Back to top

Öt évre kellene kiszámítható szerződéseket kötni – Tejpiaci körkép

Jelenleg nyugodtak a körülmények a hazai tejpiacon, de nem volt ez elmondható négy, vagy akár öt évvel ezelőtt. Mindez annak köszönhető, hogy kevesebb az olyan kirívó piaci jelenség, ami évekkel ezelőtt minden napos volt. De már látszódnak olyan jelek is, melyek aggodalomra adnak okot. Nem a keresleti oldalról vannak félelmek, mert azt látni, hogy kínálat – kereslet egyensúlyban van.

Stabilak az árak, de a költségek, vagyis a termeléshez és feldolgozáshoz kapcsolódó bér-, energia jellegű kiadások mind jobban befolyásolják a hosszú távú eredményességet. Magasabb piaci árakat kellene beépíteni, de a fogyasztó ezt nem biztos, hogy tolerálja.

Lukács László, a termelőket tömörítő MTT Tej ügyvezető igazgatója szerint, ha majd ha nem lehet ráterhelni a vásárlókra ezeket a költségeket, akkor költségvetési támogatásra lenne szükség. Nem forint jellegű költségekre gondol elsősorban.

– Most egy szerencsés gazdaság környezetben vagyunk: növekszik a vásárlóerő, magasabbak a fizetések, s ezek ellensúlyozzák a termelési kiadásokat. Változott a kínálat, szélesebb a paletta, a hazai tejüzemek is próbálják felvenni a versenyt, de a másik oldalról ezt a sokszínűséget import alapanyagokból oldjuk meg, ezért

a magyar feldolgozóiparra ráférne egy alapos megújulás, hogy olyan termékeket tegyen a polcra, mint amilyeneket a konkurencia kínál

– fogalmazott az ügyvezető igazgató. A szövetség tagjai között a kisebb termelők is megtalálhatók, akik az egyediségükkel jól kiegészítik a választékot, de éppen a méretükből adódóan vannak nehéz piaci helyzetben: az áralku és a pozíciójuk sokkal kisebb, ezért nehezen érvényesíthetők a feltételeik. Lukács László szerint továbbra is a fogyasztó diktálja a tempót azzal, hogy amíg nem a hazait, hanem az importot választja, számukra nehezebb eladni a hazai gyártásút még akkor is, ha abban van egy minőségi javulás.

– A magyarországi tejfogyasztás alapja a folyadék tej, s amíg nem lesz igény jó minőségű hazai sajtokra, s nem azokat keresik, akkor ezzel a gondolkodással az ágazat nehezebben tart lépést. A tejtermék árérzékeny, tehát akciós termékként kezelik és kicsit indokolatlan, hogy vevőcsalogatóként használják az áruházláncok és nincs olyan hét, hogy valami ne lenne akcióban – tette hozzá. A hazai feldolgozók kezdenek lépést tartani a különböző elvárásokkal, például a laktózmentes termékek előállítása már beépült a technológiába. A következő hónapokon sok múlik, mivel sok szerződés lejár az év végén és kezdődnek a tárgyalások.

A termelők átlagosan öt évre szeretnének kiszámítható szerződéseket kötni. A most éppen nyugodt tejpiac ad mindehhez stabil környezetet az ártárgyalások során. – Csak akkor van nyertes, ha mindkét fél nyertes, érdemes olyan szerződést kötni, melyet mindkét fél képes teljesíteni

– mondta végül az MTT Tej ügyvezetője.

Külföldi igények

– A hazai környezetben stabil a tejár, a szabadpiacon is 32-36 eurocentes felvásárlási árak vannak, ami az ősz folyamán tovább is emelkedhet. Amire érdemes odafigyelni, hogy bár évek óta stabilak a tejárak – 90 és 110 forint köré tehető –, de az előállítási költségek – munkaerő, energia – nagymértékben emelkednek – nyilatkozta a szakember, majd hozzátette: érdekes átrendeződés figyelhető meg világszerte. Az elmúlt öt évben nem épült ötezer tehénnél kisebb telep és két-három család kezében kezdett el koncentrálódni a tejtermelés, ezért a kistermelők hagyják abba az előbb említett okok miatt a termelést. Mint mindennek, ennek is van egy másik oldala: 2030-ig nagy mennyi­ségű tej- és tejtermék igény jelentkezik és a kialakult időjárási körülmények miatt két-három olyan rész van a világon – ide tartozik Közép-Európa, vagy Brazília, USA – ahol a modern technológiák révén további lehetőségek vannak a termelés fokozására. Ez az indok az, ami miatt nem szabadna felhagyni a kisebbeknek a tejtermeléssel. Ázsia egyes részein az életszínvonal emelkedett, a középréteg erősödött és növekszik a jó minőségű tejtermékek iránti kereslet.

