Back to top

Magyar fejlesztéssel világelsők: mikrobákkal a szárazság ellen

Szimbolikus, hogy az év első sajtótájékoztatója éppen a talajnedvesség megőrzésének javításával foglalkozik, mondta Nagy István agrárminiszter a komplex talajkezelési technológia bemutatóján. A magyar fejlesztéssel világelsők lehetünk ezen a téren. Az Albitech Kft., az Agro.Bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. együttműködéséből született meg a homoktalajok vízháztartását hónapokon keresztül javító módszer.

Fotó: Fekete István

A termőföld korlátos erőforrás, ami több oldalról is veszélyben van, mondta Nagy István. A megművelhető területek méretét csökkenti az iparosítás és a városok, utak terjeszkedése, a termőképessége pedig vészesen romlik, elsősorban a talajmikrobák sokféleségének és számának döbbenetes mértékű visszaesése miatt. A homokhátság most is félsivatagos terület, az utolsó pillanatban vagyunk, hogy valamiképp megtartsuk a mezőgazdasági termelés lehetőségét.

Daoda Zoltán, Nagy István és Kutasi József
Fotó: Horváth Csilla

Az új fejlesztéssel természetes anyagokkal lehet termővé tenni a talajt, javítani a vízmegtartó képességét.

A 21. század a mikrobiológia évszázada lesz, a vegyi anyagok mellé fölsorakoznak a mikrobák is a mezőgazdaságban. Meg kell ismertetni a gazdálkodókkal ezeket a hasznos baktériumokat, gombákat és algákat tartalmazó készítményeket és a jelentőségüket a talajélet megőrzésében. Az Agrárminisztérium bemutatóprojekteket tervez indítani azért, hogy megerősítse a gazdálkodók elhatározását a mikrobiológiai termékek használatára, hiszen bebizonyosodott, hogy az aszály ellen nem csak öntözéssel lehet védekezni.

A komplex talajkezelési technológia során három összetevő együttes hatására harmadával több víz maradhat meg a talajban.

Ennek nemcsak a növények látják hasznát, hanem a talaj mikroorganizmusai is, javul a talajélet, a talajszerkezet, jobban hozzáférhetők a tápanyagok.

Fotó: Fekete István

Az első kísérletekben a VízŐr nevű természetes összetevőkből készült párolgáscsökkentő anyagot és egy vadonatúj hazai algakészítményt, az AlgaTert juttatták ki homoktalajra, amivel 15-24 százalékkal több vizet sikerült megőrizni hat héten át. Amikor a BaktoFil B10 baktériumtrágyát is hozzáadták a kezeléshez, 35 százalékra nőtt a vízmegtakarítás.

Sokféle egysejtű moszatot tartanak fenn az Albitech Kft. laboratóriumában
Fotó: Horváth Csilla
Kérdésünkre Daoda Zoltán, az Agro.Bio Kft. szakmai igazgatója elmondta, hogy szántóföldi növények esetében a vetéskor javasolt kipermetezni a készítményeket és egy kezelés átsegíti azokat a száraz időszakon. Szükség esetén a kezelés megismételhető, kisebb dózisban.

Évente kell mikroorganizmusokat juttatni a talajba és emellett a szerves anyagot is vissza kell forgatni, hangsúlyozta.

Magyarországon jelenleg körülbelül 400 ezer hektáron használnak a gazdák különböző talajbaktérium-készítményeket.

Kutasi Józseftől, az Albitech Kft. kutatás-fejlesztési vezetőjétől megtudtuk, hogy az új algakészítményt egy magyarországi barlangban talált talajalga tenyésztésével nyerik. Az alga átszövi a talaj felszíni rétegeit, ezáltal fizikailag tartja vissza a vizet. Hektáronként 5-10 liter algakészítményt javasolt kijuttatni, azután az egysejtű moszatok elszaporodnak a talajon.

Számítások szerint az új módszerrel több öntözővíz, energia és műtrágya takarítható meg, mint amennyibe a kezelés kerül.

Fotó: Horváth Csilla

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ausztrália több mint 30 millió tonnára becsüli az idei búzatermést

Az ausztrál gazdálkodók, ha minden jól alakul, több mint 30 millió tonna búzát fognak betakarítani ebben a szezonban. Az elmúlt időszak kedvező időjárása, a sok eső miatt 10 százalékkal több termést jósolnak a szakemberek, mint szeptemberben.

Tűzveszély a „kertek alatt”

Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

Helyenként már leesett az idei első hó

Télies idővel búcsúzott az idei ősz, az északkeleti országrészben átmeneti hóréteg is kialakult, melyről részletesen beszámolunk. A folytatásban jelentősen megenyhül az idő, újabb csapadék is érkezik, főleg a Dunántúlra, ahol a november jelentős csapadékhiánnyal zárt.

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Új mobilalkalmazás méri a növényvédelmi termékek környezeti hatását

Egy olyan új mobilalkalmazás vált elérhetővé, amely segíti a termelőket a növényvédelemben és abban, hogy alkalmazkodóképesebb és fenntarthatóbb mezőgazdasági termelési rendszereket alakítsanak ki.

Időutazás a kölessel

A köles a legősibb termesztésbe fogott növények egyike. Az idők során néha fontos gabonának számított, máskor háttérbe szorult ez az élettanilag igen hasznos növény. A fermentálása sem elterjedt, pedig házilag is megvalósítható.

Rekord vadlúdlétszám Tatán

A Tatai Vadlúd Sokadalom szerint az 1980-as évek közepétől nem számoltak össze annyi vadludat a természetvédelmi szakemberek a tatai Öreg-tavon, mint e hét hétfőjén. De a hét még újabb rekorddal kecsegtethet az elmúlt napok történései alapján, ugyanis már november 25-e óta érzékelhető volt az intenzív vadlúdvonulás.

Nagyteljesítményű traktort adott át az AGRI CS Magyarország Kft. Mezőhegyesen

Az AGRI CS Magyarország Kft. egy nagyteljesítményű CASE IH Quadtrac traktort adott át Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek 2020. november 12-én. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. egyik alaptevékenysége a szántóföldi növénytermesztés és azon belül is a búza, árpa, hibridkukorica vetőmagtermesztés.

Öt országban hódít a legújabb nyári alma, a SweeTango

Tavaly vezették be az európai piacra a SweeTango® nevű almafajtát, amelyet klubfajtaként termesztenek spanyol, olasz, svájci, osztrák és német gazdák. Az idei teljes kereskedelmi évről szóló jelentés szerint a fogyasztók örömmel fogadták az új fajtát. A SweeTango® igazi nyári almaként kerül a boltokba.

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.