0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Viktória-vízesés a klímaváltozás következő célpontja?

Az idei szárazság jelentősen csökkentette Dél-Afrika ikonikus természeti jelenségének, a Viktória-vízesésnek a kiterjedtségét. Kérdés, hogy a természeti csodát fenyegető veszély a klímaváltozással hozható-e összefüggésbe.

A vízesés Zambia és Zimbabwe között helyezkedik el. A Reuters által 2019 januárjában és decemberében készített felvételeket összehasonlítva látható, hogy jelentősen csökkentette a szárazság a vízesés kiterjedtségét – írja az Ecowatch.

Zambia elnöke, Edgar Chagwa Lungu szintén megosztott pár képet októberben a „kiszáradás felé tartó” vízesésről a Twitter oldalán.

„Ezek a képek a Viktória-vízesésről jó emlékeztetők arra, hogy mit tesz a klímaváltozás a környezetünkkel és a megélhetésünkkel”

– írta a képekhez, hozzátéve: „kétségtelen, hogy az éghajlatváltozás leginkább a fejlődő országokat érinti, így Zambiát is, és ezek az országok engedhetik meg a legkevésbé maguknak annak következményeit.”

A Reuters cikke szerint a vízesés áramlásának csökkenése az év száraz időszakaiban eddig is jellemző volt, azonban a térség elmúlt évszázadának legnagyobb szárazsága 2019-ben következett be, ami az utóbbi 25 év legalacsonyabb szintjére csökkentette a vízáramlatot. Ez pedig aggodalomra adhat okot: lehet, hogy a látványosság, ami eddig milliónyi turistát vonzott, az emberek érdeklődésével együtt kiszárad?

„Az előző években, nem volt ilyen mértékű a vízesés száradása. Ez az első alkalom, hogy ilyet látunk”

– mondta Dominic Nyambe a Reuters-nek, aki kézműves termékeket árul turistáknak a vízesés Zambian felőli oldalán. „Ennek hatása van ránk, mert … a vevők… látják az interneten (,hogy a vízesés alacsony)… nincs annyi turistánk.”

Jim Andrews, az AccuWeather meteorológusa kiemelte, hogy nem köthető össze egyértelműen az idei szárazság a klímaváltozással. Harald Kling hidrológus, aki a Zambézi folyó szakértője, csakugyan azt hangsúlyozta, hogy

nem lehet mindig a klímaváltozást okolni, amikor épp száraz évünk van.

„Ha egyre rendszeresebbé válik, akkor mondhatjuk azt, igen, hogy ez talán klímaváltozás” – tette hozzá.

Forrás: Ecowatch