés és a Dunántúl mezőségi területeire, de az évtizedekkel korábbi súlyos esetek ezeken a területeken is csak szórványosak. Az idei alacsony fertőzés jövő évi erősödésére kevésbé kell számítani, mert

a hörcsög tömeges fölszaporodásához több évnek kell eltelnie.

Forrás: Kertészet és Szőlészet