Back to top

A Mikulás is szeret vonatozni

Hull a pelyhes fehér hó… hangzott a kedves dallam az EGERERDŐ Zrt. Mikulásjáratain. A nagy népszerűségnek örvendő programon közel kétezren vettek részt december 7-én és 8-án, a Felsőtárkányi és a Szilvásváradi Állami Erdei Vasúton, illetve a Mátravasúton.

Fotó: EGERERDŐ Zrt.

A havas táj csodás hangulatot adott az ünnepi járatoknak, ahol a gyerekek a Télapó mellett, segítőivel, Rudolffal és a krampuszokkal is találkozhattak. A gyerkőcök csillogó szemekkel tekintettek fel a nagyszakállú Mikulásra, aki kisebb ajándékkal és nagy öleléssel hálálta meg a gyerekek versét, énekét.

Fotó: EGERERDŐ Zrt.

A program töretlen sikeréhez a Mikulás önzetlen szeretete mellett az is hozzájárul, hogy a háttérben egy összetartó, lelkes szervezőcsapat áll. Nélkülük a jelmezes szerepek, a kocsik díszítése, a forró tea készítése, és még sorolhatnánk a program összetevőit, nem valósulhatna meg!

"A díszítésben már évek óta számíthatunk a Mátrafüredi Szakközépiskola erdész diákjaira, akik tanáraik vezetésével karácsonyi díszbe öltöztetik a Mátravasút járatait"

– áll az EGERERDŐ Zrt. közleményében.

A jelmezes szerepeket pedig lelkes amatőr és hivatásos színészek vállalják el, akikkel már több éve dolgozik együtt a vállalat a gyerekek mosolyáért. A fiatal színészek közül többen az Eszterházy Károly Egyetemről érkeztek, akik óvodapedagógiai vagy turisztikai képzésük szabadidejében aktív jelmezes résztvevői a programoknak. Közvetlenségük, kedves szavuk, kézfogásuk minden gyereknek maradandó élményt jelentenek az életre kelt mese világban.

Fotó: EGERERDŐ Zrt.
A szórakoztatás és ünnepi hangulat mellett persze nem szabad megfeledkeznünk a legfontosabbról, a biztonságos közlekedésről, melyért minden utasunk hálás lehet a mikulássapkás kisvasúti kollégáknak.

A Mikulás már hazatért, de a Bükk és a Mátra erdei mindenkit hívogatnak a téli időbe is!

Fotó: EGERERDŐ Zrt.

Forrás: 
EGERERDŐ Zrt. sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Illatos erdei szőnyeg

Az odvas és az ujjas keltike tavasszal pompás lila-fehér virágszőnyeget borít az erdő aljára. Az odvas keltike állománya talán kissé sűrűbb és tömöttebb, de ettől eltekintve mind a két virág látványa és illata is megkapó.

Egyre divatosabbak a gyógygombák

Korábban szinte csak a csiperke és a laska jelentette az élelmezési szempontból fontos gombafajainkat. Az utóbbi időben azonban megjelentek a gyógygombák, melyek nem csak konyhai alapanyagként, hanem esetleges gyógyító tulajdonságaik miatt is kerülnek a tányérra, vagy a kapszulába…

Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek

Bár a nemrég Magyar Filmdíjat nyert Vad erdők, vad bércek mozipremierjét a koronavírus-helyzetre tekintettel későbbre halasztják, az alkotók gondoltak az otthon maradókra is: ingyenesen elérhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.

Lusták kertje: néha jobb, ha nem dolgozunk

Jó dolog az ásás, de még jobb, hogyha más ás… A nagyüzemi termelésben is egyre többször felmerülő kérdés, hogy szükség van-e talajforgatásra? Vannak előnyei és hátrányai is, csakúgy, mint a talaj forgatását mellőző szemléletnek. Nevezhetnénk a lusták kertészeti módszerének is azt a technikát, amellyel Ruth Stout világhírre tett szert.

Erdész hivatás egy életen át

A nagyon idős erdészeknek a hallgatásuk és tekintetük is teli van bölcselettel. Sok mindent láttak és tapasztaltak, és meg kell becsülni, ha ezeket a tanulságokat megosztják velünk. Szerencsénkre sikerült szóra bírni a 91 éves Olaszy Istvánt, a kiváló erdész szakembert.

Hallgatózó mókusok: figyelik a madarak „beszélgetését”, hogy mentsék a bőrüket

Egy tanulmány szerint a szürkemókusok hallgatják a madarak csicsergését, hogy kiderítsék, elmúlt-e már a veszély.

"Önképző" növényhatározó applikációk

A mobiltelefonok a telefonálás mellett már rengeteg más dolgot is tudnak. Fényképezőgépként, diktafonként, rádióként, útvonaltervezőként, zseblámpaként, zenelejátszóként, sőt akár vérnyomásmérőként is használhatjuk őket, és még számos más eszközt is helyettesítenek. Miért ne használhatnánk növényhatározásra is telefonunkat?

Óvjuk a meglévő erdőket, és tovább növeljük a fával borított területeket

A magyar erdőállomány és az erdőgazdálkodás kiemelt szerepet tölt be az ország klímavédelmi céljainak elérésében – hívta fel a figyelmet Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár március 21-én, az Erdők Világnapja alkalmából.

Miért veszélyesek a téli álmukból korábban felébredt medvék?

A medvék a világ minden táján korábban ébrednek téli álmukból. Ez megzavarja a természet rendjét és a medvék viselkedését is.

A szelíd Cserhát

A Börzsöny és Mátra között elterülő Cserhát az Északi-középhegység lankás, széles völgyekkel tagolt vidéke, melyhez csatlakozik a Karancs és a Medves kistája is. Ormai csupán néhány helyen haladják meg az 500 méteres tengerszint feletti magasságot, ám változatos földtani adottságai miatt természeti értékekben igen gazdag.