Back to top

Életre szóló élményeket kínálnak a vándortáborok - érdemes gyorsan jelentkezni!

13 ezernél is több felső tagozatos és középiskolás gyermek jelentkezését várják a Vándortábor Programba, amely idén nyáron több mint húsz gyalogos, kerékpáros és vízi útvonallal igyekszik betekintést adni Magyarország táji és kulturális örökségébe. A kezdeményezés részeként idén először Zarándok Táborba is lehet jelentkezni.

Immáron negyedik alkalommal szervez Vándortáborokat az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciájának Irodájával együttműködve.

A kezdeményezés sajtótájékoztatóján Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta: a táborokban, az „év legzöldebb hetében” kiemelt figyelmet fordítanak a zöld szemlélet és a környezettudatos gondolkodás népszerűsítésére. Mint arra emlékeztetett,

a program sikere okán a helyek gyorsan betelnek, ezért az érdeklődőknek érdemes lesz igyekezniük a jelentkezéssel, amelyre egyébként január 27-től lesz lehetőség.

Az OEE által koordinált Erdei Vándortábor Programban kilenc útvonalon, 50-90 kilométeres gyalogtúrán vehetnek részt a jelentkezők – 200 csoportban méghozzá. A túra résztvevői a többi közt megismerhetik a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Zselic és a Vértes természeti és kulturális értékeit is. Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta, a táborok célja, hogy megszerettessék a természetjárást a gyerekekkel, ugyanakkor kiemelten figyelmet fordítanak a környezettudatos szemléletformálásra is.

„A vándortáborok ökológiai lábnyoma minimális: a szervezők törekednek az étkezéshez újrahasznosítható és tartós csomagolóanyagok használatára, s nagy hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre, a tudatos energia- és vízhasználatra is” – magyarázta.

A Bringásvándorok idén immáron hét útvonalon járhatják be az országot, így eljuthatnak például a Felső-Tisza-vidékre, az Őrségbe, a Bükkhöz vagy éppen a Dunakanyarba is – a jelentkezők kedvükre választhatnak a könnyebb és nehezebb útvonalak közül. „Idén először indulnak bringás vándortáborok a Gerecse – Vértes – Velencei-tó útvonalon” – árulta el Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ vándortábor projektkoordinátora.

Storcz Botond, az MKKSZ szakágvezetője elmondta, a Vízivándorok idén szintén hét útvonalon evezhetnek, de a Szigetköz népszerűsége miatt megduplázták az ottani táborokat, a tokaji útvonalat pedig kiegészítették Felsőbereckivel és Sátoraljaújhellyel.

Ezen kívül 90-120 kilométeres túrákkal várják a gyermekeket a Dunakanyarban, az Alsó-Dunán, Tokaj környékén, a Felső-Tiszán, a Tisza-tavon és a Körösök vidékén. Idén először Zarándoktáborral is készülnek a szervezők: a gyerekek Tihanytól Pannonhalmáig mintegy 100 kilométeres túrán tapasztalhatják meg a zarándoklás testi és lelki élményeit. A programokhoz akkreditált pedagógus-továbbképzés is társul, mely lehetővé teszi, hogy a kísérőtanárok megfelelő szakmai tudást szerezzenek a túrák szervezéséhez és lebonyolításához. A táborok részvételi díja 28 ezer forintos díja minden költséget, így a szállást, az étkezést, a belépőket és a kerékpárokhoz, illetve hajókhoz szükséges felszerelést is tartalmazza.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy István: rendet kell tenni a borágazatban

Bortörvény-módosítási javaslaton dolgozik az agrártárca, amellyel bezárnák a most még létező kiskapukat. Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni - mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak.

Újabb 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. A kedvező módosítások újabb lendületet adtak az erdőtelepítéseknek.

Február végéig lehet jelentkezni az idei méhegészségügyi támogatásra

Az Agrárminisztérium a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás első évi sikere után 2020-tól megduplázta a támogatás összegét, amely 500 forint/méhcsaládról 1000 forint/méhcsaládra emelkedett. A támogatásra rendelkezésre álló keret 700 millió forint.

Magyar részvétel a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakvásáron

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese február 22-én Párizsban részt vett a nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás (SIA) megnyitóünnepségén, majd a francia állattenyésztési ágazat kiállítási standjainak megtekintésére szervezett hivatalos vásárbejáráson. Előzőleg kétoldalú egyeztetést folytatott az állattenyésztési ágazat előtt álló kihívásokról, a mezőgazdasági generációváltás és az öntözéses gazdálkodás jelentőségéről.

Kevesebb élelmiszerhulladék

A Countdown áruházlánc által 2017-ben bevezetett The Odd Bunch kezdeményezés elindítása óta az új-zélandiak 500 tonna szépséghibás terméket fogyasztottak. Emily King élelmiszer-fenntarthatóság szakértő szerint a fogyasztóban a szabálytalan vagy torz formájú gyümölcsök fölkínálásán keresztül tudatosítható, hogy az étel tökéletes külleme nem létszükséglet.

Klímaváltozás: halálra főtt félmillió kagyló

Az elpusztult kagylókra Új-Zéland partjainál, a sziklák között elterülve bukkantak rá, az emelkedő hőmérséklet miatt gyakorlatilag élve megfőttek. A szakértők szerint a jövőben hasonló jelenségekre lehet számítani a klímaváltozás miatt.

Az emberi test komposztálása lehet a temetkezés zöld alternatívája

A temetkezés után a balzsamozó folyadék, a lebomló fa szennyezheti az élő vizeket, a hamvasztás szén-dioxid kibocsátása egy repülőútéval vetekszik, így nem csoda, ha temetkezési szakemberek keresik a végső nyugalomra helyezés zöld alternatíváit. Ennek egyik módja lehet az emberi test komposztálása.

A megporzás segítői

A Georgiai Egyetem a hozzá tartozó állami botanikus kerttel, a zöldipari szövetséggel, valamint a mezőgazdasági minisztériummal együttműködve elindította az állam első programját, amely a beporzó szervezetek támogatásában fontos szerepet játszó őshonos növényekre irányul.

Jenga torony Piliscsaba felett

A Pilisi Parkerdő erdeit évente 25 millió alkalommal látogatják meg a kirándulók, és a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő erdőgazdaság számos, erdőjárók által kedvelt turisztikai látványossággal is büszkélkedhet. Ilyen a Nagy-Kopasz tetején álló, logikai-ügyességi játék ihlette Dévényi Antal-kilátó, melyről páratlan panoráma nyílik a Vörösvári-medencére.

Jönnek a gólyák, már hallani a rigó énekét is

A rövid tél miatt jóval korábban érkeznek a költöző madarak. Éjszakánként azért többnyire még most is fagypont alá hűl a levegő hőmérséklete, igaz, nincsenek kemény mínuszok. Van-e a visszatérő madaraknak elegendő táplálékuk – kérdeztük Schmidt Egon ornitológust?