Back to top

Mire számíthatunk kártevő fronton? Egy régi és egy új jövevény

A 2019-es károsítóhelyzetet és az abból levonható következtetéseket áttekintő, az idei várható kártétel esélyeit latolgató sorozatot ezúttal két jövevénnyel folytatjuk: az egyik már sok évtizede jelen van Európában – éppen Magyarországon bukkant fel először –, a másikkal viszont csak a legutóbbi pár évben voltunk kénytelenek megismerkedni. Az amerikai szövőlepkéről és a pettyesszárnyú muslicáról van szó.

Az amerikai fehér medvelepke (szövőlepke) őshazája az amerikai kontinens északi fele, onnan került Európába. Először az 1940-es évek elején, Magyarországon találták meg a csepeli szabadkikötőben. Megjelenése után gyorsan terjedt az országban, majd a környező országokban. Természetes ellenségei híján kezdetben igen jelentős károkat okozott, 2007-ig szerepelt a karanténlistán. Azóta a populáció csökkenése miatt visszaszorult a kártétele.

Fontos károsítónak az 1940-es évektől 1990-ig számított, napjainkban azonban ismét növekszik jelentősége,

főként az út menti fákon, elhanyagolt zártkerti gyümölcsösökben, tehát ott, ahol nincs védelem a rágókártevők ellen. Jellegzetes kártételét, az összeszőtt ágvégeket gyakran összetévesztik a különféle pókhálósmolyok károsításával, de amíg a pókhálósmolyok hernyói csupaszok, addig a szövőlepkéi erősen szőrözöttek. Ezenkívül a pókhálósmolyok egynemzedékesek és korábban károsítanak, míg a szövőlepkének később rajzik az első nemzedéke, és két nemzedéket nevel ki.

Amerikai fehér szövőlepke kártétele diófán

Rajzása jól nyomon követhető fény- és feromoncsapdákkal. Fénycsapdás megfigyelésnél a nőstény lepkék könnyedén elkülöníthetők a hímektől, mert méretesebbek, a feromoncsapda viszont csak hím egyedeket fog. A kezdeti nagyon erős szövőlepke-gradációk a természetes ellenségek elszaporodása, a kémiai és fizikai védelem, a klíma megváltozása miatt a századforduló tájékára megszűntek, de

néhány éve ismét hallat magáról az amerikai fehér medvelepke.

Az egyre szaporodó hernyófészkek jelzik, hogy korántsem tűnt el, ezért elsősorban az utak mentén és a szórvány ültetvények fáin rendszeresen károsít. A kártevővel, ha csekélyebb mértékben is, de a jövőben is számolni kell.

A tavaszi, első nemzedék elleni jól időzített védekezéssel sokat tehetünk azért, hogy ne erősödjön meg a nyár végi, második nemzedék.

A hasznos élő szervezeteket elsősorban úgy óvhatjuk meg, ha a védekezések során előnyben részesítjük a fizikai megoldásokat, valamint biológiai készítményeket használunk.

A hazánkban 2013-óta jelen levő foltosszárnyú vagy pettyesszárnyú muslica szintén inváziós kártevőnek számít. Közeli rokona az őshonosnak tekinthető ecetmuslicának, de ennek ellenére igen veszélyes légyféle.

Foltosszárnyú muslica málnán. Bogyós gyümölcsökön akár százszázalékos kárt is előidézhet
Napjainkra gyakorlatilag az egész országban megtelepedett,

és okoz érzékeny károkat a gyümölcstermő növények egy részében. A probléma elsősorban abban rejlik, hogy a kártevő az egészséges, érőfélben levő gyümölcsöt támadja meg és okozza annak romlását, míg az ecetmuslica csak a sérült termésen károsít. Igen jelentős károkozása miatt a pettyesszárnyú muslica szerepel az EPPO jelentésköteles listáján.

A legnagyobb – akár százszázalékos – károkat a bogyós gyümölcsű málnán és szamócán idézi elő,

de más termesztett és vadon élő növények termésein is gyakran előfordul, sőt egyes kutatások szerint a szőlőt is képes megtámadni, bár erre hazai tapasztalat nincs. Az ellene való védekezést nehezíti, hogy az érőfélben levő gyümölcsben nehezen oldható meg a kémiai védelem, esetleg csapdázással gyéríthető a populáció. Hosszú rajzási időszaka miatt a későn érő gyümölcsfélék is veszélyeztetettek. Az elkövetkező években fokozódó jelenlétére és kártételére kell számítani.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Monarchia régi-új borai

A kommunizmus 1989-es összeomlása felélesztette a közép-európai egység gondolatát. De vajon létezik-e közép-európai boridentitás is? Justin Keay írásában beszámol, hogy harminc évvel a kommunizmus összeomlása után úgy tűnik, a régi hagyományok újra életre kelnek a Habsburg Birodalom egykori nemzetállamaiban.