Statisztika van arról, hogy 2030-ra kilenc milliárd ember él majd a Földön, és a kereslet ott lesz nagy, ahol a legrosszabbak a környezeti tényezők, tehát Ázsia, Kína Szaúd-Arábia.

Ame­ri­kában és Európában az egy főre jutó tejtermékfogyasztás közel 260 kilogramm, viszont Brazíliában 175, Afrikában 48 kg, és ezeken a helyeken várható az egy főre jutó fogyasztás emelkedése.

Szigorúbb követelmények

Kampányt indít a Tej Terméktanács a magyar tej népszerűsítésére. A tejtermékek köztudottan kiváló minőségűek, a terméktanács számításai alapján mégis évente mintegy 12 000 kamionnyit importál Magyarország. Ennyi kamionnal akár a Balatont is körbe lehetne keríteni, miközben az általuk termelt szén-dioxid fölöslegesen károsítja a környezetet. A Tejszív emblémával ellátott tejtermékek minden esetben teljesítik a Magyar Élelmiszerkönyvben foglalt szigorú kritériumokat, sőt akár még meg is haladják. A magyar gazdák és a friss tej feldolgozásával foglalkozó szakemberek szívvel-lélekkel munkálkodnak azon, hogy az általuk előállított tejtermékek a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfeleljenek, biztonsággal fogyaszthatók, ízletesek legyenek és a kíméletes technológiáknak köszönhetően megőrizzék értékes összetevőiket.

Mivel a magyar élelmiszerbiztonságot garantáló szabályozások a kontinens egyik legszigorúbb rendelkezéseit írják elő, hazánkban ezeket a termékeket is sokkal szigorúbban ellenőrzik, mint az unió más tagországaiban.

Azzal pedig, hogy magyar tejet és tejterméket választunk, nemcsak kiváló minőségű terméket vihetünk haza, de az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért is sokat tehetünk.

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/12 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Akik nyertesen kerültek ki a pandémiából

Magyarországon a liszt értékesítési volumene 168%-kal nőtt márciusban, áprilisban pedig 200 online webshop nyílt naponta. Nem minden felfutás ilyen evidens azonban - a PwC Magyarország tanácsadói elemzést készítettek arról, hogy mely iparágak, termékek, illetve szolgáltatások kerültek ki nyertesen a több hónapig tartó járványügyi helyzetből.

Útmutató az egyszerűbb, de biztonságos higiéniai megfeleléshez

Az Európai Bizottság útmutatást nyújt az élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységek élelmiszerbiztonsági rendszereire, ideértve az élelmiszer-adományozást is.

Pálinka életműdíjas vegyészmérnök

Az ő vásárlóik kevésbé árérzékenyek, elvárják a legmagasabb minőséget - az igényes pálinka még mindig keresett termék. Csalló Jenő, a Csalló pálinka névadó tulajdonosa több évtizedes kiemelkedő munkájáért tavaly pálinka életműdíjat kapott.

Hollandia: minden harmadik tejtermelő kiszáll

FrieslandCampina holland tejtermelő csoport előrejelzései szerint 2030-ra Hollandiában a tejgazdaságok száma 15 000-ről 10 000-re csökkenhet, mely strukturális változásokat eredményezhet a gazdaságban.

Csökkenő gabonaárak

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Üdítőital szövetség: csökkent az ásványvíz, a gyümölcslé és az üdítőital forgalom az első fél évben

Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua Nyrt.

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

Változó fogyasztói szokások Ázsiában

Amint várható volt, az ázsiai lakosok koronavírussal kapcsolatos aggodalmaik fogyasztási szokásukra is jelentős hatást gyakorol. Az Innova Market Insight piackutató cég 2020 márciusában végzett felmérése alapján Kínában, Indiában és Indonéziában az egészséggel, a jövedelemmel, az egészségügyi ellátással és a termékek elérhetőségével kapcsolatos aggodalmak állnak a középpontban.

Alkoholos italok újragondolva

Annak ellenére, hogy az alkoholos italok kereskedelmi eladása kimagasló volt a koronavírus ideje alatt, az éttermek és bárok bezárása kétszámjegyű csökkenést eredményez az idei eladásokban.

Ugyanaz, de mégis különböző - Környezetbarát élesztőszármazék mikrogranulátumok

Az élesztőszármazékok főként táplálkozási és aromás tulajdonságaik miatt kerülnek forgalomba az élelmiszeripar és az egészségügy szegmenseiben, valamint a mikroorganizmusok növekedését elősegítő anyagként.