Hosszú évszázadokon keresztül időről időre érkeztek nagy sándorpapagájok hozzánk, hiszen viszonylag alacsony volt a szállítási veszteség, ezért jó üzletnek bizonyult a velük való kereskedelem. A vevők is meg voltak velük elégedve, hiszen nem igényeltek különösen magas hőmérsékletet, táplálásuk is egyszerű volt. Mint később kiderült, szaporításuk sem ördöngösség. Történt ugyanis még 1804-ben, Dániában, hogy egy Christensen nevű madárbarát jókora röpdéjében szaporodott egy pár, mely akkoriban igen nagy elismerést váltott ki. Mára a vadszínű mellett a fogságban számtalan színmutációja ismert, különösen sárgából és kobaltkékből akad belőlük jelentősebb mennyiségben.
Madarunk átlagos hossza 60 centiméter, így nem meglepő, hogy csak tágas kalitkában tarthatjuk, s ha tenyészteni szeretnénk, legalább egy 10 köbméteres férőhelyet kell biztosítani számukra. A hímet a tojótól igen könnyen meg lehet különböztetni, mivel ez utóbbi halványabb, fekete szalag pedig nem ékesíti a nyakát. Bár madarunk már gyakorta kétévesen is tojik, inkább várjuk meg, míg hároméves életkorát betölti. Meglehetősen hosszú ideig, akár 40 évig is tenyésztésben tartható, s a legtöbb nagypapagájjal ellentétben kiválóan nevel is. Ezért nem egy tenyésztő dajkamadárként használja a nagy sándorpapagájt, így például vannak, akik amazonok, rózsa- és közép-sárgabóbitás kakaduk keltetésénél, nevelésénél hasznosítják ezeket az Indiában, Sri Lankán és a környező országokban viszonylag gyakori tollasokat.