0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ha telítődött a karácsonyi menüvel, itt a vegán január!

Egyre komolyabb mozgalom lesz a tisztán növényi étrendet hangsúlyozó kihívás, a Veganuary, amelynek világhírű zenészek is támogatóivá váltak. Az egykori Beatles-tag Paul McCartney és a Queen gitárosa, Brian May is vegán lett egy hónapra.

Világszerte egyre nagyobb mozgalommá növi ki magát a vegán január, azaz a Veganuary, amelynek lényege, hogy az év első hónapjában ne egyenek húst és állati termékeket az emberek. Globálisan ma már több tízmillió ember próbálkozik meg legalább egy hónapra a vegán életmóddal, amelynek hívei mindig leszögezik: nem csupán a hús és a tejtermékek kerüléséről van szó.

A vegán életmód egyfajta etikai rendszer, amely az állathasználat minden formáját elutasítja, így a hús- és tejtermelésen túl a munkára, vagy szórakoztatás céljából történő állattartást, a cirkuszi idomítást és a szőrmeipart.  

A Veganuary tehát mindezekről szólna, azonban az átlagembernek vélhetően a legnagyobb kihívás az étrend megváltoztatása lenne.

Ennek ellenére egyre többen tesznek egy próbát a tisztán növényi alapú étrenddel, köztük híres emberek is. A közismerten vegetáriánus egykori Beatles-tag, Paul McCartney saját magához képest is szintet lép, hiszen januárban nem csupán a húst, hanem a tejtermékeket, halat és tojást is kerüli.

McCartney ezzel kapcsolatban kijelentette: 40 éve vegetáriánus, mert „minden húsmentes étel egy győzelem az állatok és a bolygó számára.”

Hozzátette: érdemes egy próbát tenni, és megfigyelni, hogy érezzük magunkat. A Queen egykori gitárosa, Brian May is jelezte: egy hónapra ő is kipróbálja a vegán életmódot és támogatja a kezdeményezést, hónap végén pedig meglátja, hogy tudja—e folytatni.

Bár a veganizmus etikai rendszer és életmód, a hívei a környezetvédelmi szempontokat is gyakran hangsúlyozzák, mondván: az állati eredetű élelmiszerek termelése aránytalanul nagy környezetterheléssel jár.

Mint a prove.hu írja: becslések szerint a mezőgazdaság a világ üvegházhatású gázkibocsátásának 19-25 százalékáért felelős, és ennek túlnyomó része – a globális összkibocsátás 14,5 százaléka – az állattenyésztés számlájára írható. A fennmaradó részért főleg a talajkezelés tehető felelőssé.

Az állattenyésztéshez köthető kibocsátásokkal kapcsolatban két dolgot fontos megérteni: egyrészt azt, hogy a közvetlen emberi fogyasztásra szánt növények termesztése jóval kevesebb üvegházhatású gázzal jár, nem csak azért, mert kevesebb területet foglal el, hanem azért is, mert a mezőgazdaságban a leggyakrabban kibocsátott gáz a metán, ami az állattenyésztéshez köthető – áll a mozgalom hazai oldalán közölt leírásban.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu