0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sokakat vonzott a fotósoknak indított külön tehervonat

Ismét fotózásra szervezett tehervonatozást az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) vonalán, mintegy negyven fotós vett részt a Zemplén szívében futó kisvasúton megrendezett rendhagyó programon.

A régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvénnyel tették meg a Pálháza – Rostalló távot, az út során számos fotómegállást közbeszúrva. A szerelvény C-50-es mozdonyokból, fával rakott rönkszállító truck-párból, fával rakott teherkocsikból és egy személykocsiból állt.

Hasonló lehetőség két évvel ezelőtt volt először a Hegyközben. Akkor és most is sok hazai és kelet-európai vasútbarát érkezett, az idén például még Lengyelországból is.

A Pálházi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti járatai a téli időszakban nem közlekednek, a jövő évi szezon előreláthatóan márciusban indul.

Az addig is utazni vágyók a különvonati szolgáltatást vehetnek igénybe. Ezzel kapcsolatban az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságánál lehet érdeklődni.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt. Sajtóközlemény