Back to top

Az őszi vetések jól telelnek, de a csapadékra még várni kell

Nagyrészt ködös, párás, eseménytelen időjárású hét áll mögöttünk, csak magasabb hegységeinkben és helyenként a Dunántúlon sütött ki a nap hosszabb időszakokra. Az igazi téli idő komolyabb fagyokkal, hótakaróval továbbra is várat magára.

Karácsony óta nem hullott számottevő csapadék hazánkban, az elmúlt egy hétben is csak ónos szitálás, hószállingózás fordult elő többfelé, ennek mennyisége azonban többnyire 1 mm alatt maradt - elemez a met.hu. Ez alól kivételt csak a nagyobb gyárak, hőerőművek közvetlen környezete jelentett, ahol úgynevezett ipari hó akár nagyobb mennyiségben (Kazincbarcikán 10 cm körül) is összegyűlt.

Az átlaghőmérséklet jellemzően az átlagos, január közepén megszokott értékek körül alakult, a Dunántúlon illetve az Északi középhegység térségében volt egy kissé melegebb, az Alföldön pedig hidegebb).

A múlt hét második felében napközben még sokfelé emelkedett +5 fok fölé a hőmérséklet, de ahogy mind nagyobb területeket hódított meg a köd, a napi hőingás a ködös, párás tájakon rendkívül lecsökkent, így a héten az ország nagy részén már egész nap nem melegedett fagypont fölé a levegő. A talaj azonban ezzel együtt is csak a felszín közelében fagyott, már az 5 cm-es talajhőmérséklet is 0 fok fölött alakul a legtöbb helyen, nagyobb mélységekben pedig egyre melegebb a talaj.

Az őszi vetések jellemzően továbbra is jól telelnek. Eddig nem fordult elő olyan komolyabb fagy, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna a növényi állományokban. Ugyanakkor a kártevőket és a különböző kórokozókat sem pusztította eddig kemény hideg. 

Az őszi káposztarepce vetése és kelése körül aránylag kedvező volt az időjárás: megfelelő mennyiségű csapadék hullott a talaj-előkészítéshez, a keléshez, a növény kezdeti fejlődéséhez.

Még az őszi árpa is talált elegendő nedvességet a keléshez. Az őszi búza vetéséhez azonban már sokfelé nem lehetett jó magágyat készíteni a rögös talajban, a vetés pedig porba történt. Október végén, november elején még éppen időben érkezett a kiadós eső a fejlődő növények számára, a hó végéig tartó csapadékos és enyhe időszak elegendő időt adott a kalászosok fejlődésére. Az ország döntő részén nagyjából kiegyenlítődtek a csapadékviszonyok az év végére: azaz a csapadékösszeg az ideális körül alakul, a talaj pedig feltöltődött nedvességgel. Már csak a Tiszántúl, főleg annak déli fele van lemaradásban, ahogy ezt Békéscsabánál láthatjuk. Ez most problémát nem jelent, tavaszig van idő a nedvesség pótlódására. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött (helyenként már csaknem a duplájánál) jár az enyhe ősz és december hatására.

Mire számíthatunk?

Az előttünk álló egy hétben sem változik számottevően időjárásunk. Továbbra is csak gyenge frontok érintik a Kárpát-medence térségét, többnyire anticiklon alakítja az időjárást. A hét végéig sokfelé marad a ködös, párás, borongós idő néhol hószállingózással, ónos szitálással.

Ugyanakkor szombat este egy hullámzó frontrendszer éri el nyugat felől a Dunántúlt, így ott vasárnap délig havazásra, megélénkülő szélre lehet számítani.

A várható csapadék mennyisége azonban a Dunántúl nyugati felén is csak 2-5 mm, keleti részén pedig csapadéknyom és 2 mm között valószínű. A Dunától keletre számottevő havazásra nincs kilátás, ugyanakkor hétfőn ott is többfelé megélénkül a szél, és szakadozottabbá válik a felhőzet. A jövő hét első felében a változó felhőzet mellett sokfelé lesznek napos időszakok is, csapadék nem várható. A hőmérséklet nem változik számottevően, a fagyos, -1, -6 fok közötti éjszakákat a ködös tájakon a hét végéig fagyos nappalok követik, majd a jövő hét első felében már +2, +7 fok közé melegszik napközben a levegő.

Forrás: 
met.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új szuperpark Bécsben

Új közparkkal bővül az okosvárosnak is nevezett ultramodern bécsi városrész, Aspern Seestadt. Az északkeleti Am Seebogen kerületben épülő Elinor Ostrom park, mely nevét az első nőként közgazdasági Nobel-emlékdíjban részesülő amerikai politológusról kapta, előreláthatólag 2021-re épül meg.

A helyi élelmiszer fogyasztása a világ legnagyobb részén csak távoli álom

A globalizáció az utóbbi évtizedekben forradalmasította az élelmiszer-előállítást és -fogyasztást, a gazdálkodás pedig hatékonyabbá vált. Az étrend változatosabb, és több élelmiszer áll rendelkezésre a világ különböző részein. A világ népességének nagy része viszont importált élelmiszerektől függő országokban él, amelyek a globális élelmiszer-ellátási láncok megszakadásával fokozottan sebezhetők.

Szőlőültetvény: közeleg a virágzás

Amikor a metszésen, kötözésen, hajtásválogatáson már túlvannak az ültetvények, akkor az egyik fő cél, hogy a növényeket megvédjük a kórokozóktól és kártevőktől. Különösen a virágzás idején kell figyelni a megelőzésre.

Lassan enyhül a szárazság

Az elmúlt napok esőiből, záporaiból, zivataraiból több-kevesebb mindenhova jutott az országban, ami az idei száraz tavaszon nagyon sokat jelentett mind az ültetett, mind a természetes növényzet számára. Mivel a felgyülemlett csapadékhiány igen tetemes, ezért ezek a záporok még csak enyhítették a szárazságot, az aszály megszűntéhez további csapadékra van szükség.

Érzékelhetően emelkedtek az agrárárak

Az első negyedévben nagyobb mértékben nőttek a mezőgazdasági termelői­ árak, mint a ráfordítások – derül ki a KSH adataiból. Az elemző szerint az emelkedés a következő hónapokban mérséklődik, majd árcsökkenés jön.

Csak egy átlagos évet szeretnének

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint, ha a jelenleg használt és fenntarthatóan öntözhető területeken valóban öntöznének, akkor újabb területek művelésbe vonása nélkül is 800 millióval több embert lehetne élelmiszerrel ellátni, mint a világ jelenlegi népessége. Hogy a tanulmánynak mennyire igaza van, arra a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. is bizonyítékul szolgálhat.

Árutőzsde: enyhe emelkedés

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Zöldtetőkkel a klímavédelemért

A kertészeti cégek innovatív megoldásainak köszönhetően, egyre könnyebb zöldtetőket telepíteni a városokban. Ezek a kisebb-nagyobb növényközösségek hatékony klímavédelmi megoldást nyújtanak a forró és a száraz nyarakra, és egyben hozzájárulnak környezetünk szebbé tételéhez.

Veszélyesen alábecsülték az óceánok mikroműanyag-szennyezettségét

Egy új tanulmány szerint sokkal több műanyagrészecske van az óceánokban, mint zooplankton, ami hatással van a tengeri élőlényekre és a klímaváltozásra is.

Tűzgyújtási tilalom visszavonása a Dunántúlon és az északi országrészben

Az elmúlt 48 órában hullott csapadéknak köszönhetően csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért 2020. május 26-tól (kedd) a Dunántúlon és az északi országrészben visszavonásra kerül a tűzgyújtási tilalom.