0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Elérhető az Állati Melléktermék Elektronikus Bejelentési Rendszer (MR)

Megkezdődött a 2019-re vonatkozó éves állati eredetű melléktermék jelentési időszak. Az elektronikus jelentést a Nébih Állati Eredetű Melléktermék Bejelentő Rendszerében (MR) tehetik meg az érintettek.

A 2019-es évre vonatkozó jelentési időszak 2020. január 1 – március 1-ig tart – hívja fel a figyelmet a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a 45/2012/VM rendelet 17. § (2) és (3) bekezdése által előírt éves állati melléktermék jelentésére elektronikus felületet fejlesztett ki.

A korábbi évekhez képest a Nébih által biztosított elektronikus bevallási felületen változás történt.

Az eddigi „szigetszerűen” működő MEBER rendszert a Nébih többi rendszeréhez integrált MR felület váltja, mely a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül érhető el:
https://allatimellektermek.nebih.gov.hu

A fenti linkre kattintva is először a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül be kell jelentkezni az elektronikus ügyintézéshez!
(https://upr.nebih.gov.hu/login)

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19. §-a értelmében az állati melléktermék tulajdonosának- beleértve, azokat is, akiknél keletkezik- köteles saját költségén gondoskodnia az elszállításáról, megsemmisítéséről és az erre vonatkozó 45/2012/VM (V.8) rendelet előírásainak megfelelően, erről az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet minden év március 1-ig értesítenie köteles.

Ennek megfelelően a bevallói körbe tartoz(hat)nak többek között az alábbi létesítmények:

  • élelmiszerforgalmazó kereskedelmi egységek
  • állattartó telepek
  • vágóhidak
  • élelmiszeripari létesítmények
  • települési gyűjtők
  • vadfeldolgozó, vadbegyűjtő létesítmények
  • vendéglátó egységek
  • takarmány előállítók
  • oktatási, kutatási, diagnosztikai intézmények
  • állat-egészségügyi szolgáltatók
  • a 45/2012/VM (V.8.) rendelet által előírt engedélyes üzemek és nyilvántartott tevékenysége

A 45/2012. (V. 8.) VM rendelet által előírt állati melléktermék bevallási időszak minden év január 1-től március 1-ig tart, mely alatt a megelőző évre (időszakra) vonatkozó állati melléktermékekre vonatkozó adatokat kell megadni. 

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) Magyar Közlöny 205. számában megjelent legutóbbi módosítása értelmében a papíralapon történő éves jelentés leadás jogszabályi lehetősége a Járási Hivatalokban megszűnik.

Forrás: Nébih