Érdekességek a World Bulk Wine Expóról
Ezeket a sorokat az amszterdami repülőtéren írom, éppen most jövök a folyóborok 11. alkalommal megrendezett versenyéről és kiállításáról. Milyen volt? „Minden profi, remek a szervezés, kiváló a segítő személyzet, és még a szőnyeg színe is vidám” – mondta egy argentin kiállító, aki láthatóan elégedett volt a szerzett kapcsolatokkal és reménybeli üzletekkel. Nála kevésbé voltak elégedettek a többiek, az argentinok ugyanis idén igencsak leverték az árakat: egy liter argentin vörösborhoz már 20 dollárcentért is hozzá lehet jutni. A szőnyeg viszont tényleg szívderítően lila volt.
„Nem folyóbor, hanem helyszínen palackozott”
Az angol bulk szó folyóbort, nagy tömegben értékesített bort jelent. Az egyik posztomhoz szólt hozzá Babarczi László borász, hogy vigyázzunk a folyóbor degradálásával, hiszen egy bor sem született palackban, minden bor folyóborként kezdte az életét. Pontosan ezt fogalmazta meg Debra Parker Wong amerikai WSET diplomás szakíró és professzor, mikor javasolta, hogy
Ezt bizonyítja az is, hogy egyre többen neveznek a folyóborok versenyére, tavalyhoz képest idén 40 százalékkal több bort bíráltunk a holland fővárosban. Az én bizottságomban 43 bort kóstoltunk, és mindössze kettőt találtunk hibásnak, a legtöbb tiszta, jó ivású, jól elkészített bor volt. Tanulságos volt végigjárni a „csendes kóstolótermet”, ahol szőlőfajták szerint ábécé-sorrendben sorakozott a világ folyóbor-termelésének jelentős része, többek közt burgundiai Chablis-val és új-zélandi Sauvignon blanc-okkal. A versenyt és a kiállítást nemzetközi csapat szervezi spanyol hangsúllyal – nem csoda, hiszen ez az ország rendelkezik a legtöbb szőlővel –, de olaszok és franciák is részt vesznek a szervezésben a kezdetek óta. A helyszín tudatos: Hollandia az egyik legfontosabb borvásárló ország az Egyesült Királyság mellett.
A mediterrán országok és az újvilági nagyok mellett sok moldovai és bolgár kiállító volt. Magyarok idén nem állítottak ki és a borversenyen sem volt magyar tétel, az egyik főszervező, José Murcia szerint azért, mert bizonyára már mindent eladtunk. Ebben van igazság is, de azért az egyszeri borszakíró fejében megfordul, hogy miért zöldszüretre adnak támogatást, miért nem azt segítik, hogy akár ezen a rendezvényen részt vehessenek azok, akiknek eladandó tételeik vannak.
Hipszter a tartály
A „palackozott, csak éppen nem a borászatban” megfogalmazás a legtöbb Amszterdamban gazdát cserélő borra igaz. A szupermarketek itt választják ki sajátmárkás termékeiket, és nagy amerikai kereskedőcégek is inkább tartályban szállíttatják a borokat, hogy ezzel is csökkentsék a költségeket és a környezetterhelést.
Higiénikus, biztonságos, nincs oxidáció. Ezek többnyire nem alacsony kategóriás, hanem jó minőségű, gyakran helyi szőlőfajtából készült, a termőhelyük jellegzetességeit hordozó borok, csak éppen palack nélkül. A borbárokban tovább folyik a környezetkímélés: a vásárlók csatos üvegbe csapoltatják a bort, s a palackot újra meg újra felhasználják. „Nemrég egy idős hölggyel beszéltem a keges borkiszerelésről és a csatos üvegről, mire ő nevetett, hogy ezen nincs mit feltalálni, így csináltunk mi is fiatal korunkban” – mesélte Sharon Nagel, a folyóborok piacának szakértője.
Új piacokat nyerhet, aki aludobozos bort készít
A konferenciával egybekötött expo egyik legizgalmasabb előadása az alumíniumdobozos borokban rejlő lehetőségekről szólt. Dr. Robert L. Williams marketingprofesszor csapata már két komoly kutatást végzett a témában, a harmadik pedig folyamatban van. A professzor rávilágított, hogy a dobozos bor nem újdonság: a francia katonáknak az első világháborúban tartályban szállították a bort, hogy „nagyobb kedvvel harcoljanak, vagy legalább vidámabban haljanak meg”. Az első dobozos sör 1959-ben készült, az első bort pedig 1980-ban töltötték dobozba légitársaságok számára.
Azóta számos borászatnak megtetszett az ötlet, és 2018-ról 2019-re 180%-kal nőtt a dobozos borok száma. A csomagolás egyik előnye, hogy az üvegnél sokkal kisebb súlyú, így szállítása kisebb környezetterheléssel jár, és nagyon hamar újrahasznosítható, 100%-ban, örökké – persze ennek feltétele, hogy összegyűjtsék, de az aludobozok összepréselése és szelektív gyűjtése szerencsére már meglehetősen elterjedt. Kreatív szempontból is előnyös, ugyanis a doboz teljes egészében brandingelhető viszonylag alacsony költséggel.
Vagyis ahol eddig dobozos sört vagy cukros üdítőket fogyasztottak az emberek, pusztán azért, mert kényelmes, ott most örömmel nyúlnak a hűtött doboz rozé habzóborhoz vagy egy friss rizlinghez. A strandra kevesen visznek palackot – és persze poharat, dugóhúzót –, mennyivel egyszerűbb bedobni a hűtőtáskába néhány rozét.
Nincs fémes íz
Aki amiatt aggódik, hogy az alumínium fémes ízt ad a bornak, azt Williams professzor két vakteszttel tudja megnyugtatni, amelyeken összesen 86 borértő kóstolt vakon különböző borokat párba állítva.
A dobozos borok előretörését jelzi, hogy idén az első versenyüket is megtartották, persze az USA-ban, 200 nevezett borral. Ana Diogo Draper, az Artesa Vineyard borászati igazgatója szintén megszólalt az előadáson, és technikai részleteket osztott meg, hogy mire kell ügyelni a dobozos bor készítésénél. A legfontosabb, hogy alacsony kén- és réztartalma legyen, ugyanis ezek az anyagok reakcióba léphetnek az alumíniummal. Arra is ügyelni kell, hogy a sokáig jégen tartott dobozos borokban könnyen kiválhat a borkő, főleg a kisebb dobozok esetében (többféle méretű dobozos bor kapható, a felmérések szerint a 250 ml-es a legnépszerűbb). Az előadáson végül be is mutattak néhány dobozos bort, amelyek közül az egyik, a Hogwash kaliforniai rozé kifejezetten drága, 9 dollár egy doboz, mégis (vagy éppen ezért) igencsak népszerű. A rozé egyébként üde, halványrózsaszín, jó ivású, krémes textúrájú bor, tökéletes ital egy nyári szabadidős rendezvényen.
Ne feledjük, másfél évtizeddel ezelőtt a csavarzárat is sokan idegenkedéssel fogadták, ma pedig van olyan osztrák borbár, ahol már nem is tartanak dugóhúzót…