Szakmai szervezettként van arra rálátásuk, hogy a pályakezdő mezőgazdasági szakmunkások vagy friss agrármérnökök milyen pályán indulnak el?
– A felmérések azt mutatják, hogy a fiatalok kétharmada a szakmában szeretne maradni. Ez egy nagyon jó szám, más ágazatokban sokkal nagyobb a pályaelhagyók aránya. Ugyanakkor azt látom, hogy
Egy jó traktoros vagy gépkezelő sokkal többet ér a piacon, mint egy „elöl doktor, hátul doktor” sok diplomás.
Alkalmazottként tehát van perspektíva. Mi van azokkal, akik működő családi gazdaságot szeretnének átvenni?
– Mindenekelőtt jó, ha tudják, hatalmas szerencséjük van, hogy termelőeszközt kapnak a kezükbe. Ugyanakkor az ő helyzetük is kettős. Az új dolgokkal – mint a digitális technikák, genomika stb. – jobban képben vannak, de hiányzik a hagyományos tapasztalat. Egy családon belül ennek a formáit kell megteremteni, kellő józansággal. Az iskolák megadják ugyan az alapot, de a cégvezetési rutin nem jön magától. A mesterfogások átadása is nagyon nehezen megy. És akkor még itt van egy pszichológiai kérdés: az öreg mennyire tudja elengedni amit felépített, a fiatal hogyan tudja bizonyítani alkalmasságát?…
Akinek nincs termelőeszköze, az bizakodhat-e önálló gazdaság létrehozásában?
– Pár éve még úgy fogalmaztam volna, hogy igen kevéssé. Ma inkább azt mondanám, hogy egyáltalán nem. Az agrárium az utóbbi időben átalakult, sőt mi több, ez a változás véget is ért. A nagy ágazatokban a kártyákat leosztották, a piac felosztása megtörtént, stabilizálódott a tulajdonosok köre. Apróbb változások persze vannak ebben, de alapvetően a rendszer már mozdulatlan. Viszont vannak belépési pontok a mezőgazdaságban.
Egy nagyon intenzív kertészeti kultúrához szükséges fél-egy hektárt még lakott területen belül sem illúzió összeszedni vidéken, sajnos a magyar falvak többsége tele van gaz felverte, hasznosítatlan földekkel. Vagy a baromfi- vagy nyúl- esetleg galambtenyésztéshez szükséges hátsó udvar néhány egyszerű épülettel szintén nem elérhetetlen.
Ez még mindig kevésnek tűnik, hiszen munka rengeteg van vele, de a nagyüzemi termeléssel szemben pedig még mindig nem versenyképes…
– Meg kell találni a réspiacokat – és ez nem a közgazdaságtan könyvből kiemelt parafrázis. Ma már igenis megvan az a vevőkör, amely tudatosan keresi a kistermelői termékeket. Az embereknek több pénz van a zsebükben mint korábban és hajlandók költeni jobb ízű, jobb minőségű vagy egészségesebb árukra. Ezeket a vevőket megtalálni valóban feladat, de ez a fiatalabbaknak könnyen megy a közösségi felületeken – legyünk őszinték ez egy generációs piac is.
Jó, de ehhez is pénz kell…
– …ezeket nagyon olcsón meg lehet csinálni! Emellett nagyon kevés kockázattal jár, hiszen ha keveset kell befektetni, keveset is lehet rajta bukni. A másik előny hogy ezek révén a fiatal szakember ki tudja magát próbálni. Megtudja, valójában mennyit ér a végzettsége. Emellett egy-két év alatt felszedi magára azokat a készségeket, amelyek majd ahhoz kellenek, hogy egyéni gazdálkodóként, agrárvállalkozóként is megállja a helyét. Gyorsan hozzáteszem, ez akkor igazán hatékony, ha az indulás éveiben van egy főállás, egy fő jövedelem, ami mellet üzemeltetni lehet a gazdaságot.
Tegye a szívére a kezét! Ez működhet?
– Ha a fentiek szerint elkezdi valaki a munkát, akkor viszonylag hamar eljön az a pillanat, amikor a mellékállás vagy hobbi családot eltartó megélhetéssé léphet elő. És erre azért vannak szép példák. Az egyik kezdeményezésünk révén olyan emberekkel lehet megismerkedni, akik sikeresen „megcsinálták magukat”. Például van egy mentőtiszt, aki a munkája mellett nyolc hektáron zöldséget termel. Ebben a csoportban mindenki 30 év alatti.
Kis segítség, megerősítés bármikor kellhet!
– Így van, erre való a szaktanácsadási rendszer és persze a szakmai szervezetek felelőssége sem megkerülhető. Mi, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége is vállaljuk ezt; erről szól például a „Fiatal Gazda Klub” rendezvényünk, az „Így neveld az álmaidat” programunk, vagy a mentorálási kezdeményezésünk.
