0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Erre a sorsra jut a kidobott karácsonyfák többsége

Vízkereszt beköszöntével elkezdték országszerte begyűjteni a kidobott karácsonyfákat, melyek különféle módokon "élhetnek tovább" az ünnepek után. Akadnak városok, ahol főleg tüzelőanyagként, máshol javarészt közparkokban, mulcsként hasznosítják a fákat. Lássuk, milyen sors vár, illetve várhat a funkciójukat vesztett karácsonyfákra.

A keresztény egyház jeles napjai közt számon tartott Vízkereszt beköszöntével lezárult a karácsonyi ünnepkör, ez pedig azt is jelenti, hogy a háztartások zömében ezekben a napokban kerülnek le a díszek a karácsonyfákról, amik éppen ezért tömegével kerülnek ki ilyenkor az utcákra.

A budapestiek például évről évre mintegy félmillió fát dobnak ki az ünnepek után. A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. bő másfél hónapig gyűjti szervezetten a fákat, amiket a kukák mellé – a gyalogosokat és az autósokat sem akadályoztatva –, illetve a 250 kijelölt gyűjtőhely valamelyikére is kitehetnek a lakosok. Ahogy az ilyenkor lenni szokott,

a leselejtezett tűlevelűek az aprítást követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiban végzik tüzelőanyagként. A magas gyantatartalmú fenyők elégetése több tízezer budapesti háztartás számára biztosít fűtési gőzt és villamos áramot.

Ez ugyanakkor távolról sem jelenti azt, hogy otthon is érdemes lenne próbálkozni az effajta hasznosítással: a nem megfelelően feldolgozott fenyőfajták magas gyantatartalmuk okán károsíthatják a tüzelőberendezéseket és a kéményeket, égetésük ráadásul egészségre káros anyagok kialakulásához vezet. 

A fővároson kívül például Szolnokon is szervezett „fagyűjtő-különjáratok” róják az utcákat az ünnepeket követően: a nagyméretű, tüzelésre alkalmas fákat a hagyományokhoz hűen a rászorulókhoz juttatják, a nem hasznosítható tűlevelűeket pedig a regionális lerakóban komposztálják. Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. kiemelten kéri a lakosságot: mielőtt a fákat kidobnák, távolítsák el róluk a díszeket és a szaloncukrok papírjait is (ezt minden kidobott fa esetében tartsuk szem előtt – a szerk.).

Szegeden a kidobott fenyőfákat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai idén is a város komposztáló üzemébe szállítják, ahol mulcsot készítenek belőlük, amit köztereken és parkokban, ösvényeknél, illetve virágágyásoknál hasznosítanak majd.

Utóbbi célra egyébként Sopronban is felhasználják a fák egy részét. Itt a város lakótelepein, összesen 32 ponton gyűjtik a kiselejtezett fenyőket a Sopron Holding Zrt. munkatársai. Pécsett minden évben közel 40 tonna fenyőt gyűjtenek be a kukák mellől a Biokom Nonprofit Kft. A fákat a városi hőerőműben égetik el, hozzájárulva ezzel mintegy 31500 pécsi lakás távfűtéséhez.

Noha a fentiekhez hasonló akciókból országszerte számos akad, sokan hasznosítják a „funkcióját vesztett” karácsonyfájukat például a kertjükben. Az ágak kiváló alapot adhatnak komposzt készítéséhez, ugyanakkor mulcsként is felhasználhatók, a fenyő törzse pedig karóként tehet jó szolgálatot.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu