0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ritkábban trükköznek a boltosok

Javult az év végi szezonban alkalmi vagy állandó jelleggel kereskedő vállalkozások jogkövető magatartása az előző év adventi időszakában tapasztalt mértékhez képest, erre utalnak a tavaly novembertől december végéig lebonyolított fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatai - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a lapnak elmondta, hogy az ajándékbeszerző körutakon a legtöbb esetben a vevők pénztárcája volt a tét, a próbavásárlások során ugyanis az ellenőrök a leggyakrabban jellemző hiányosságokat, megtévesztő gyakorlatokat találtak az árak feltüntetése vagy a végösszeg kiszámítása kapcsán.

2019. november közepétől december végéig országosan 1202 üzletet ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság.

Ezek közül 345 esetben állapítottak meg jogsértést, a kifogásolási arány így 29 százalék volt.

„Tapasztalataink szerint a tavalyelőtti eredményekhez képest javult a vállalkozások jogkövető magatartása az elmúlt ünnepi időszakban” – mutatott rá az államtitkár.

Hozzátette, hogy a szezonális ellenőrzések során a legtöbb probléma a kereskedőknél az eladási ár, a kötelező egységár és az akciós ár feltüntetésével volt.

A hatóság összesen 13,810 millió forint értékű fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartotta indokoltnak – mondta Cseresnyés Péter.

Forrás: MTI