Nagyobb kereslet, nagyobb választék

A pozsgás növények több éve töretlenül népszerűek a vásárlók körében, mivel tökéletesen illeszkednek a jelenlegi lakberendezési irányzatokhoz. A korszerű otthonok tulajdonosai kedvelik a könnyen gondozható szobanövényeket, szívesen veszik magukat körbe velük, ez pedig növeli a keresletet.

Készüljünk a télre: Wolf András tippjei az egészséges és finom almakompóthoz

A hideg időszak beköszöntével, különös tekintettel a mostani járványhelyzetre, érdemes átgondolni, hogyan biztosíthatunk az egész család számára télen is megfelelő vitaminforrást. Az Európai Friss Kalandok program nagykövete, Wolf András a kompótot ajánlja, amelynek elkészítéséhez néhány tippet is ad.

Megfáztak a rózsák Ecuadorban

Az éghajlat változik és ezt már az ecuadori rózsatermesztők is saját bőrükön tapasztalják. Néhány héttel ezelőtt a Lassóban található Flowers House Group egyik üvegházában az éjszakai hőmérséklet 0 °C alá csökkent több mint két órán keresztül, amitől a fehér és a rózsaszínű fajták mintegy 90%-a károsodott.

Őshonos madarunk a kipusztulás szélén

A Német Természetvédelmi Szövetség panasszal élt az Európai Bizottság felé a fogoly állományának súlyos fogyatkozása miatt. Beadványuk arra figyelmeztet, hogy fogolyállományuk az EU madárvédelmi irányelvének hatálybalépése óta 91 százalékkal csökkent. A szervezet egyértelműsíti, hogy ennek oka a faj számára alkalmas mezőgazdasági élőhelyek beszűkülése, az elérhető rovartáplálék megfogyatkozása.

Ellenségből barát – vírussal fertőzött gomba

A repcetermesztők minden évben jelentős veszteséget szenvednek el a szárrothadást és a fertőzés után pár napon belül a növényt elpusztító (Scle­rotinia sclerotiorum) gomba­kártevő miatt. Mycovírussal történt fertőzés után a repcét veszélyeztető gomba elveszíti fertőzőképességét.

Jó átlagos szőlőtermés ígérkezik

Szeptember végén nagyjából a felénél tartott a szőlőszüret Szlovákiában. A gazdák jónak mondják a termést, de egy-másfél hónappal ezelőtt még bizakodóbbak voltak. A mennyiség mellett szerencsére a minőséggel sincs különösebb probléma.

Ha a lomb fele lehullott, kezdődhet a lemosás – Növényvédelmi előrejelzés 43. hét

Véglegesen elmúlt a késői nyár, ezzel együtt – a muslicákon kívül – a mezőgazdasági szempontból fontos kártevők is visszavonultak. Szőlőben és gyümölcsben is megkezdhető az őszi lemosó permetezés, a pázsitok áttelelésének elősegítésére pedig már most kiszórhatóak a magas kálium- és foszfortartalmú komplex műtrágyák.

Biológiai alapok - amire építenünk kell

A szőlő szaporítóanyag-termelés az ágazat egyik legerősebb lába, hiszen ezzel kerül kapcsolatba a termelő. "Nagy kérdés, kell-e új fajtákat létrehozni, vagy a régiek között keresgélni” – fogalmazta meg Kocsis László, az MTA doktora –, a kérdésből pedig egyből adódik a másik kérdés, hogy mit teszteljünk, mit vírusmentesítsünk, a szaporítóanyag-előállításhoz milyen ültetvényeket kell létesíteni.

Agrármúlt - Régi magyar szőlőprések

Vincze István etnográfus történelmi borkultúránk két alapvető rétegét különböztette meg: a borkészítés préses és préstelen (taposó-zúzó) formáját. Felosztása a szőlőfeldolgozás e meghatározó szakaszára, a mustnyerés teljes munkafolyamatára vonatkozik. A lényerés során a tiszta mustot elválasztják a szőlőzúzaléktól, aminek különböző szőlőprések az eszközei.