0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A méhészjövőt az ágazaton belül kell formálni

A Méhészet szaklapban „Vagy béke lesz az ágazatban, vagy tönkremegyünk" címmel interjú jelent meg a méhész-agrárminiszterünkkel, Nagy Istvánnal. Erre számos hozzászólás érkezett. A Méhészet szerkesztősége a főbb csomópontokat tartalmazó felvetéseket küldte el Nagy Istvánnak, amelyekről a miniszter úr alább nyilatkozott.

A Méhészet szaklap 2018. évi júliusi számának 10-11. oldalán „Vagy béke lesz az ágazatban, vagy tönkremegyünk” címmel interjú jelent meg a méhész-agrárminiszterünkkel, Nagy Istvánnal. Az írás szerkesztői megjegyzéssel zárult, amelyben „Méhészjövő” jeligével lapunk olvasóit véleményük, álláspontjuk kifejtésére biztattuk. Számos hozzászólás érkezett. A Méhészet szerkesztősége a főbb csomópontokat tartalmazó felvetéseket küldte el Nagy Istvánnak, amelyekről a miniszter úr alább nyilatkozott.

• Megvannak-e a feltételei a magyar méhészeti ágazat szereplői (termelők, felvásárlók, feldolgozók, kereskedők) rég óhajtott kiegyezésének, az ágazaton belüli békekötésnek?

– A termékpálya szereplőinek természetesen nem azonosak az érdekei, így valóban az érdekek harmonizálására, illetve összefogásra lenne szükség. Csak az érdekelteken múlik, hogy megteszik-e, és ha igen, mikor és milyen formákat felhasználva. A piaci feltételek a kényszerítőek, ezért időszerű lenne a minél szélesebb körű gazdaságilag is értelmezhető együttműködés.

• A hozzászólások érintették a méhész értékesítési szövetkezeteknek a jelenleginél sokkal nagyobb szerepét. Akadt, aki úgy fogalmazott: egy, azaz egy méhészeti szövetkezetre lenne szükség Magyarországon, amelynek az összes hazai méhész tagja lenne. Mások szerint ez túlzás, öt-hat népes szövetkezet jelenthetne a mézpiacon érzékelhető elmozdulást.

– Jelenleg négy, állami elismeréssel rendelkező termelői csoport (szövetkezet) dolgozik a piacon több mint 650 taggal, ez a szint egyértelműen alacsony. A létrejött szövetkezetek túlnyomó része megszűnt, de van néhány jól működő szervezet is. Ezeket építve, vagy ezek példáján el lehetne indulni egy erősebb együttműködési modell irányába.

Az EU által támogatott, szövetkezeti formában gazdálkodó termelői csoportok képesek csökkenteni a termelők piaci kitettségét és ezáltal növelni tagjaik jövedelembiztonságát.

Természetesen a szervezetekben rejlő lehetőségeket maguknak a termelőknek kell felismerniük, de a megalakítás és a működés első éveinek költségeit a közösségi támogatások fedezik. E szervezetek a tagok termékének közös piacra juttatása által rugalmasan képesek alkalmazkodni a mézpiac változásaihoz és számtalan egyéb módon is hathatósan képesek segíteni tagjaik gazdálkodását. A kisebb szövetkezetek is működhetnek együtt, országos hálózatként. A diverzitás alapján jobban összpontosítódhat a figyelem a helyi sajátosságokra, míg a hálózatosodás a kiegyensúlyozottságot, a biztonságot jelentheti.

• A méhészek – az OMME vezényletével – létesítsenek közös, termelői tulajdonú mézkiszerelő üzemet és a magyar mézet üvegezve exportáljuk. A javaslat jól hangzik, de a jelenlegi méztöltő üzemek sincsenek kihasználva. Nem is szólva arról, hogy az üvegezett méznek olyan piacot kellene találni, amelyik most más szállítók által foglalt. Ez nagyon sok pénzt felemésztő piackutatási-marketing munkát igényelne.

