0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A boldog borász és az ő boldog szőlői

Sajtótájékoztató keretében 2019. december 5-én 12 órakor, hirdették ki a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét. A Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon” cím nem egy bor kiváló minőségének elismerése, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

Idén közel hatszáz címre küldött ki az Akadémia felkérést jelölésre, amely kör 44 százaléka élt is a lehetőséggel. Így került be hat személy, hat borvidék az idei jelöltek közé, meyből a szervezet tagjai titkos szavazással választották ki a nyertest, aki egy évig viselheti a címet. Mint Zilai Zoltán, az Akadémia elnöke kiemelte, bejutni a legjobbak közé, már önmagában siker.

Koch Csaba idén hatodik alkalommal került a jelöltek közé. Családja 10 generáció óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken, és Csaba sorsa tulajdonképpen a kezdetektől meg volt pecsételve.

4 éves korában már saját fröccsöspohara volt, melybe nagyapja mindig fél ujjnyi bort töltött, amit aztán annak rendje-módja szerint szódával húzott fel. A papa – aki egyben Csaba példaképe – később sem hagyott fel a terelgetéssel: érettségire két tized hektár szőlőt ajándékozott unokájának. Az unoka pedig nem okozott csalódást: előbb agrármérnöki, majd szőlész-borász szakmérnöki diplomát szerzett.

„Nincs az a jó, amit ne lehetne jobbá tenni” – így szól a győztes mottója, mely jól tükröződik a diploma óta eltelt 27 év bámulatos fejlődésében. A Koch Borászat jelenleg 150 hektáron gazdálkodik a Hajós-Bajai borvidéken, a saját telepítésű tőkék kiváló minőségű talajokon nőnek, a borászatban pedig a legmodernebb technológiát alkalmazzák – minden adott tehát a prémium kategóriás borok előállításához. A szakmai sikereknek néhány éve már a Villányi borvidék is helyszíne, melyet tíz hektáron gazdálkodó, VinArt néven működő pincészetének eredményei bizonyítanak.

Csaba borai rendszeresen kiválóan szerepelnek a legrangosabb hazai és külföldi borversenyeken. A közelmúlt legnagyobb sikere a VinAgora Nemzetközi Borverseny idei Champion díja. A borász a fehér, rosé és vörös borok készítése mellett otthon van a jégborok és kései szüretelésű borkülönlegességek szakmai fortélyaiban is, három éve pedig megjelent a piacon teljes egészében saját előállítású, tradicionális, palackos erjesztésű pezsgőjével is.

Koch Csaba, amellett, hogy kiváló borász, tagja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökségének, a Magyar Bor Akadémiának, vezeti a Hajós-Bajai borvidéket, és nem utolsó sorban sikeres üzletember. A Koch Borászat 2014-ben az Év Pincészete lett, 2017-ben elnyerte a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díjat, idén pedig a rangos CUECO – Best European Winery elismerést.

Nagy hangsúlyt fektet a külföldi piacon való megjelenésre, így borai a környező országokon kívül megtalálhatók többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Brazíliában, Kínában, Angliában is. A közeljövő legfontosabb célkitűzése az idén elindult bioborászat bővítése, fejlesztése, főleg rezisztens szőlőfajtákkal.

„Mindazok, akik ellátogatnak hozzánk, a legnagyobb gonddal készített boraimat kóstolhatják meg. Szeretem a vendégeket kivinni az ültetvényekbe, megmutatni a saját szőlőtermesztési technológiánkat, a „boldog szőlőt”. A pincészetben minden folyamatot szemügyre tudnak venni, kollégáimmal szívesen válaszolunk bármilyen kérdésre. Szeretném, hogy azok, akik felkeresik a borászatot, bepillantást nyerhessenek az elmúlt 27 év történéseibe, miközben képet kaphatnak jövőbeli elképzeléseinkről is.”- ígéri Csaba azoknak, akik ellátogatnak hozzájuk.

A díjért versengők közül, a jelölés során a többi legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)

Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)

Günzer Tamás (Villányi borvidék)

Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)

Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

Forrás: MBA