0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A bor, a sokarcú ital

A bornak rengeteg arca van, és minden alkalomhoz, hangulathoz, társasághoz, ételhez, mi több, évszakhoz jól illik. Ehhez adott a széles választék, vallja Pampetrics Milán. A borkereskedőként tevékenykedő keszthelyi fiatalember már tizenévesen elkezdett ismerkedni a borokkal, majd Svájcban bővítette tudását. Ennek köszönhetően a nemes ital egész világpiacára rálátása van.

– Családi vállalkozásról van szó. A szüleim már vagy három évtizede foglalkoznak borokkal, úgyhogy én egyszerűen belenőttem a szakmába – idézte fel a kezdeteket. – Otthon sokat hallottam a borokról, és lehetőségem volt találkozni a világ legnemesebb, legjobb italaival. Természetesen tizenegy-tizenkét éves korában az ember még nem iszik bort, de azért egy-egy korty az íze kedvéért belefért. Volt olyan élményem étellel és borpárosítással, ami a mai napig meghatározó számomra. Egyszóval akadt finom bor, amire felfigyeltem, mert annyira csodálatos íze volt, amilyet nem minden nap kóstolhat az ember. Megtetszett a dolog, ez a szakma, és érdekelni kezdett a borok különleges, sokszínű világa.

Érdeklődése egyre fokozódott, így egy idő után Svájcban bővítette addig megszerzett tudását, ahol egy igen komoly borszaküzletben dolgozott. Közben számos bel- és külföldi tanulmányúton is részt vehetett.

– Az üzlet több mint ezerféle bort kínált. Talán mondanom sem kell, hogy ezek a világ minden tájáról származtak, és a legkiválóbbak is megtalálhatóak voltak köztük. Ezen a helyen rengeteget tanultam, hiszen a világban sokfelé eljutottam szakmai útra. Ezt a tudásomat a mai napig jól tudom kamatoztatni.

Pampetrics Milán azóta is figyelemmel kíséri a külföldi szőlészeteket és borászatokat, de most már a magyar ágazat van nála az első helyen. Azt mondja, az utóbbi évtizedekben hatalmasat fejlődött a magyar borászat, de még mindig van tennivaló – elsősorban a marketing területén.

– Az utóbbi 30 évben rengeteg előremutató változás történt hazánkban, tulajdonképpen felzárkóztunk a világ vezető országai mellé a borászat tekintetében. Ennek köszönhetően ma már vannak olyan magyar borok, amelyek a világ legjobbjaival versengenek, és nyugodtan oda lehet tenni őket melléjük, mert minden tekintetben megállják a helyüket. Van ilyen vörös- és fehérborunk is. Természetesen a tokaji édes borok párjukat ritkítják, azok a legjobbak és legismertebbek. Hozzá kell tenni: a tokaji nedűk is egyre jobbak. Örülök annak is, hogy

a szakmában egyre jelentősebb az összefogás, és több borvidéknek már saját boros palackja és címkéje van.

Említhetem itt a tokaji, a szekszárdi vagy éppen az egri példát. Ezek amellett, hogy valami egyedit nyújtanak, jelzik az összetartozást, és az adott térségnek, sőt az országnak is hírét viszik. Fontos lenne, hogy országosan is elinduljon egy hasonló tendencia, és erősödjön az ezzel kapcsolatos marketing.

A szakember szerint nemcsak a borok íze és állaga fejlődött jó irányba, hanem a technológia is.

– Ott tartunk, hogy a technológia nagyjából ugyanaz, mint a világ bármely bortermelő országában. Ami hiányzik, az inkább a tapasztalat, a rutin. Azok a borászok, akik 10, 20 vagy 30 esztendeje űzik a szakmát, sok esetben még mindig csak próbálkoznak, a lehetőségeket keresik. A borászat különleges szakma. Gondoljunk csak bele, egy élet során hány alkalommal kínálkozik lehetőség arra, hogy bort készítsünk?! Ez nem olyan, mint a szakács szakma, hogy ha valaki szeretne kiváló gulyáslevest főzni, az akár naponta többször megpróbálkozhat vele, egészen addig, amíg teljesen megfelelőnek nem találja. A borász évente egyszer áll neki a munkának, és akkor nem hibázhat. Ha mégis hibázik, akkor várnia kell 1 évet. Ráadásul ott vannak a rajta kívül álló tényezők, amik azért alaposan bekavarhatnak a munkába. Szóval, a szőlészetben és a borászatban minden egyes lépést alaposan át kell gondolni.

