0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Csirkebumm a lengyeleknél

Rekordokat dönt a csirkeágazat Lengyelországban: októberben 122 millió naposcsibe került a tenyésztőkhöz. A szárnyalást csupán a feldolgozóüzemek kisebb kapacitása állíthatja meg.

A csirkehús termelésének növekedése Lengyelországban nem lassul le.

Októberben a keltető üzemek közel 122 millió napos csibét szállítottak a tenyésztők számára.

„Ebben az évben harmadszor állítottuk fel a csibetermelés rekordját. Korábban erre áprilisban és augusztusban került sor” – kommentálta az eredményeket Katarzyna Gawrońska, a lengyel  Baromfi- és Takarmánytermelők Kamara igazgatója. Véleménye szerint a termelési potenciál lehetővé tenné a piac számára még több csirke befogadását, ezt azonban akadályozza a feldolgozó kapacitás lassabb növekedése.

A Lengyelországban előállított vágócsirke hús több, mint felét exportálják, az arány: tíz kilogrammból nyolc kiló kerül az Európai Unióba.

Ez év januárjától szeptember végéig 1 millió 72 ezer tonna baromfihúst exportáltak Lengyelországból 1 milliárd 406 millió Euró értékben.

A lengyel csirkehús fő vásárlója Németország,

de a brit és a holland piac is nagy felvevőnek számít. Nagyon sok lengyel baromfi kerül Franciaországba, a Cseh Köztársaságba és Szlovákiába is.

Forrás: okiemrolnika.pl