0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

A hardver a faiskola

A faiskolai vállalkozások a gyümölcstermesztők legfontosabb növénybeszállítói, gazdasági teljesítményük és szakmai fejlődésük dönti el a versenyképességüket, tehát ez a két versenypiaci ágazat egymásra utalt, közvetlenül és folyamatosan hatnak egymásra.

A rendszerváltozás óta eltelt 30, és az EU-csatlakozásunktól eltelt 15 év bár elég soknak tűnik, kevésnek bizonyult a hazai vegetatív szaporítású kertészeti szaporítóanyagok helyzetének megnyugtató rendezéséhez.

A terület komplexitásának élő bizonyítéka, hogy amíg a magról (generatív) szaporított növények rendeleti háttere nem változott az utóbbi 15-18 évben, addig a gyümölcs-szaporítóanyagoké EU-s szinten már két alkalommal is módosult. Ez egyrészről a világban tapasztalható „gyümölcsnemesítési dömpingnek” is köszönhető, a létrejött nemesített gyümölcsfajták ugyanis nem képesek magukat megvédeni az illetéktelen szaporítástól, ellentétben a magról szaporított növényekkel, vagy még inkább a hibridekkel. A gyümölcsnemesítő csak genetikai markerezéssel védheti a szellemi termékét, igen bonyolult jogi-adminisztratív intézkedések kíséretében, amit erre szakosodott cégek végeznek.

A növényegészségügyi tanúsítvány rendszerét sem sikerült teljesen egységessé tenni még Európában sem (az EPPO minden erőfeszítése és ajánlása ellenére), mivel a tagállamok fölkészültsége e tekintetben igen eltérő.

A szaporítóanyag, mint bármely EU-s termék, szabadon forgalmazható az európai gazdasági térben. E növények EU-n belüli forgalma rendkívüli nagy növényegészségügyi és járványügyi kockázatot generál, amit csak fokoznak az európai égövi különbségek.

A gyümölcs-szaporítóanyag forgalma szinte kizárólag nyugat–keleti irányú. A gyümölcsfaoltvány certifikációs növényútlevele mögött valódi értéknek kell lennie, az tanúsítja ugyanis a „fajta azonosságát és jogi tisztaságát”, valamint „növényegészségügyi biztonságát”.

Technikai helyzet

A gyümölcsfajok szaporítását szabályozó 14/2017. (03. 23.) FM rendelet részletesen ismerteti, hogy milyen körülményeket kell betartani e tevékenység során, kezdve a legmagasabb prebázis fokozattól a certifikált tömegszaporításig, a cserjék és bogyós gyümölcsűek gyökérnemes szaporítóanyagától az oltványok előállításáig.

A gyümölcsfajok sokfélesége és a technikai feltételek összetettsége tehát igen nehéz feladat elé állítja azokat, akik ezt a munkát végzik. A rendelet szerint a fajtafenntartónak vagy megbízottjának a prebázis fokozat esetében (amely a szaporítás kiindulópontját képezi a törzsfát követően) minden anyafát minden gyümölcsfaj és fajta esetében (vírus)vektorháló alatt kell tartania. Ezeket a fákat azonban nemcsak a légtérbeli vírusvektoroktól, hanem a gyökérzónájukat is veszélyeztető fonálféreg-vírusátviteltől is izolálni kell, amit tenyészedényekbe ültetéssel és folyamatos állomány-megújítással lehet megoldani.

A tárolásuk folyamán ezek az anyafák sohasem teremhetnek, mivel a pollen is vektor lehet bizonyos vírusok esetében. Az állományok megújításához csak olyan szaporítóanyag használható, amelynek „leszármazását” több generáción keresztül nyilvántartják, mindemellett a generációk száma is korlátozott.

Az anyafák fajtaazonosságát párhuzamosan eltelepített és elkülönített állományok segítségével kell nagy biztonsággal megállapítani, tehát jó néhány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az első szemzőhajtást levehessük azokról a törzsfákról.

Ezeknél az állományoknál a megújítás szükségességét nemcsak a tenyészedénybeli, sanyargatott életük indokolja, hanem a vírusos visszafertőződésük is. A vírusmentesítés különböző módjaival kezelt növényeket szigorú fajtaazonossági vizsgálatnak kell alávetni, e folyamat során ugyanis nem lehet kizárni a mutáció lehetőségét.

Mindezek a feltételek az összes eddig vázolt folyamatban nemcsak a nemes fajtára, hanem minden olyan alanytípusra is vonatkoznak, amelyeket a különböző gyümölcsfajok szaporításában használnak.

Utcahossznyi a lemaradásunk

A vegetatív szaporítás bonyolult, időigényes és érzékeny rendszer, amelynek a működését, mint minden másét, a piac szabályozza. A 2004-es csatlakozásunktól kezdve ez a piac is kinyílt és minden vállalkozás őszintén mérlegelheti, hogy az elmúlt 15 évnek nyertese vagy vesztese-e. A gyümölcstermesztők és a faiskolások közösen és egyenként, minden idényben, minden kiló gyümölccsel, minden elkészült oltvánnyal megmérettetnek ezen a nagy közös piacon, amely diktál, eldönt, meghatároz és sok esetben mindent fölülír.

A rendszerváltás elhozta a faiskolák privatizációját, az EU-s tagsággal létrejött versenyhelyzet pedig kíméletlenül megrostálja a szereplőket. A faiskolai oltvány versenyképességét a fajtaazonosságon, a jogi tisztaságon, a virológiai és általános növényegészségügyi elvárásokon kívül döntően a gyümölcsfajtával szemben támasztott igény határozza meg. A faiskolásnak, mint a gyümölcstermesztő első számú beszállítójának alapvető érdeke, hogy kiszolgálja a megrendelő igényét, tehát mindent el kell követnie, hogy a megrendelt alany-nemes kombinációt a megbeszélt időben szállítsa, így megőrizve azt a bizalmat, ami a partnerek között elengedhetetlen.

Az oltvány bizalmi áru: a gyümölcstermesztő bízik az oltvány minőségében, a faiskolás bízik a termesztő megelégedettségében, a nemesítő bízik a faiskolásban, aki jól és megbízhatóan bánik a fajtájával, megélhetést adva a termesztőnek és a faiskolásnak is.

Oltványminőség

A gyümölcs-szaporítóanyagok termeléséről és forgalmazásáról szóló rendelet szerint az úgynevezett CAC (Conform Agraria Comunitatis) olyan alapminőségű oltvány, amely az EU-ban forgalmazható. Ennek a biológiai kategóriának a szaporítása az előzetesen bejelentett termő „kijelölt fáról” történik, a növényegészségügyi státusza pedig a faiskolás (szállító) felelősségi körébe tartozik. Ezzel az egyszerűsített szaporítási eljárással a manapság reneszánszukat élő történelmi gyümölcsfajtákat lehet szaporítani, valamint minden olyan fajtát, amely nem rendelkezik tanúsított virológiai státusszal, de mindezt kizárólag tagországi forgalmazás céljából.

A certifikált biológiai kategória az a rendelet szerinti magasabb szaporítási fokozat, amely opcionálisan választható a faiskolás részéről annak tudatában, hogy az EU-ban kizárólag ez a minőség forgalmazható. Ennek a szaporító- és ültetőanyagnak, mivel vegetatívan szaporítják, meg kell felelnie a rendelet által előírt prebázis és bázis-certifikált fokozati előírásoknak, valamint ezzel párhuzamosan naprakész virológiai státusszal kell rendelkeznie.

Az utóbbi két évtizedben rendkívüli módon fölgyorsult az új gyümölcsfajták beáramlása a hazai gyümölcstermesztésbe. Az almákkal és a kajszibarackfajtákkal kezdődött, folytatódott a cseresznyével, majd amikor azt hittük, hogy dióban és mandulában aránylag erősek vagyunk, kiderült, hogy ezeknél a fajoknál is utcahossznyi a lemaradásunk.

Faiskolásként föl kellett vállalnom a termelők által támasztott fajtaigényeket, tehát végig kellett járnom azt az iskolát, amely megtanított eligazodni a legújabb gyümölcsfajták szaporításának és értékesítésének jogi útvesztőjében.

Önként adtuk föl

A nyugati tőke az első másfél évtizedben az egyéb szaporítóanyag- és vetőmag-üzletágtól eltérően nem startolt rá a piacainkra, kivárta azt az időt, amikor majdhogynem önként adjuk föl állásainkat. Tanúja és szemlélője voltam az 1990-es és 2000 években annak a kötélhúzásnak, ami a törzsültetvényeket kezelő és fenntartó kutatóintézetek és a frissen szárnyra kelt ambiciózus magyar faiskolai közösség között folyt. Az ilyen kínos eseménysorozat nem szolgálta a magyar gyümölcsfaiskolások ügyét és talán ennek is köszönhető a jelenlegi helyzet.

Sajnos az elmozdulás továbbra is várat magára, egy ötven éve létrehozott és állami paternalizmusra alapozott rendszer ugyanis nem lendíti ki a holtpontról a szaporítóanyag helyzetét.

A képlet nagyon egyszerű: a működés sikerének kulcsa az alapokban van, a hardver a gyümölcsös és a faiskola, a szoftver pedig az értékes fajta és a szaktudás.

A termékfejlesztés és az innováció határozza meg minden gyümölcstermesztő és faiskolai üzem jelenét és jövőjét, tehát amelyik faiskolának tervei vannak még, az beruház, fejleszt. Ha abban reménykedik, hogy megspórolhatja az ezzel járó fáradságot vagy ráfordításokat, és valahonnan majd készen kapja a modern fajtákat, az egészséges törzsanyagot és a hasznos technikai információt, sajnos nagyon téved.

Az előzőekben vázolt technikai elvárások összetettsége és a piaci versenyhelyzetre adandó válasz csak új szakmai-társadalmi konszenzus megteremtésével képzelhető el, a termelői fél és az állam által finanszírozott szereplők között. Ilyen modellek léteznek Európa nyugati részén, ilyenek például a francia CTIFL, a holland Veermeerderingstuinen, vagy az olaszországi CAV.

Ezek működését vizsgálva kiderül, hogy mint az egyetemek vagy kutatóintézetek, szakmailag valódi „messenger” szerepet töltenek be a termelés és az állami tudásközpontok között.

Működési forrásaikat azok állják, akiknek az érdekeit figyelembe veszik és a szakmai feladataikat meghatározzák. Az ilyen szakmaközi technikai intézmények küldetését a következő szakmai és etikai irányvonalak határozzák meg: reagálóképesség, termelői közelség, tudásmegosztás és értékelés, tudományos-szakmai kiválóság vagy a partneri erőépítés.

Szakhatósági helyzet

Az állam kivonul

Érdemes elgondolkozni a mai EU-s törekvéseken is, amelyek szerint az állam kivonul a certifikációs rendszer tanúsításának feladatköréből és azt is szállítói hatáskörbe utalja. Teszi ezt azért, mert az igazán versenyképes szállító saját üzleti érdekét követve a legmagasabb minőségi paramétereket fogja követni munkája során.

Paradox módon a gyümölcs certifikációja nem kötelező az EU-ban, mégis egymás után jönnek létre a termelői közösségek által létrehozott certifikációs márkanevek. Ilyen a holland Naktuinbouw Certified tanúsítvány, az olaszországi CAV, vagy a francia termelők által bejegyzett INFEL Certification védett márkanév.

A mai legmodernebb gyümölcsfajták, amelyeket a magyar gyümölcstermesztők is joggal igényelnek a faiskolásoktól, európai fajtaoltalom alatt állnak, használatuk licencdíj fizetéséhez kötött és kizárólag a certifikált tanúsítási rendszerben lehet őket szaporítani és forgalmazni.