Pampetrics Milán úgy véli, érdemes lenne kiemelni néhány fajtát, és azokat országosan termelni, mert ezek nagy mennyiségű exportjával az összes magyar bor ismertebbé válhatna.

– Nemcsak az a probléma, hogy kis ország vagyunk és kicsik a borvidékek, hanem hogy huszonkettő van belőlük. Emellett nagyon sokféle szőlőfajtát telepítettek a termelők, és egyszerűen felhígult a választék.

Nagyon sokan megpróbálkoznak mindennel, ahelyett, hogy egy fajtára koncentrálnának, amit megpróbálnának minél nagyobb területen termelni. Így jóval több bort lehetne előállítani egy-egy fajtából, amiből nyilván több kerülhetne a világpiacra. Azonban ehelyett sokféle tételt készítenek a borászok.

Akadnak vállalkozások – ezek persze a nagyobb borászatok –, melyek húsz-harminc- vagy akár negyvenféle italt is előállítanak: a palackos pezsgőtől a gyöngyöző borokon át a reduktív fehérborokon keresztül a testes, a könnyű és a közepesen testes, illetve desszertborokig terjed a kínálatuk. Vagyis szinte az összes létező kategóriát lefedik. Természetesen ezek mind eladhatók, és értékesíteni is tudják őket, de nagyrészt az országon belül. Külföldre alig jut belőlük. A legtöbb másik országban viszont más a helyzet. Említhetem például Olaszországot, ahol Toscanában egy borászat egy-két, maximum háromféle bort állít elő nagy mennyiségben. Így jut belőlük exportra is, miáltal az ottani borok világszerte ismertek. Jó példa Ausztria is. Tudjuk, hogy kisebb, mint hazánk. Magyarország adja a világ bortermelésének 1,5, Ausztria pedig az 1 százalékát. A helyzet mégis alapvetően más. Ők két szőlőfajtára, a Zöld Veltelinire és a Kékfrankosra koncentráltak, amikből jelentős mennyiséget állítanak elő. Mondanom sem kell, hogy kiváló minőségben. Ha megnézzük az osztrák és magyar borok ismertségét, jócskán láthatunk különbséget. Ha elmegyünk egy komoly amerikai, angol vagy akár francia étterembe, szállodába, és ott megnézzük a szakemberek által összeállított borlapot, azt láthatjuk, hogy sok osztrák bor is szerepel rajta. Magyar viszont nagyon kevés, és elsősorban a tokaji fajtákra mint desszertborokra korlátozódik a kínálatuk.

Amúgy e tekintetben a svájci helyzet egy kicsit a magyarra hasonlít: a belföldi borok – melyek szépek és finomak – az országban fogynak el. Visszatérve az előttünk álló feladatokra, azt mondom, hogy hazánk számára az osztrák példa lehet az egyik megoldás, vagyis egyedi magyar fajtákat kellene „megjelölni”, a Kárpát-medencében pedig akadnak erre alkalmasak. Próbálkozások vannak, például többen a Furmintot tartják az egyik erre megfelelő jelöltnek.

Örvendetes, hogy egyre népszerűbbek Magyarországon a minőségi borok, és hogy a fiatalok is szívesen kóstolgatják őket.

– Évszakfüggő italról van szó. Nyáron elsősorban a fehér- és a rozéborok fogynak, míg télen a vörösek kelendőbbek. A személyes ízlésem a magyar borkedvelőkéhez hasonlít. Kedvenc fajtám nincs, de szeretek mindent kipróbálni, megkóstolni. Hiszen a bor olyan ital, melynek rengeteg arca van, és minden alkalomhoz, hangulathoz, társasághoz, ételhez, mi több, évszakhoz ki lehet választani a hozzá legjobban illőt.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság