0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Idén akár 30-40 százalékkal is drágulhat a lucfenyő

Idén akár 30-40 százalékkal is drágulhat a lucfenyő, mivel egy korábbi túltermelést követően 15-20 százalékkal kevesebbet ültettek a termelők – mondta az InfoRádióban Kanász János, a legnagyobb hazai karácsonyfa-előállító település, Surd polgármestere.

Már megkezdődött a településen a földlabdás fenyőfák kiemelése, ezt követően pedig kezdődhet a nordmann fák kivágása, amelyek nem hullajtják le a tűleveleiket – mondta az InfoRádiónak Kanász János. Surd községe körülbelül egymillió fát szállít országszerte az idei karácsony alkalmával, a település 98 százaléka foglalkozik fenyőfával. Mint a polgármester fogalmazott, nem erdőket ültetnek, hanem eladásra szánt karácsonyfákat.

A tavalyihoz hasonló arányban készülnek földlabdás, valamint kivágott fákkal, utóbbiak közül a nordmann a legkeresettebb, lucból azonban komoly hiány mutatkozik, így az ára jelentősen, 30-40 százalékkal is emelkedhet,

miután néhány évvel ezelőtt túltermelés volt, sok megmaradt, emiatt később kevesebbet ültették ezt a fajtát – magyarázta a polgármester.

A luc termelői méterára 1800-2000 forint körül alakulhat, míg a kereskedő 3000-3500 forintért adhatja már. Vagyis a fenyőfával is úgy vagyunk, mint mindennel – magyarázta a szakember –, hogy aki termel, az alig profitál belőle, aki továbbadja, az viszont bőven. A közvetlen értékesítés jövedelmezőbb, de ezt főként a fiatalabb termelők teszik, akik Budapestre és más nagyvárosokba viszik a fenyőfáikat, és maguk adják el. A nagyobb profit pedig annak ellenére is garantált, hogy egy 15-20 négyzetméteres árusító hely bérlése több százezer forintba kerülhet.

A főként piacokra szállított földlabdás fák termelői áraik vegyesek,

a lucot például, amit főként az idősebb generáció kedvel, 3500-4000 forintért kínálják, míg ez vágottan 2500-3000-be kerül, a sláger azonban a nordmann ebből a típusból is. Az ezüstfenyőből nagyon keveset szállítanak, pedig van rá kereslet – jegyezte meg Kanász János. A tapasztalatok alapján az mondható, hogy a legtöbben az 1-1,2, illetve 2-2,5 méteres fákat keresik

A szakember véleménye szerint a Magyarországon megtermelt fák 10 százaléka kerülhet exportra, főként Horvátországba és Szlovákiába. Az idén kivágott mintegy egymillió fa pótlására körülbelül 1,2-1,3 millió fát ültetnek.

Forrás: Inforádió