0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

„Több elismerést a gazdáknak!“

„A gazdák joggal várnak több elismerést mindazért az erőfeszítésért, amit a környezet- és természetvédelemért, a biodiverzifikálásért és állatjólétért tesznek“, figyelmeztetett Joachim Rukwied, a Német Paraszt-szövetség (DBV) elnöke a Passauer Neue Presse napilapnak adott nyilatkozatában, néhány nappal a Nemzetközi Zöld Hét megnyitása (és a vásár előtt tartott szokásos tüntetések) előtt.

„Tudjuk, hogy egy átalakulási folyamatban vagyunk. Tudjuk azt is, hogy ez a folyamat még nem ért véget. De minderre pozitívan kellene reagálni és el kellene ismerni“, mondta Rukwied, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdaság mára már sok társadalmi elvárást átültetett a maga tevékenységébe.

„Ha a fogyasztó agrárfordulatot akar, kétségkívül többet kell az élelmiszerért fizetnie“, ugyanakkor „a nagy értékű termékek értéke ez idő szerint még nem tükröződik vissza azok árában“. A német gazdák készek az állatartás feltételeinek átalakítására, s az annak finanszírozásában való állami közreműködés is sokat segít;

„egy valódi átalakítás azonban csak akkor sikerülhet, ha azt a fogyasztó megfelelően honorálja és a vásárlás során hozott döntéseivel támogatja azt azzal, hogy „célzottan nagy értékű hazai és ennek megfelelően magasabb árfekvésű élelmiszert vásárol“,

mondta az elnök.

A január 16-án megnyitásra kerülő és az idén Horvátország díszvendégi részvételével megrendezett Nemzetközi Zöld Hét az idén is betölti majd „a világ kulináris utazást kínáló legnagyobb konyhája“ szerepét, kiegészülve olyan különlegességekkel, mint a rendezők szerint „lélegzetelállító“ virág-csarnok, a Hippologica lovasrendezvény és számos egyéb külön-bemutató.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság