0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Szakma – minőség – lehetőség

Ezekkel a szavakkal zárja az iskola honlapján olvasható köszöntőjét Rubi Ferenc, a nyíregyházi Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, ami igazgatói hitvallását, „ars poetica”-ját is magába foglalja.

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több évtizedes múltra visszatekintő és az egyetlen tiszta profilú élelmiszeripari jellegű szakképző intézménye. Az agrárvonalat tekintve az iskola története messzebbről indul, hiszen még 1966-ban alakult meg az iskola elődje, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola. Azonban a megye termelési szerkezetében bekövetkezett változásokat, valamint az élelmiszeripar dinamikus fejlődését követve 1974-ben, a mezőgazdasági képzés fokozatos megszűnésével létrejött az Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet, a mai iskola jogelődje.

A következő évtizedekben a feldolgozóipar igényeinek megfelelően változott az iskola képzésének szakmai szerkezete.

Először a húsipari, majd a konzervipari szakképzés kezdődött meg, ami 1975-ben bővült ki a sütős képzéssel. 1980-ben molnár, 1991-ben tejtermékgyártó, 1994-ben pedig pék-cukrász szakkal egészült ki az iskola szakmai kínálata. 1998-ban újabb változások következtek: minőségi ugrást jelentett az iskola életében a szakközépiskolai képzés Világbank által támogatott elindítása az élelmiszeripari és az informatikai szakmacsoportban. Ugyanebben az évben vette fel az iskola Westsik Vilmos – a homok javításának, termővé tételének „apostola” – nevét.

Az intézménynek sokszor kellett költöznie, végül 2006-ban került a jelenlegi helyére, ahol reprezentatív aula, számítástechnikai szaktantermek, laborok, felújított tornaterem, streetball-pálya stb. állnak a minőségi oktatás szolgálatában.

Az iskola 12 ezer kötetes könyvtára, a megye legnagyobb élelmiszeripari szakkönyv­gyűjteménye az intézmény egyik büszkesége, amely a tanulóknak és a tanároknak is rendelkezésére áll.

2013-ban új képzések indultak: a vendéglátóipari szakmacsoportban cukrászképzés, az élelmiszeripari szakmacsoportban pedig élelmiszeripari szakmunkásképzés. A 2017–2018. tanévtől kezdve erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó, tartósítóipari szakmunkás és tejipari szakmunkás képzésekre, illetve beiskolázásra kapott engedélyt az iskola.

Az intézmény 2013. augusztus 1-jével visszakerült a szaktárca fenntartásába, amivel képzési palettája letisztult, és azóta az Agrárminisztérium Agrár-Szakképző Iskolák Hálózatának (ASZIH) tagjaként működik.

Az iskola tanári karából többen is itt végeztek, a hat szakoktató közül öten.

Pristyák István 2001-ben végzett az iskolában, jelenleg – 2010 óta a pék szakma mestereként – pék-szakoktatóként dolgozik. Szabó László élelmiszeripari mérnök 2003-ban érettségizett az iskolában, jelenleg minden szakmában az elméletet oktatja. Kozák Attila Norbert sütő-cukrász technikusként végzett 2006-ban, ma pék-szakoktatóként igyekszik megismertetni a fiatalokat a szakma szépségeivel.

A három fiatal oktató egyetért abban, hogy a legnagyobb gond az inspiráló szülői háttér hiánya és a gyenge kötelességtudat. Ezek a fő okai a nagymértékű lemorzsolódásnak is. Az iskola GINOP-6.2.3.-17 szám alatt folyó pályázatának, „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című programnak a lemorzsolódási arány 10 százalék alá csökkentése a célja. Az AM Észak-Magyarországi Konzorcium – amiben nyolc intézmény vesz részt – vezető iskolája a Westsik. A program keretében az iskolában is mentorcsoportokat alakítottak ki. A program a társadalmi mobilitásra helyezi a legnagyobb hangsúlyt. A program keretében egészségnapot tartanak, illetve részt vesznek az ALUMNI – példakép/jövőkép programban, aminek a keretében az iskola egykori, szakmájukban sikeres diákjait, mai szakembereket mutatnak be a tanulóknak.

Rubi Ferenc igazgató 1997 óta dolgozik az iskolában. Nevelőtanárként kezdte – akkor még, egészen 2006-ig, az iskolának saját kollégiuma volt –, majd első diplomájának megfelelően történelmet és földrajzot oktatott. További diplomák megszerzése és több továbbképzés után oktatási igazgatóhelyettes lett, 2013-ban megbízott igazgató, 2014-ben pedig kinevezték az iskola első számú vezetőjének. Az AM Élelmiszeripari Szakmai Kollégiumának vezetőjeként részt vesz a kerettanterv átalakítására tett javaslatok kidolgozásában. A jelenlegi képzési kínálatról, a gyakorlati oktatásról, eredményekről, gondokról, fejlesztési tervekről beszélgettünk vele.

Az iskola tanulóinak száma jelenleg 309 fő, akiket 35 fős tantestület képez és nevel. Az iskola jóval több diákot, ennek csaknem a dupláját volna képes fogadni, és mindent meg is tesznek a beiskolázás növelése érdekében.

