0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Zöldséghiánnyal küzd Anglia az áradások miatt

Több élelmiszer ára is jelentősen megnőtt az észak-angliai áradások miatt, ami súlyosan érint több őszi betakarítású zöldségfélét, így a burgonyát, a karfiolt és a káposztaféléket.

A hivatalos adatok szerint Dél-Yorkshire, Lincolnshire és Midlands körzetében a burgonyatermés egytizede maradt a földeken. A termelők abban reménykednek, hogy valamennyit meg tudnak menteni a termésből. Lincolnshire-ben a fejeskáposzta- és a karfioltermés 60 százaléka még a földeken volt az áradás idején.

Az áradás és az utána visszamaradt sár a karfiolt károsította leginkább, ebből lesz igazán hiány a piacon.

Nagy-Britanniában tavaly hat év legalacsonyabb burgonyatermését takarították be, 1,1 millió tonnával kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az áradások következtében kialakuló áremelkedés teljes mértékét még nem lehet megjósolni, de egyes elemzők szerint november első hetében 8 százalékkal drágábban adták a termést, mint egy hónappal korábban. A theguardian.com cikke arról számol be, hogy a tavalyi gyenge burgonyatermés miatt a KP Snacks cég chipsmárkái, így a Hula Hoops, a McCoy’s és a Tyrrells 9-22 százalékkal drágultak az idei évben.

Vernon Mascarenhas, a 400 londoni étteremnek szállító Nature’s Choice nagykereskedő cég vezetője szerint a hazai termesztésű zöldségfélékből jelentős hiány várható, különösen kelkáposztát nem lehet majd beszerezni.

Forrás: freshplaza.com/Kertészet és Szőlészet