Back to top

Magyarország elkötelezett a balkáni térségek csatlakozásának és fejlesztésének támogatásában

Nagy István agrárminiszter részt vett a Nyugat-Balkáni Vidékfejlesztési miniszteri konferencián, a Berlini Agrárminiszteri Csúcstalálkozó keretében. A miniszter a kerekasztal beszélgetésen elmondta, hogy kitűnő kezdeményezésnek tartja a nyugat-balkáni térség országainak támogatását az Európai Unióhoz való csatlakozási törekvéseikben.

Hozzátette, hogy az Agrárminisztérium egyike azon kormányzati szerveknek, amelynek szakértői a legtöbb, az Európai Unió által finanszírozott intézményfejlesztési projektben vettek részt az elmúlt 10 évben, számos tapasztalatra téve szert az ilyen jellegű együttműködésekben.

Fotó: Fekete István

A tárcavezető kiemelte, hogy a közös célok eléréséhez elengedhetetlen az országaink közötti együttműködés, továbbá fontos célkitűzés, hogy a régió országai lépésről lépésre közelebb kerülhessenek az EU-hoz való csatlakozáshoz. Hazánk megtiszteltetésnek tekinti, hogy hozzájárulhat a Dél-Kelet Európai Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport munkájához- mondta el Nagy István.

Fotó: Fekete István

A miniszter hozzátette, hogy 2020 tavaszán immár 16 esztendeje lesz, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, de a megoldandó feladatokkal kapcsolatos kihívások még nem merültek feledésbe.

Kiemelt feladatnak tekintjük, hogy segítsük a csatlakozás előtt álló országokat abban, hogy az európai közösségnek tagjai lehessenek.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós Előcsatlakozási Alapból származó források kiemelt fontosságúak, ezért a következő pénzügyi keretben is szükséges ezek szinten tartása, lehetőség szerint növelése, ezzel is elősegítve a nyugat-balkáni országok gazdasági és politikai reformjait.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Árutőzsde: Ismét emelkedő jegyzések

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Egy évvel meghosszabbodik több vidékfejlesztési pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszaka

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatos jogalkotási eljárás elhúzódása miatt az Agrárminisztérium – a várható átmeneti időszak áthidalása érdekében – egy évvel meghosszabbította három pályázati felhívás kötelezettségvállalási időszakát.

Életbe léphet az EU és Kína közötti, földrajzi árujelzők védelméről szóló megállapodás

Az Európai Unió Tanácsának jóváhagyásával 2021 elejétől életbe léphet az a megállapodás, amely száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban biztosít védelmet azok jogtalan használatával, termékutánzatokkal szemben - közölte az uniós tanács hétfőn.

Örökzöldek díszfaiskolai termesztése

Az őshonos hazai flóra viszonylag szegény tű- és lomblevelű örökzöldekben, miközben az egész évben díszítő fajok iránt nagy a fogyasztói igény. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyakran különleges kinézetű növények a kertek tartós díszei legyenek, a beültetendő terület adottságainak megfelelő fajtákat kell választani.

Nyilatkozatban foglaltak állást az új közös agrárpolitikáról közép-kelet-európai agrárszervezetek

A visegrádi országok agrárkamarái – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara –, a Cseh Mezőgazdasági Szövetség, valamint a Román Szövetség a Mezőgazdaságért és az Együttműködésért közös nyilatkozatban fogalmazták meg az új Közös Agrárpolitikával kapcsolatos elvárásaikat, javaslataikat.

A biológiai sokféleség kulcsa

Az erdő nem egyszerűen fák sokasága, hanem bonyolult ökológiai rendszer, ami nélkül nem létezhetne az emberiség. Szolgáltatásai nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is jelen vannak mindennapjainkban, hívja fel a figyelmet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával "Mi fán terem az erdő?" címmel indított társadalmi célú kampányában.

Kuvasz: a félreismert magyar kincs

„Egy kincs van a kezünkben, melyet meg kell őriznünk s tovább kell adnunk a jövő nemzedékeinek” – fogalmazott beszélgetésünkkor Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta: mind a mai napig sokan félreismerik a kuvaszokat, éppen ezért az emberek egy része alaptalanul tart tőlük.

Kizöldülnek a települések az ország legnagyobb fásítási programjának köszönhetően

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban.

Bajban vannak az európai borászatok, az EU-tól várnak támogatást

A szőlő-bor ágazatnak az Európai Uniótól egyre nagyobb támogatásra van szüksége télen a koronavírus-járvány miatt. Az újonnan bevezetett szigorító járványügyi intézkedések miatt – kijárási korlátozások, vendéglátó egységek bezárása - a túléléshez több segítségre van szüksége az ágazatnak – tette közzé a Copa-Cogeca, az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezete.

Egyik parlamenti párt sem élt a módosítás lehetőségével

A WWF Magyarország szerint katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak. Nagy János, a jogszabályt előterjesztő Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára szerint ezzel szemben éppen most és ezzel a törvénnyel válik világossá és áttekinthetővé a hazai vízhasználati helyzet.