0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Hiszek egy hazában!”

Ezzel a címmel jelentkezik minden hétköznap a Kossuth Rádióban egy új, 200 részes sorozat, mely a határon túli magyar örökséget, a magyar kultúra évezredes értékeit, a külhoni magyarság szellemi és anyagi alkotásait mutatja be egy-egy alkalommal két percben a tervek szerint a reggeli órákban.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos és Gadácsi János, a rádiósorozat készítője az Agrárminisztérium sajtótermében január 13-án ismertette a műsorfolyam tartalmát. Ezen a napon indult a spotsorozat, melyben a külhoni nemzetrész értéktárai jelennek meg. 2020-at a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította a Magyar Országgyűlés, ezért is a magyarsághoz köthető történelmi események, az épített és a természeti környezet és a kulturális örökség elemei kapnak teret a rövid adásokban. A szerkesztők igyekeznek közérthetően, a Kárpát-medencei magyarság több mint egy évezredes történelmével kapcsolatos ismeretterjesztő sorozatot létrehozni, mely elősegíti nemzeti értékeink megismertetését, népszerűsítését. Nem titkolt céljuk az is, hogy minél többen induljanak el megismerni a Kárpát-medencében a határainkon túl fellelhető értékeinket.

A műsorban a történelmünkbe beágyazott értékek is szerepelnek, mint például a tordai országgyűlés, a Lajtabánság létrejötte vagy az unitárius egyház megalapítása. A műsorban szereplő szellemi, kulturális és anyagi alkotásokon keresztül átfogó képet kaphatunk magyarságunk elmúlt hosszú évszázadainak kiemelkedő eredményeiről. A rádiót hallgatva sok hasznos és érdekes információval gazdagodhatunk, megismerhetjük azokat a nemzetünket döntően meghatározó karakterjegyeket, melyek a Kárpát-medencében alakultak ki, illetve teljesültek be.

A mezőgazdasággal kapcsolatos értékek közvetítése is része a műsorfolyamnak, így például a tervek szerint a harmadik adásban az ártéri és folyami halászat ősi eszközeit, többek közt a rekesztőt, az állítót, a vetőt, a tapogatót ismertetik meg a hallgatókkal a ma Horvátországhoz tartozó Drávaszögből.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság