0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Szakmai mestereket avattak

Patkolókovácsok, méhészek és pékek, összesen 21 ember vehetett át mesteroklevelet kedden Budapesten. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében szerzett mesterlevél a szakmák hírnevét öregbíti.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2019-ben – az agrártárca fenntartásában lévő képzőintézmények közreműködésével, lebonyolításával – három szakmában szervezett gyakorlatorientált mestervizsgát. A sikeres mestervizsga letétele után 21 mester vehette át mesterlevelét, három szakmában, így patkolókovácsok, méhészek és pékek voltak a díjazottak között.

Az átlagosan 180 órás képzés a szakemberek számára szakmai fejlődést biztosít, további karrierlépcsőfokot, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismereteket.

Emellett a mindennapi vállalkozási gyakorlathoz szükséges szakmai, gazdasági, pénzügyi, vezetési, munkaügyi és jogi ismereteket, azok készségszintű alkalmazását.

Aki mestervizsgát tesz, belép szakmájának elitklubjába – mondta el az eseményen Bagdán Boglárka. Az Agrárminisztérium (AM) agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára köszöntőbeszédében hozzátette: bizonyos szakmákban ugyanakkor nem lehet embert találni, ezért a minisztérium célja, hogy az agrárszakmák megbecsülése növekedjen.

A mesteri cím egy adott szakma csúcsa, a legmagasabb fokot jelenti – jelentette ki az eseményen Papp Gergely. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese hozzátette: a mesternek azonban nem csak a szakmáját kell ismernie, hanem emberként is példát kell mutatnia.

Tény, hogy probléma az, hogy manapság kevés ember választja ezeket a pályákat, de a díjazottak feladata az, hogy „sugározzák azt, hogy ez egy jó életforma” – fogalmazott.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu