A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a parkokban és kertekben, ám vadon élő populációit a kihalás fenyegeti a fakitermelés miatt – olvasható a BBC hírportálján.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői 15 és 667 éves kor közötti ginkókat tanulmányoztak, megvizsgálva fagyűrűiket és elemezve sejtjeiket, kérgüket, leveleiket és magjaikat.
A szakemberek megállapították, hogy mind a fiatal, mind az idős példányok védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére.
A genetikai vizsgálatok eredményei pedig azt mutatták, hogy bár az öregedéssel összefüggő gének a többi növényhez, például a fűfélékhez és egynyári növényekhez hasonlóan működnek a ginkofa leveleiben, a törzsben nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott „életkorban”.
– magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa. Hozzátette: „ahogy a ginkók öregszenek, a jelek szerint nem gyengül azon képességük, hogy védekezzenek”.
Mindez azt jelenti, hogy bár egy több száz éves páfrányfenyő kívülről viharvertnek tűnhet a fagyások és villámcsapások miatt, az egészséges fejlődéshez szükséges folyamatai még mindig remekül működnek „odabent”, sőt a fotoszintetikus képesség és a magok minősége sem változik a fa öregedésével.
Dixon szerint hasonló lehet a helyzet a többi hosszú életű fa, a vörösfenyű, az angol tiszafa vagy az óriás mamutfenyő esetében is. Utóbbi „tele van antimikrobiális kemikáliákkal”.
A brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) munkatársa, Mark Gush a tanulmányhoz kapcsolódóan megjegyezte, hogy
„A folyamatos tápanyag-, fény- és vízellátás mellett az ilyen magas kor elérésének képessége valószínűleg összefüggésben van a lassú fejlődési ütemmel, a sejtszintű adaptációval és az olyan másodlagos behatásokkal szembeni viszonylagos védelemmel, mint a kártevők és betegségek, az éghajlati szélsőségek, valamint a katasztrofális fizikai sérülések” – tette hozzá a szakember.