1995-ben létrehozták az angers-i (Franciaország) székhelyű szervezetet, a CPVO-t (Community Plant Variety Office), amely közösségi szinten védelmet nyújt az illetéktelen szaporítások ellen és biztosítja a nemesítők szabadalmi jogát a gyümölcsfajták tekintetében.

Ezzel elindult a faiskolások szerveződése a fajtajogok megszerzéséért, komoly versenyhátrányt szenvedhet ugyanis az a faiskola, amely nem rendelkezik a legújabb fajták szaporítási jogával.

A nemesítők nagy része besorakozott a CPVO védelme alá, tehát nem volt más megoldás, mint létrehozni olyan fajtainnovációs managementtel foglalkozó cégeket, amelyek korrekt kapcsolati rendszert kínáltak a nemesítők és a fajtafelhasználók (faiskolások és gyümölcstermesztők) között. Ilyenek a németországi Artevos, a franciaországi CEP Innovation (26 faiskolás képviseletében), amelynek jogi ügyeit a SICASOV látja el, a COT International, az IPS (International Plant Selection) vagy a holland Veermeerderingstuinen.

Ilyen vagy ehhez hasonló jellegű cégek nem jöttek létre Magyarországon, az egyetlen támpont a külföldi fajtatulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gyümölcs Fajtakísérleti Osztálya és a Nébih Szőlő-gyümölcs Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály, azzal a kiegészítéssel, hogy míg az EU-ban mindezek civil szervezetek és gazdasági társaságok, addig itthon állami költségvetési intézmény kereteiben működnek, vagy működtek.

A valósághoz tartozik az is, hogy az a magyar faiskolás, aki komolyan gondolja a fajtainnovációt és szaporítási szerződést köt ezekkel a cégekkel, igen sok adminisztráció árán megszerezheti a védett fajták szaporítási jogát. Ezeknek a cégeknek sok esetben eltérő az üzletpolitikájuk, de a legértékesebb új fajták jogáért mindig igen borsos árat kérnek.

Ideje elgondolkodni

Igen nagy igény mutatkozik olyan fajtakísérleti helyekre, amelyek az adaptációs eredmények mellett termesztéstechnikai konzultációt is nyújtanak a termelőknek (technikai szakmaközi intézmény).

Nagyon időszerű lenne a faiskolások fajtainnovációs tevékenységének intézményes keretekbe való szervezése, és a törzsültetvények kérdését is új megközelítésben kell tárgyalni.

Igen fontos lenne az értékes magyar szabad gyümölcsfajtákat a nemzeti listán tartani, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor bármelyik EU-s tagország megteheti a megkérdezésünk nélkül.

Tavalyi franciaországi utunk során megismerkedtünk a Frumatis fogalomkörével, amely az egységesített EU-s gyümölcs fajtalista. Ez a jelenlegi nemzeti fajtalistákat tömöríti, de csak a DUS-vizsgálaton átesett, hivatalos fajtaleírással rendelkező és certifikált, forgalomban lévő fajtákat.

Ideje lenne azon elgondolkozni, hogy mi lenne fontosabb? Állami finanszírozás kereteiben tartani a gyümölcsnemesítést egy olyan rendszerben, amely nem képes a szellemi produktumot (az új fajtát) a mai kornak megfelelően a piacra juttatni, vagy megpróbáljuk a meglévő világhírű gyümölcsfajtáink megőrzését, az ezekből létrehozott törzsültetvények újraindítását a legmodernebb vírusmentesítési eljárásokkal, ágazati és állami finanszírozással. El kell gondolkozni azon, hogy hogyan lehet elkülönítve kezelni az igen értékes történelmi gyümölcsfajtáink fenntartását a certifikációs rendszerben szaporított gyümölcsfajtáinktól, amelyek még mindig a hazai gyümölcstermesztés biológiai alapját képezik.

Forrás: Kertészet és Szőlészet