– Ez a közbevetés az előzőnek a továbbgondolása. A méhész termelőknek kell eldönteniük, hogy az egyesületük az érdekvédelem mellett tevékeny gazdasági szervezőként is próbáljon fellépni, olyan gazdasági formák létrejöttét segítve, amelyek üzleti alapon, gazdasági logikával működnek. Fontos szempont, hogy az összefogáshoz elsősorban nem mézüzem kívánatos, hiszen bérmunkában is kihasználható a rendelkezésre álló kapacitás. A termelői tulajdonú mézüzemet megelőzően a termelői tulajdonú szövetkezésnek lenne helye, felelős, profi vezetőkkel.

• A hazai méz többsége jelenleg hordósan kerül határainkon túlra. Meg kellene – kérdés meg lehetne-e – fordítani az arányokat, ami azzal járna, hogy a Magyarországon termelt méz kétharmadának belátható időn belül itthon kellene elfogynia. Ez nagy piaci biztonságot nyújtana a méhészeknek, de kérdés, van-e ekkora vásárlóerő, no és megvan-e a magyar fogyasztók igénye, „mézkultúrája”?

– A mézpiac minden országban kettős. A tudatos vásárlók és fogyasztók a minőséget keresik és azt meg is fizetik. Az árérzékeny vásárlók azonban elsősorban nem a minőséggel törődnek.

Az, hogy melyik réteg mekkora egy társadalomban, főként gazdasági kérdés. Emellett nem elhanyagolható a tudatos vásárlók körének bővítése felvilágosító kampányokkal, marketinggel. Mindenesetre a minőségi méz ára is befolyással van e réteg számosságára. Az utóbbi évek kampányai, marketingje révén a 2004. évi 30 dkg-os lakosonkénti mézfogyasztás 1 kg-ra emelkedett. Várhatóan e fogyasztási index a kialakult értékesítési árakon csak korlátozottan növelhető már, bár még az EU-átlag alatti, tehát némi növekedés elérhető.

• Immár sokadszorra került szóba a magyar méhlakások/kaptárok idejét múlt sokszínűsége, amelyet ideje lenne egységesíteni. Van-e hajlam erre a méhészek körében, és honnan jönne össze mindehhez a pénz?

– A technológia lecserélése, egységesítése termelői akarat kérdése. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program is lehetőséget nyújt a technológia folyamatos korszerűsítésére. Az biztos, hogy az elavult technológiával, költséges módon előállított termékek árát a piac, illetve a fogyasztók egyre kevésbé kívánják elismerni, megfizetni.

• Az utóbbi másfél évnyi idő alatt a megszokott, több évtizede egy rugóra járó mézpiac, pontosabban a mézárak nemhogy javultak volna, hanem szinten maradtak, ami viszonylagos csökkenést jelent. Mind több főállású méhész fontolgatja méhállománya visszafejlesztését és az időközben megemelkedett vonzó fizetéseknek köszönhetően sokak újra állást keresnek.

– Egy-egy mezőgazdasági ágazat jövedelemtermelő képessége mindig meghatározó. A méhészek számának csökkenése mindenütt bekövetkezett, ahol a javuló fizetési körülmények vonzóbbá teszik a munkavállalást a bizonytalan ágazati körülményekkel szemben. Ez egyrészt a társadalom javuló állapota szempontjából örvendetes, másrészt a méhésztársadalom vesztesége szempontjából sajnálatos. Azonban ez a körülmény a méhésztársadalom bizonyos tisztulási folyamatával is jár, mivel csak a leghatékonyabbak és a legelkötelezettebbek maradnak a kaptárok mellett.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program és az ágazati támogatások segítenek átvészelni a jelenlegi időszakot. A támogatások célja egyrészt a méhek, mint a beporzók révén teljesített ökoszisztéma-szolgáltatás, ezáltal a mezőgazdaság teljesítőképessége jelenlegi színvonalának lehetséges fenntartása is.

Ezért az agrártárca fokozott figyelemmel kíséri az ágazat helyzetét és minden eszközzel megpróbálja kiküszöbölni, illetve enyhíteni az előnytelen hatásokat. Azonban meg kell mondani, hogy a tárca eszközei végesek ezen a téren. A méhésztársadalomnak is meg kell tennie a szükséges lépéseket, hogy a méhészeti ágazat jövedelmezősége ismét megerősödjön.

