0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

3,1 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelési értéke idén

A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A gabonafélék, az élő állatok és a burgonya kivételével a mezőgazdasági termékek termelése stagnált vagy csökkent.

A növénytermesztés volumene 2,3 százalékkal mérséklődött az első előzetes adatok szerint. A 3,0 százalékos áremelkedéssel együtt az idei termelési érték 0,7 százalékkal haladta meg a tavalyit és 1569 milliárd forintot tett ki.

A gabonafélék termésmennyisége összességében 3,3 százalékkal lett nagyobb, a kukorica és a búza termelése egyaránt nőtt. Az árak 0,8 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól, így a gabonafélék termelési értéke 2,5 százalékkal nőtt.

Az ipari növények mennyisége 8,2 százalékkal kisebb volt az előző évinél, az árak 4,0 százalékos emelkedésével együtt is 4,5 százalékkal elmaradt a termelés értéke a 2018-astól. Az olajos magvúak közül a repce termelése esett vissza a legnagyobb mértékben, és csupán a fehérjenövények termelése emelkedett, fűzte hozzá a KSH jelentése.

A takarmánynövények termés mennyisége 1,0 százalékkal csökkent és az árak alig 0,2 százalékos emelkedése sem kompenzálta a veszteséget.  

A kertészeti termékekből 5,7 százalékkal nőtt a termés mennyisége, az árak mégis 37,9 százalékkal emelkedtek, így a termelés értékben 45,8 százalékkal meghaladta tavalyit, de még így sem ért el 2,5 százalékos részesedést a növénytermesztésben előállított termelési értékből.  

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 1,7 százalékkal nőtt. Az élő állatok mennyisége 2,5 százalékkal emelkedett, elsősorban a szarvasmarha- és a sertéstartás bővülése miatt.

A juh, a kecske, a ló és az egyéb állatok mennyisége nem változott, a baromfié csökkent. A termelési volumen szerény emelkedését 7,1 százalékos áremelkedés kísérte, ezzel az állattenyésztésben előállított termelési érték 9,8 százalékkal haladta meg ebben az évben a tavalyit.

Az állati termékek termelési volumene a tavalyi szinten stagnált és a 0,6 százalékos áremelkedéssel nőtt a termelés értéke

A folyó termelőfelhasználás volumene 0,7 százalékkal, a  3,3 százalékos áremelkedéssel értékben 4,1 százalékkal növekedett. Az első adatok alapján a ráfordítások közül az állatgyógyászat volumenében következett be jelentős bővülés, a többi ráfordítás kevésbé emelkedett, egyedül a műtrágya felhasználása csökkent.

A mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték 1,7 százalékkal nőtt, 1223,9 milliárd forintot tett ki, ami 21,4 milliárd forinttal több a tavalyinál.

Forrás: MTI