Back to top

Korszakváltás küszöbén: csak folyamatos fejlesztésekkel maradhatunk versenyképesek

Csillagos ötöst kapott a magát ötcsillagos városnak nevező Sárvártól az Axiál legújabb telephelye, amit december 19-én adtak át a Vas megyei településen.

A szalagot Knáb János, a kivitelező Merkbau Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, Nagy István agrárminiszter, Kondora István polgármester, Harsányi Zsolt, Harsányiné Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezetők, Pintér Zsolt

Az eseményen a környék gazdálkodói, a cég partnerei és több helyi vezető, a térség országgyűlési képviselője mellett megjelent és felszólalt Nagy István agrárminiszter és Kondora István polgármester. Ahogy minden telephelyavatón, a mostanin is részt vett a bajai cég által forgalmazott egyik márka képviselője, Sárvárra Jean Rouault-t, a Manitou gyár értékesítésért és marketingért felelős alelnökét hívták meg.

A sárvári telephely, a többihez képest nyitottabb terekkel

A sárvári öt csillag a gyógyvízből, a gyógyvízre épülő turisztikai attrakciókból, a természeti környezetből, a történelmi és kulturális értékekből, valamint az ipar és a szolgáltatások fejlettségéből áll össze, és ez utóbbiba illeszkedik a most átadott telephely, mondta a polgármester. Mint hozzátette, ezeket a város egymaga nem lenne képes felépíteni, ehhez az állami források mellett önkormányzati és magán beruházásokra egyaránt szükségük van, és ilyen utóbbi az Axiálé is.

Nagy István: az agrárberuházások további növekedése várható
Fotó: Fekete István
Korszakváltás küszöbéhez érkezett a magyar mezőgazdaság, mert a gazdák megértették, hogy csak akkor lehetnek versenyképesek, ha fejlesztenek, mondta Nagy István az átadó ünnepségen. Beszédében kitért rá, hogy

a magyar gazdák, a hazai agrár-vállalkozások fejlesztési, beruházási kedve töretlen, az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az idei év első háromnegyed évében mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, három százalékkal többet, mint 2018 azonos időszakában.

Fotó: Fekete István
Alkatrészekre pedig az előző évinél tíz százalékkal többet, 43 milliárd forintot fordítottak.

A gazdálkodók erőgépek beszerzésére szánták a legtöbb pénzt, a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 57 százalékát. A teljes értékesítésen belül a traktorok 34, a gabonakombájnok 13 százalékos arányt képviseltek. Az agrárminiszter szerint a kedvező kamat- és finanszírozási környezetnek, valamint a gazdálkodói szemléletváltásnak köszönhetően az agrárberuházások további növekedése várható. A vevők jelentős része bankhitelt vett igénybe, ezek közül is a jegybank kedvezményes hitelprogramja volt a legkedveltebb. A januárban indított Növekedési Hitelprogram Fix keretében elérhető források negyede, mintegy 81 milliárd forint a mezőgazdaságba került. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg is növekedett, mintegy 24 százalékkal az előző év azonos időszakához képest, az év első háromnegyed évében elérte a 72 milliárd forintot.

Harsányi Zsolt: nem állunk le a fejlesztésekkel
Az Axiál tulajdonosai öt éve tervezték, hogy Szombathely környékén telephelyet nyitnak, az ottanit ugyanis kinőtték. Az újabb beruházás szükségességéről szólva Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, az arra alkalmas terület kiválasztása, az engedélyek beszerzése és mindössze 8 hónappal az áprilisi alapkőletétel után, sok ember munkájának köszönhetően, a tervből valóság lett. Telephelyeik száma nem változott (19), hiszen a sárvári a szombathelyit váltja ki,

a most átadott több mint 1400 négyzetméter területű épületegyüttesben is a szombathelyi telephelyről átköltöző 18 munkatársuk várja a partnereiket. A 2011-ben elkezdett fejlesztési programmal továbbra sem állnak le: jövőre Baján egy alkatrészek tárolására alkalmas, 48 x 48 x 16 méteres raktárat építenek.
Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mindent helyben - fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés

Újra fellendült a házi szörp- és lekvárkészítés. A hobbiból pedig akár mellékjövedelem is képződhet, mert mind nagyobb az érdeklődés a házi készítésű termékek iránt, a családi szükségletet meghaladó fölösleg könnyen értékesíthető.

Szerencsés, aki le tudta aratni a gabonát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján az őszi búza aratása 97 százalékos készültségen áll, a közel 900 ezer hektár vetésterületből mintegy 2000 hektáron áll még a gabona. A búza országos termésátlaga hektáronként 5,28 tonna, a termés 60-70 százaléka takarmánybúza.

Bővült a magyar agrároktatás Erdélyben

Az erdélyi magyar agrároktatás iránti érdeklődés is megnőtt, mi több, a 2020-2021-es tanévben új szak indul.

A nehéz helyzetbe került borászatok 1,8 milliárd forintra pályázhatnak

Jelentős érdeklődésre számít a borászatok részéről az agrártárca a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott átmeneti támogatási programja. Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani, az igénylésekhez szükséges igazolásokat azonban már most érdemes beszerezniük az érintetteknek - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

130 éves a Kubota

Idén ünnepelte alapításának 130 éves jubileumát a világ harmadik legnagyobb traktor- és mezőgazdasági gépgyártója, a japán Kubota Corporation.

Kevesebb kiállítóval, de megrendezik Debrecenben a Farmer Expót

Kevesebb kiállítóval és kisebb épített vásárterülettel, de megrendezik augusztus 18-21. között a Farmer Expót Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató hétfőn az MTI-vel.

„Úgy nem nyersz, ha meg sem próbálod” - Állattartó telepek korszerűsítése

Holló Mátyással már 2013-ban is találkoztunk, akkor a Kistermelők Lapjában az év juhászaként mutattuk be. Az idei találkozásunk apropója az, hogy megmutassuk, hogyan érdemes a gazdálkodásba, fejlesztésekbe pályázati forrást bevonni.

Egyre népszerűbb az NHP Hajrá

Három hónapja indult el az Magyar Nemzeti Bank válságkezelő csomagjának egyik legfontosabb eszköze, az NHP Hajrá program. A rugalmasan felhasználható termék hamar népszerűvé vált a vállalatok körében, július elejéig már 123 milliárd forintnyi állományra szerződtek le a hitelintézetek.

Megjelent az erdészeti csemetekertek gépbeszerzését célzó pályázati felhívás

Annak érdekében, hogy a gazdák a mezőgazdaságilag gyenge termőképességű területeken minél több erdőt hozhassanak létre, az Agrárminisztérium a támogatások átalakításával, a jogszabályok módosításával, így a versenyképesség növelésével olyan feltételeket teremt, amelyekkel az erdőgazdálkodást versenyképesebbé, a termelőket pedig érdekeltté teszi abban, hogy a gyengébb minőségű területeken további erdőtelepítések történjenek.

Kiemelkedő munkát végez a természetvédelmi őrszolgálat Magyarország védett értékeinek megőrzésében

Magyarországon a természetvédelmi őrszolgálat jelenleg 253 tagú, mintegy 850 ezer hektár védett természeti terület és 2 millió hektár Natura 2000 terület megóvása érdekében dolgoznak.