Szakgimnáziumi képzésben (4+1 év) – „kifutóban” – jelenleg az élelmiszeripari technikus szakképzettség megszerzésére van lehetőség, ráépüléssel sütő-cukrász szaktechnikusi bizonyítványt lehet szerezni. A következő, 2020–21-es tanévre az élelmiszer-ellenőrzési technikus, a sütő- és cukrászipari technikus, az élelmiszeripari gépésztechnikus szakképesítéseket hirdették meg. Az iskola várja a jelentkezőket a Szakközépiskolások Középiskolájába is, ahol a tanulók 2 év alatt megszerezhetik az érettségit, amivel nyitva áll előttük az út a továbbtanuláshoz.

A 3 éves szakközépiskolai képzésben jelenleg pék, pék-cukrász (tavaly indult), cukrász, hentes és húskészítmény-készítő szakmák megszerzésére van lehetőség. A 2020–21-es tanévre meghirdették még az édességkészítő és az élelmiszeripari gépkezelő (erre az iskola tett javaslatot) szakmákat is.

Sikerként könyvelik el, hogy bővül a szakmák választéka, az iskola képzési palettája, mert a tanulók számának növekedését remélik tőle.

A felnőttoktatásban idén nyílt meg a lehetőség a pék szakma megszerzésére esti tagozaton (zömében a Nyíregyházi Kenyérgyár dolgozói vesznek részt benne), azonkívül sütő-cukrászipari szaktechnikusi szakképzettség szerezhető. A felnőttképzés terén 2016 óta – a munkaerő-piaci igényeknek megfelelően – „fizetős” képzéseket nyújtanak. Így például száraztészta-készítő, zöldség-gyümölcs feldolgozó, pék, húsipari termékgyártó (ezen belül, részszakképesítésként csontozó munkás, vágóhídi munkás) tanfolyamokat szerveztek, jelenleg is két húsos képzésük fut.

A szakképzés oktatásának gyakorlati feltételeit az iskola központi épületétől nem messze található modern, korszerűen felszerelt pék-, cukrász-, pék-cukrász, száraztészta-készítő tanüzemek és a tanbolt biztosítják. A tanüzemekben jelenleg 23 tanulószerződéses diákjuk ismerkedik szakmájának fogásaival.

A 9. évfolyamosok közül a pék, pék-cukrász tanulók az iskola tanüzemeiben gyakorolhatják a szakmát, a 10. osztálytól pedig a duális képzés keretében külső vállalkozásoknál is elvégezhetik a gyakorlati feladatokat.

Akik nem tudnak fogadó nyilatkozatot szerezni, azoknak az iskola gondoskodik gyakorlati képzésről. A húsiparosok mind külsős cégeknél vagy egy nyíregyházi vállalkozónál szerezhetnek gyakorlati ismereteket.

A pékek (sütőiparosok) legnagyobb foglalkoztatója a Nyíregyházi Kenyérgyár, amelynek dolgozói és vezetői is szinte mind „westsikesek” voltak, továbbá a Vela Kft. (Lakatos Tibor), a Vasadi Pékség vagy a Landauer Pékség. A cukrásztanulók nyíregyházi és megyei cukrászdákban sajátíthatják el a gyakorlati fogásokat, a készségszintű ismereteket.

Alapvető probléma, hogy a vállalkozások többsége pedagógiai szempontból nincs maradéktalanul felkészülve a képzésre, a tanulókkal való foglalkozásra; ezért az iskola a duális képzés terén – német, osztrák mintára – a szakoktatók vállalati tanfolyami képzését szorgalmazza.

A tanüzemek közül a pék-cukrász, illetve száraztészta-készítő üzemet adták át legutóbb, 2007-ben. A tanüzemet Técsi András tanüzemvezető, élelmiszermérnök mutatta be, aki az iskolában végzett. A tanüzemeket az oktatáshoz és termeléshez szükséges, a lehetőségek szerint korszerű gépekkel-berendezésekkel szerelték fel. A tanulók csoportokra bontva vesznek részt a gyakorlatokon. A három tanüzemben 120 tanuló tud dolgozni a szakoktatók irányítása mellett.

A tansütöde és a tanbolt egy egységben található, és a tanboltban csak az iskola három tanüzemében előállított sütő- és cukrászipari termékeket – kenyereket, pék­süteményeket, süteményeket, tortákat stb. – forgalmazzák. Rendelésre is dolgoznak, ugyanis az iskola termékei városszerte keresettek!

A tanboltban értékesített élelmiszeripari termékek bevétele – valamint az iskola aulájának, termeinek, tornatermének stb. bérbeadása – a fenntartó által elvárt saját bevétel megteremtéséhez nagymértékben járulnak hozzá.

Az élelmiszeripari technikusok képzéséhez szükséges oktatás „elméleti”, azaz laborfeltételeit az intézmény székhelyén, a központi tanügyi épületben lévő laboratórium teszi lehetővé. Ezen kívül szintén a gyakorlati képzést segítő tartósítóipari kabinet is itt, az iskola központjában található.

Mind a tanüzemekben, mind a laborban komoly szakmai-tárgyi fejlesztés (gépek, kemencék stb. vásárlása) történt az utóbbi években a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése érdekében. A szakmai fejlődés és a tanulók környezetének fejlesztése az elsődleges célok közé tartozik. Ez utóbbit a burkolatcserék, valamint a vagyonbiztonság javítása szolgálja. A minőségi oktatást 29 tanterem (három szaktanterem, ebből kettő informatikai terem) segíti, és a fejlesztőpedagógusoknak is van saját termük.

Nemrég lehetősége nyílt az iskolának 100 számítógép beszerzésére, és 15 tanteremben használnak interaktív táblát, amik a digitális oktatáshoz szükséges alapokat testesítik meg.

Az iskolában német, angol és francia nyelv tanulására van lehetőség.

Az iskola minden évben kiválóan felkészült diákokat küld a szakmai tanulmányi versenyekre (SZKTV, ÁSZÉV, OKTV), amelyekről legtöbbször díjakkal és kiváló helyezésekkel térnek haza (az SZKT-versenyeken elért sikereket mutatja, hogy milyen sok „felszabadult” tanulójuk van). Az intézmény 2015-ben elnyerte a legjobb pék gyakorlati képzőhely vándorserleget.

A tanulmányi versenyeken túl az iskola részt vesz különböző hagyományőrző versenyeken is; például a Pesti Barnabás iskola által rendezett pék- vagy a nagykőrösi cukrászhagyomány-őrző versenyen, sőt, a Magyar Pékszövetség felkérésére a Szlovákiában rendezett pozsonyikifli-készítő versenyen is évről évre megjelennek, ahol már ezüst- és bronzérmet is szereztek tanulóik. A Tatai Farsang Kupán, a Gasztronómiai Szövetség országos versenyén pék, cukrász tanulóik arany, ezüst és bronz minősítést is elértek, tavaly például a pék kupát szerezték meg.

A szakmai rendezvényeken való részvételt is fontosnak tartja az iskola, így tanulóik részt vesznek Nyíregyházán a Tirpák Fesztiválon, vagy a Sóstói Múzeumfaluban rendezett Nyírségi Disznótoros rendezvényen, amelyen hentes tanulóik ezüstérmet nyertek. Az idei OMÉK-on szintén bemutatkozott az iskola.

A beiskolázás folyamatos feladatot jelent. A leghatékonyabbnak az iskola által szervezett nyílt napi programok és a személyes találkozások (szülői értekezleteken, pályaorientációs napokon való részvétel) bizonyultak. E téren is eredményesen működnek együtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, amelynek keretében a NAK vállalja például az általános iskolai 6–7–8. osztályos tanulók (közel 300 diák) busszal való fuvarozását a nyílt napokra, vagy az érdeklődő tanulók kijutását a tanüzemekbe. Ugyancsak részt vesz az iskola az Európai Szakképzési Hét programjaiban és a Szakmák Éjszakájában. Az iskolában beiskolázási munkacsoport is működik, amit az igazgató vezet.

Ami nemzetközi kap­­csolataikat illeti, az iskola szakmai, kulturális és sport jellegű cserediák-kapcsolatot ápol három testvériskolával, a szatmárnémeti (Románia, Erdély) élelmiszeripari líceummal, az eperjesi (Szlovákia, Fel­vidék) vendéglátóipari (pék-cukrász) szakképző iskolával és Baden-Württemberg tartomány (Né­metország) „kamarai” is­­koláival, illetve ottani vállalatokkal. Pályáztak a „Határtalanul” programban is, egy Erasmus+-pályázat keretében pedig egy stuttgarti iskolával kerültek kapcsolatba. Jelenleg a társadalmi mobilitási program keretében szerveznek szakmai tanulmányutat.

Az iskola iránt érdeklődők az iskola honlapján (www.westsik.sulinet.hu) részletes információkhoz juthatnak, vagy tájékoztatást kaphatnak e-mail­ben (suli@westsik.sulinet.hu) és telefonon (+36-42-433-425). Előzetes egyeztetés alapján személyesen is fel lehet keresni az iskolát.
Az iskola terveiben a prioritás a tanulók számának növelése, bízva az új szakmák vonzerejében és a technikusi képzés bővülő lehetőségeiben.

Szoros napi kapcsolatuk van 44 gazdálkodó szervezettel a duális képzésnek köszönhetően, és ezeknek az együttműködéseknek a minőségi javítására törekednek. A gazdálkodás racionálisabbá tétele, a munkahelyi és a tanulói környezet fejlesztése is cél, továbbá mindent megtesznek – a szakmai kínálat folyamatos bővítésén túl – a szakma presztízsének növelése érdekében.

Az iskola elismertségét, gyakorlati oktatásának színvonalát jelzi, hogy az itt végzett diákok, a fiatal szakemberek szinte mind el tudnak helyezkedni a szakmájukban.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság