0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

OMME-küldöttgyűlés: a „nemek” diadala a szavazásokon

Szinte minden beterjesztett javaslatot elutasított az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) őszi küldöttgyűlése november 16-án, Budapesten tartott tanácskozásán. Egyetlen lényeges változás az egyesület szakmai lapjának, a Méhészújságnak a kiadásában várható.

Az alapszabály módosítására számos javaslat érkezett, ezek némelyike hosszas, végeláthatatlannak tűnő vitákat generált, az esetek többségében végül minden maradt a régiben. Elutasította a testület többek között a jelenlegi 11 fős elnökség létszámának csökkentését (erre több elképzelés is született: 9, 7 és 5 fő), a választási ciklus 4 évről 3-ra mérséklését, továbbá azt is, hogy a választott tisztségek egymás után legfeljebb két ciklusban legyenek betölthetők.

Nem kívánják a küldöttek az alapszabályt kiegészíteni egy olyan összeférhetetlenségi szabállyal sem, hogy választott tisztségviselővel (pl. elnök, elnökségi tag) nem köthet az egyesület 6 hónapnál hosszabb, vagy határozatlan idejű vállalkozói szerződést

(ez a változás jellemzően az elnökségben helyet foglaló szaktanácsadókat állította volna választás elé, melyik posztot tartják meg megválasztásuk esetén).

A papír alapú támogatási kérelmek megszűnése miatt egy hónappal előrébb kell hozni a tagdíjbefizetés határidejét (az OMME-ba érkezés legkésőbbi ideje: február 28.), hogy a tagsági igazolásokat az országos egyesület idejében mellékelni tudja az elektronikus igénylésekhez. A küldöttgyűlés döntése értelmében megváltozik a Méhészújság kiadásának módja: az eddig tagdíjakból finanszírozott megjelentetés helyett a jövőben a Nemzeti Programból teremtenék elő hozzá a szükséges forrást. A tagdíj mértéke ugyanakkor változatlan marad (5000 forint + 85 Ft/mcs), az újságra eddig szánt rész sorsáról későbbiekben dönt a küldöttgyűlés.

A tanácskozáson elhangzott beszámolókból megtudtuk: a Nébih még mindig „nem nyilatkozott” a 2018-as tömeges méhmérgezés utáni adatgyűjtések eredményéről.

Az akkori mintegy 500 esettel szemben 2019-ben mindössze 82 bejelentés érkezett a hatóság zöldszámára, de – mint elhangzott – az idei mérgezések mértékéről „nincsenek pontos információk”. Az OMME-ba érkezett visszajelzések szerint az amitráz-túladagolásból eredő problémák és a kumafosz-rezisztens atkák megjelenése is komoly gondot okoz jelenleg az ágazatban.

Forrás: Méhészet