Az amerikai fehér medvelepke (szövőlepke) őshazája az amerikai kontinens északi fele, onnan került Európába. Először az 1940-es évek elején, Magyarországon találták meg a csepeli szabadkikötőben. Megjelenése után gyorsan terjedt az országban, majd a környező országokban. Természetes ellenségei híján kezdetben igen jelentős károkat okozott, 2007-ig szerepelt a karanténlistán. Azóta a populáció csökkenése miatt visszaszorult a kártétele.
Fontos károsítónak az 1940-es évektől 1990-ig számított, napjainkban azonban ismét növekszik jelentősége,
főként az út menti fákon, elhanyagolt zártkerti gyümölcsösökben, tehát ott, ahol nincs védelem a rágókártevők ellen. Jellegzetes kártételét, az összeszőtt ágvégeket gyakran összetévesztik a különféle pókhálósmolyok károsításával, de amíg a pókhálósmolyok hernyói csupaszok, addig a szövőlepkéi erősen szőrözöttek. Ezenkívül a pókhálósmolyok egynemzedékesek és korábban károsítanak, míg a szövőlepkének később rajzik az első nemzedéke, és két nemzedéket nevel ki.
Rajzása jól nyomon követhető fény- és feromoncsapdákkal. Fénycsapdás megfigyelésnél a nőstény lepkék könnyedén elkülöníthetők a hímektől, mert méretesebbek, a feromoncsapda viszont csak hím egyedeket fog. A kezdeti nagyon erős szövőlepke-gradációk a természetes ellenségek elszaporodása, a kémiai és fizikai védelem, a klíma megváltozása miatt a századforduló tájékára megszűntek, de
Az egyre szaporodó hernyófészkek jelzik, hogy korántsem tűnt el, ezért elsősorban az utak mentén és a szórvány ültetvények fáin rendszeresen károsít. A kártevővel, ha csekélyebb mértékben is, de a jövőben is számolni kell.
A tavaszi, első nemzedék elleni jól időzített védekezéssel sokat tehetünk azért, hogy ne erősödjön meg a nyár végi, második nemzedék.
A hasznos élő szervezeteket elsősorban úgy óvhatjuk meg, ha a védekezések során előnyben részesítjük a fizikai megoldásokat, valamint biológiai készítményeket használunk.
A hazánkban 2013-óta jelen levő foltosszárnyú vagy pettyesszárnyú muslica szintén inváziós kártevőnek számít. Közeli rokona az őshonosnak tekinthető ecetmuslicának, de ennek ellenére igen veszélyes légyféle.
és okoz érzékeny károkat a gyümölcstermő növények egy részében. A probléma elsősorban abban rejlik, hogy a kártevő az egészséges, érőfélben levő gyümölcsöt támadja meg és okozza annak romlását, míg az ecetmuslica csak a sérült termésen károsít. Igen jelentős károkozása miatt a pettyesszárnyú muslica szerepel az EPPO jelentésköteles listáján.
A legnagyobb – akár százszázalékos – károkat a bogyós gyümölcsű málnán és szamócán idézi elő,
de más termesztett és vadon élő növények termésein is gyakran előfordul, sőt egyes kutatások szerint a szőlőt is képes megtámadni, bár erre hazai tapasztalat nincs. Az ellene való védekezést nehezíti, hogy az érőfélben levő gyümölcsben nehezen oldható meg a kémiai védelem, esetleg csapdázással gyéríthető a populáció. Hosszú rajzási időszaka miatt a későn érő gyümölcsfélék is veszélyeztetettek. Az elkövetkező években fokozódó jelenlétére és kártételére kell számítani.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