• A jelenlegi, mézhamisításoktól torzított nemzetközi mézpiacnak nem érdeke a drága valódi méz forgalmazása, inkább kevergetik az EU- és nem EU-mézeket. Hogy miért? Mert tehetik, hiszen a mézkereskedők érdekei messze nem egyeznek meg a termelőkével.

– E kijelentéssel nehezen lehet vitatkozni. Az Európai Unió a világ egyik legnagyobb mézfelvevő térsége, mivel meglehetősen alacsony a termelési szint, viszont magas a mézfogyasztás. A különbséget, mintegy a fogyasztás felét behozatalból fedezi. Ugyanakkor az unión belüli kereskedelemben részt vevő mézek uniós eredete nem képez árelőnyt.

De az nem új keletű dolog, hogy a kereskedők és termelők érdeke különbözik. Mindig is különbözött és különbözni is fog. Közös platformra terelve őket lehet önkorlátozó intézkedéseknek alávetni a szereplőket, ha közös érdekük azt megkívánja. A közös érdek megtalálása nélkül, a próbálkozás meddő marad.

Magyarország és néhány más állam törekszik az európai uniós országokban a jó minőségű mézek elismertetésére, például a címkézési szabályok szigorításával, földrajzi árujelzők kötelező használatának bevezetésével, az EU-n kívüli mézek esetében az EU-tagországokból származó mézekkel megegyező kötelező minőség-ellenőrzés bevezetésével.

Látni kell, hogy a magyar méz mennyisége európai szinten nem számottevő piaci befolyásoló tényező, ugyanakkor a termelők összefogással növelhetik az alkuerejüket. A tisztességtelen kereskedelmi magatartások kiszűrésére uniós irányelv is született. Ezzel ismét visszatértünk az összefogás lehetőségei és szükségessége kérdéséhez, immár határainkon túli dimenzióban.

• Miközben az innováció, a hozzáadott érték – magyar agy és munka – a „megmentői” minden gazdasági és más tevékenységnek, aközben a méhészeti ágazat egészében, egy-két kezdeményezést leszámítva ez nem téma.

– A méhészet valóban hagyományos ágazat, azonban itt is van innováció, léteznek előremutató kezdeményezések. Az OMME javaslatára az új méhészeti nemzeti program kinyitja a lehetőséget bárki számára a kutatási kezdeményezések támogathatóságára. Remélhetően az érdeklődés fokozódik ez iránt, s az idővel meghozza gyümölcsét. Jó példaként megemlíthető a méhbetegségek, kártevők elleni védekezés terén kizárólag természetes anyagokat használó ELIT Méhész Szövetkezet kísérleti hálózatának figyelemre méltó eredményeket bizonyító tevékenysége.

• A hagyományokhoz szokott, elkényelmesedett méhészeti viszonyaink diktálta általános méhészelégedetlenség, a „tehetetlenségi nyomaték” egyelőre azt sugallja, jól jönne a külső segítség. Az Agrárminisztérium, a NAK és az OMME együttesen bizonyára képes lenne a jövőre nézve előrejelzést, stratégiát és ezekre alapozott cselekvési tervet készíteni.

– A tárca és az említett szervezetek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program támogatási jogcímeivel és egyre bővülő támogatási keretével – a méhészek igényéhez messzemenőkig igazodva – segítik az ágazati szereplőket.

A magyar méhészágazatnak közép- és hosszútávon egyre erősödő versenyre kell felkészülnie. Ez mindenképpen lépéskényszert jelent.

A hagyományok felülvizsgálatával, a „tehetetlenségi nyomatéktól” megszabadulva, az ágazat jövőbeni céljait megfogalmazva a méhésztársadalomnak, azaz a teljes vertikumnak ki kell érlelnie a választott útirányt és meg kell tennie azon a szükséges lépéseket. Stratégiát, cselekvési tervet csak azután lehet alkotni, kívülről akkor lehet segíteni a folyamatot, ha az irány- és hangsúlyváltás (a szereplők közmegegyezésével) világosan megfogalmazódik és igényként rögzül. Az agrártárca ezt a folyamatot minden eszközével segíti, de ez a belső cselekvést nem helyettesítheti.

• Köszönjük a válaszait.

Méhészet  szerkesztőség

 

Forrás: Méhészet