Back to top

Tények és összefüggések: Szabó Jenő kapta idén az Adorján János-díjat

A Magyar Mezőgazdaság hetilap első főszerkesztőjének nevével fémjelzett díjat idén az elismert agrárközgazdász-szakember, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. kiváló külsős szerzője kapta. Az ünnepélyes díjátadóra a gödöllői Grassalkovich-kastélyban került sor.

A díjátadón Baksa Adrienn, az Agrárminisztérium (AM) kormányzati vezető főtanácsadója hangsúlyozta: a szaktárca támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hagyományok megőrzését, a közösség összekovácsolását, az ismeretek átadását szolgálják. Szavai szerint a jövő mezőgazdasága tudásalapú, ugyanakkor nem elég az új kutatási eredmények puszta léte, azokat tovább is kell adni – magas színvonalon, ugyanakkor közérthető módon.

„Csak megalapozott, időszerű és megfelelő mélységű szakmai információk ismeretében lehet jó döntéseket hozni termelőként, feldolgozóként, kereskedőként, fogyasztóként és szakpolitikusként is”

– emelte ki. Az AM éppen ezért nagy hangsúlyt fektet a tudásátadási rendszerek fejlesztésére, ennek részeként pedig, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve továbbfejlesztik a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszert is. Baksa Adrienn beszélt az ágazati kutatóintézeti rendszer szervezeti fejlesztéseiről is. A törekvések eredményeképp ez év május 1-je óta az Agrárgazdasági Kutató Intézet a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) keretei közt látja el feladatát. „Az integráció eredményeképp egy nemzetközi szinten is kiemelkedő, koncentrált tudásbázis áll a magyar mezőgazdaság részére” – hangsúlyozta.

E gondolathoz kapcsolódóan mondott beszédet Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója, az Adorján János-díj fővédnöke, aki úgy fogalmazott: a tudomány művelésének legmagasabb szintje az ismeretterjesztés, melyre fontos feladatként tekintenek.

„Két éve indítottuk útjára a NAIK könyvsorozatát, amellyel hiánypótló témákat igyekszünk bemutatni”

– mondta. Szavai szerint fontos, hogy a kötetekkel megszólítsák a fiatalokat is, akik közül a jövő agráriumának szakemberei kerülhetnek ki idővel. A főigazgató ennek kapcsán elmondta: elkészült a legkisebbeknek szóló agrármesekönyv-sorozatuk második része, ami "Tanyakaland" címmel vezeti be az állatok világába az óvodásokat. Gyuricza Csaba elmondta, hogy a NAIK szellemiségéhez szorosan kapcsolódik a tavaly útjára indított Adorján János-díj, mellyel kapcsolatban Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója is megosztotta gondolatait.

„Lapjaink szakmai színvonalához nagyban hozzájárulnak külsős szerzőink, akik munkáját szeretnénk elismerni a díjjal” – hangsúlyozta – Maradandó szakmai információkra, tudásgyarapító ismeretekre a többi közt szaklapokból – köztük a kiadó tizenkét lapján keresztül – lehet szert tenni.

Az elismerést idén Szabó Jenő agrárközgazdász-szakember, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. kiváló külsős szerzője kapta, akinek pályafutásáról Bárdos B. Edit, a Magyar Mezőgazdaság hetilap főszerkesztője adott részletes képet.

„Cikkei nemcsak olvasóink számára érdekesek és tanulságosak, mi, a lapkészítők is sokat tanulunk belőlük.

Külön erényük, hogy a tények mellett olyan összefüggésekre világítanak rá, amelyeket az átlagemberek nem biztos, hogy át- vagy meglátnak”

– méltatta a kitüntetettet, aki a díj átvételét követően lapunknak úgy fogalmazott: szakmai pályafutását egyfajta kettős élet jellemezte. A minisztériumi feladatai elvégzése mellett, az abból szerzett ismereteit igyekezett közre adni cikkek formájában a szakmai közösség számára.

„Remélem, értő fülekre találtak, s találnak az írásaim, melyek egyebek mellett az európai uniós szintű támogatáspolitikai rendszerek változásait mutatják be” – mondta Szabó Jenő.

MMG - Tények és összefüggések: Szabó Jenő kapta idén az Adorján János-díjat

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fejlesztés, munkahelyvédelem - Támogatás a kertészeteknek

Október közepén indul az az új fejlesztési támogatás, amely 30 milliárd forintot biztosít a kertészeti ágazat versenyképességet és hatékonyságot szolgáló beruházásaihoz.

Bugac csodái

A nyaralás vagy a hétvégi kiruccanások tervezésekor az idén talán az eddiginél is többen nézegetik Magyarország térképét. Lapozgatják az útikönyveket, böngészik az internetet a hosszú, kényszerű bezártság után. Számtalan szebbnél szebb természeti látnivaló, építészeti és kulturális kincs felfedezése közül választhatnak.

150 éve segítik mindennapjainkat

150 év. Ennyi idő telt el, hogy 1870-ben Magyar Királyi Meteorológiai és Földdelejességi Intézet néven, a mai Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jogelődjeként megalakuljon az intézményesített időjárás-előrejelzés. Ennek évfordulójára emlékeztek meg a szakemberek, politikusok, valamint a Meteorológiai Világszervezet elnöke szeptember 25-én, a Várkert Bazár előadótermében.

Megnyílt a dísznövény és kertművészeti napok Fehérvárcsurgón

Megnyitották és hétvégén látogatható a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban, ahol szakmai előadások, kiállítások, hangversenyek szerepelnek a programban és számos kiállító vesz részt. Az eseményt Pascale Andreani, a Francia Köztársaság nagykövete és Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.

Fürjek és paradicsomok - A belvárosban is lehet gazdálkodni

Alapvetően a fürjek miatt látogattam el a Miczák családhoz, de ez a paradicsomőrület nem hagy nyugodni... Szépen gondozott családi házba csöngetek be Veszprém belvárosában. A ház mellett virágokkal övezett kerti út visz hátra. A terasz mellett egy görögdinnye fejlődik, mint Miczák Lászlótól megtudom, véletlenül fújta ide a szél.

202 érem: prémium borok és élelmiszerek Magyarországról

Éremesővel és komoly elismeréssel indult a hét a magyar agrár-élelmiszeripari termékek számára Londonban. A járványhelyzet miatt jelentős késéssel, de kihirdették a Great Taste Awards és Decanter World Wine Awards díjakat is.

Az Akasztói szikiponttyal bővült az uniós oltalommal védett magyar termékek köre

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Újabb három sajátmárkás COOP-termék a legjobbak között

Idén újabb három termékkörben is Érték és Minőség Nagydíj védjegyhasználattal és kitüntető címmel ismerték el a COOP sajátmárkás termékeit. Az ezúttal harmadik alkalommal kiosztott elismeréseket a COOP Jót jó áron téliszalámi és paprikás téliszalámi, a bolognai mártás alappor és a Jó nekem natúr desszertrúd termékei kapták meg.

Mátravasút: megújult és várja utasait

Az 1900-as évek elején épült mátrai kisvasúthálózat sok- sok ember életével összefonódott. Azért, hogy továbbra is biztonságosan szállíthassa a turistákat, két éves teljes körű felújításon esett át. Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át az utasoknak.

Továbbra is slágernövény a csemegekukorica

A csemegekukorica évek óta tartó népszerűsége jól példázza, hogy mindig találhatunk olyan piaci rést, amit érdemes megcélozni. A kárpátaljai termelők szerint mostanság ez a növény adja a legnagyobb nyereséget.