Back to top

A méhek számának csökkenése milliárdos kárt okozhat a mezőgazdaságnak

Milliárdos károkat okozhat a mezőgazdaságnak a méhek számának csökkenése a növények beporzásának elmaradása miatt - mondta Haász Ferenc, a Békés megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke az MTI-nek.

Békés megyében 6-7 százalékkal csökkent a méhcsaládok száma az elmúlt évben. Egyre többen felhagynak a méhészkedéssel, a megyei egyesületnek jelenleg 620 tagja van, harminccal kevesebb a tavalyinál – tette hozzá, megjegyezve, hogy a méheket kártevők és különböző vegyszerek is pusztítják.

Haász Ferenc elmondta, hogy

az idei a kedvezőtlen időjárás miatt kifejezetten rossz év volt a méhészek számára, akik "akácból és napraforgóból sem tudtak közepes termést sem kihozni".

Ehhez párosul az elmúlt tizenöt év legalacsonyabb felvásárlási ára, a nagybani piacon egy kilogramm vegyes méz az ilyenkor szokásos 700 forint körüli ár helyett 600 forint, az akácméz kilójáért 1250-1300 forintot adnak, ami körülbelül 200 forinttal kevesebb a "normál árnál" – ismertette.

Az árválságot az Európai Unióba külföldről beáramló mézek okozzák, ezen védjegyhasználattal lehetne segíteni a szakember szerint.

A megyei méhészegyesület elnöke szerint a válságból az egyik kiút a technológiai fejlesztés lehetne, amire vannak támogatások, a nehézséget az okozza, hogy főként utófinanszírozásúak.

Jövőre a jelenlegi kétszeresére, ezer forintra nő a beporzási támogatás – jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte nem a támogatásnak, hanem a piaci árnak kellene megmentenie az ágazatot.

A legfontosabb az lenne, hogy a vásárlók tudatosan keressék a jó magyar mézet, ezért rendeznek mézes reggeliket az iskolákban, ezért kóstoltatják a fajtamézeket a fesztiválokon – mondta. Haász Ferenc szerint e téren látszik némi előrelépés, az elmúlt 3-5 évben 20-50 dekagrammal nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás, ami jelenleg egy kilogramm körüli, ám még mindig elmarad a 2,5 kilogrammos átlagos nyugat-európai szinttől.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kecskesajt sült dióval, áfonyával

Tusz Emese élete alapjaiban megváltozott, amikor otthagyta tanári állását, és kecskesajtkészítéssel kezdett foglalkozni. Azt mondja, nem bánta meg a döntést, imádja a szabadságot és a kreativitást, amit az új munkája nyújt.

Egy lehetséges válasz a klímaváltozásra: agroerdészet

Kolumbiában korábban a marhatenyésztők erdőket irtottak ki, hogy legelőhöz jussanak, manapság azonban egy tesztprogram keretében fákat ültetnek, és a szarvasmarhák gyümölcsöt és cserjéket is esznek. A gazdák tehát úgy növelik a jövedelmüket, hogy közben védik az esőerdőket is.

Tüntetnek a méhészek Európa-szerte

Brüsszelben, Párizsban és Amszterdamban is tüntetést tartanak európai méhészek januárban, a demonstrációkat a Magyarországon bejegyzett Egyesület az Európai Méhekért szervezi. Ha megszűnnek a méhészetek, méhek sem lesznek, amelyek beporozzák a növényeket.

Az őszi vetések jól telelnek, de a csapadékra még várni kell

Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.

KSH: a sertés- és a gyümölcsárak felpörgették a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedését

Tavaly novemberben elsősorban a gyümölcsök és a sertés felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt az októberi 2,3 százalékosról 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Jobb árakért tüntettek az ír gazdák

Magasabb húsmarha-átvételi árak nélkül nem lehet fenntartani a vidéki életet Írországban – állítják a termelők, akik csütörtökön lezárták Dublin legfontosabb útjait.

Megtartó anyaföld

Azok többsége, akik a magyar nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, egyetértenek abban, hogy a globalizációval járó kihívások közül az egyik legnagyobb probléma a szülőföldről való elvándorlás. Az ősi föld elhagyása a kárpátaljai magyarok körében oly jelentős mértékűvé vált a mögöttünk hagyott években, hogy egyik napról a másikra megállítani lehetetlen.

Elkeseredésükben teleöntötték mézzel az agrárminisztérium bejáratát

Egy német méhészpár 2,5 tonna, glifozáttal szennyezett mézet borított Julia Klöckner agrárminiszter irodája elé tiltakozásképpen a német agrárkormányzat politikájával szemben.

Brutális sertéshúsdrágulással ért véget 2019

Decemberben az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal volt magasabb, mint 2018 utolsó hónapjában, ezen belül a sertéshúsé 23,7 százalékkal nőtt.

A mezőgazdasági gépgyártás és a mezőgéppiac jelentős gazdasági erő

Az Agrárminisztérium pályázati úton támogatja, valamint lízing és beruházási hitel kamattámogatási konstrukcióval is segíti a mezőgazdasági gépesítettség fejlődését – hangzott el Feldman Zsolt köszöntőjében a Mezőgazdasági gépgyártás- és forgalmazás tematikus napon.