0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Bemutatkoztak Dióspuszta yearlingjei

A nyár végén tartott nyílt napon a nagyközönség is megismerhette a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Dióspusztai Angol Telivér Ménesének másféléveseit, akik rövidesen felkerülnek a versenyistállókba belovaglásra, illetve jövő nyáron már be is mutatkozhatnak.

Kíváncsi és izgatott futtatók, trénerek, valamint lókedvelő érdeklődők gyülekeztek a Dióspusztai Angol Telivér Ménes főépülete előtt, ahol idén 24 másféléves lovat vezettek fel. Ez alkalommal a bemutatott lovakat bérbe lehetett venni vagy meg lehetett vásárolni.

A felvezetett lovak között hét utód képviselte a Szlovákiában eredményesen futott Move Your Visiont, akinek a legnagyobb vonzerejét az jelenti, hogy Galileo, azaz a világ jelenlegi legeredményesebb örökítőjének a fia. A mostani yearlingek a Dióspusztán állomásozó mén első évjáratából származnak, így jövőre, 2020-ban mutatkozhatnak be a versenypályán.

Ez minden tenyésztő számára az egyik legizgalmasabb időszak, hiszen kiderül, hogy a hosszú évek befektetése a ménbe, a fedeztetésbe, a csikók felnevelésébe mennyire volt jó döntés.

A másik Dióspusztán felállított méntől, Bully Pulpittól hat utód vonult fel a nézők előtt. A ménes harmadik, néhány évig „kölcsönzött” ménjétől, Simplextől pedig két yearlinget láthattak az érdeklődők. Rajtuk kívül külföldi, elsősorban franciaországi (Stormy River, Anodin, Penny’s Picnic, George Vancouver), valamint cseh (Chardonnay Tcheque) fedeztetések eredményeként született másfélévesek szerepeltek még a nyílt napon.

Ritka lehetőségek

Ez utóbbiak igazán érdekesek lehettek a futtatók számára is, hiszen például Anodin utódai egyre nagyobb sikereket érnek el a francia pályákon, így a Haras du Quesnay a fedeztetési díját 15 ezer euróra (4,9 millió forintra) emelte. Valamivel kevesebbet, de a magyar pénztárcához mérve még így is sokat, 6 ezer eurót (csaknem 2 millió forintot) kellene fizetni egy fedeztetésért George Vancouver esetében is.

Tavaly nagy sikert hozott a yearlingfelvezetés, hiszen a helyszínen vagy az azt követő hetekben, napokban csaknem minden másfél éves gazdára talált, ami elsősorban az itt született és nevelt Esti Fény Derby-győzelmének volt köszönhető.

A bérlők és vásárlók érdeklődése azonban idén némileg elmaradt a tavalyitól és a nyílt napon végül kilenc másféléves talált új gazdára, illetve bérlőre. Bizonyára több komoly érdeklődőt vonzott volna az esemény, ha a ménes legsikeresbb lovának a teljes vagy féltestvérei is a kínálatban szerepeltek volna.

Ígéretes csikók

Jövőre viszont már Esti Fény kishúga, az Anabaa Blue apaságú Esti Szél is a yearlingek között lehet. Őt egyelőre a 28 idei születésű kiscsikó között láthatták a látogatók. A ménes 2018-ban legtöbbet foglalkoztatott ménje az idén már 21 éves Anabaa Blue volt, akitől 2019-ben 13 utód született.

A mén versenylóként a jó származása mellett a Francia Derby, a Prix du Jockey Club megnyerésével tűnt ki.

Fedezőménként ennél jóval kevésbé bizonyult sikeresnek, de a magyar ménesben azért remélik, hogy jó utódokat tud adni, illetve anyakanca-reproduktorként is számítanak rá. Rajta kívül Dióspuszta másik két ménjétől, Bully Pulpittől és Move Your Visiontől származik a legtöbb idei csikó. Az újdonságok között pedig a magyar közönség által is jól ismert Akaba első két utódját is megnézték az érdeklődők. Az egyetlen külföldi fedeztetésből származó apróság a Németországban álló Isfahantól született.

A látogatók a fedezőménekkel is találkozhattak, akik között az igazi újdonságot a tavaly megvásárolt gyönyörű Silver Frost jelentette, illetve a tavalyi nyílt napon még Anabaa Blue-t sem láthatták az érdeklődők.

Forrás: Pegazus