Back to top

71 agrárminiszter Berlinben

Már több mint egy évtizede hagyomány, hogy a berlini Zöld Hét keretében nemzetközi agrárminiszter-találkozót szerveznek, ahol a világ nagy élelmiszer-ellátási kérdéseit tárgyalják meg a vezető agrárpolitikusok. Az idén 71 kollégéját köszöntötte Julia Klöckner német agrárminiszter. A tanácskozás végén kiadott kommünikéjükben a globális kereskedelem fontosságát hangsúlyozzák a résztvevők.

Szélsőségesek a különbségek a világ országainak mezőgazdasági, élelmiszertermelési lehetőségei között – a Világbank adatai alapján például

65 olyan országról tudunk, amelyeknek egyszerűen nincs annyi termékeny talajuk, hogy a saját lakosságukat el tudják látni élelmiszerrel, még optimális esetben sem.

A klímaváltozás és a világ egyre gyarapodó népessége miatt pedig egyre nagyobb a nyomás az amúgy is szűkösen és egyenetlen eloszlásban rendelkezésre álló erőforrásokon. Hogyan tudna hozzájárulni a kereskedelem a jobb elosztáshoz? És mit kell tenni, hogy minden ember biztosan hozzájusson a változatos, ugyanakkor fenntartható módon előállított élelmiszerhez? Ezek voltak a központi kérdések a berlini Zöld Hét keretében immár 12. alkalommal megrendezett Global Forum for Food and Agriculture (GFFA) nevű, röviden Global Forumként emlegetett világtalálkozón. A háromnapos eseménysorozatra 2000 résztvevőt hívott meg a német agrárminisztérium a politika, a gazdasági élet, a tudomány és a civil szervezetek köréből, és tizenhat szakmai pódiumon folyt a diskurzus a legégetőbb kérdésekről.

Ahogy az eddigi években, úgy az idén is az agrárminiszterek világtalálkozója volt a fórum csúcspontja; Julia Klöckner német agrárminiszter 71 kollégáját, valamint 12 nemzetközi szervezet képviselőjét köszöntötte a találkozón.

Az agrárminiszter-találkozó résztvevői. Középen Julia Klöckner német agrárminiszter, mellette jobbról Janusz Wojciechowski, az EU mezőgazdasági biztosa
Fotó: BMEL Thomas Trutschel (photothek.net)

„Kereskedelem nélkül nem látható el a világ élelmiszerrel” – szögezte le a tanácskozás megnyitóbeszédében, ugyanakkor annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy fair és átlátható nemzetközi kereskedelemre van szükség, különben a legkisebb gazdaságok vesztesként kerülhetnek ki az ügyből.

„A közös standardok megteremtése és a piactorzító agrártámogatások további leépítése érdekében pedig elengedhetetlen a WTO újbóli megerősítése” – fogalmazott.

Az agrárminiszter-találkozó végén az idén is közleményben fogalmazták meg közös álláspontjukat a résztvevők. Ebben egyebek között vállalják, hogy ösztönzik az agrártermékek nemzetközi kereskedelmét, valamint annak fenntarthatóvá tételét. Ennek érdekében le kell bontani a kereskedelmet korlátozó akadályokat, és minden meg kell tenni, hogy közös standardokkal dolgozhassanak a szereplők. Helyi, regionális és globális ellátási láncok felépítésével azon kell dolgozni, hogy a mezőgazdaság is profitáljon a kereskedelemből; és a kisgazdaságokat is be kell vonni a folyamatba, egyúttal segíteni kell őket a kockázataik csökkentésében – áll a közleményben.

Magyarországot Nagy István agrárminiszter képviselte a Global Forumon. A konferencia szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában úgy kommentálta az elhangzottakat, hogy hazánk "helyzeti előnyben van", hiszen a lakosságának bő kétszeresét, 20 millió embert tud ellátni élelmiszerrel, és "nagyon jó úton jár".

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kert- és életmód-kiállítás

Szeptember 6–8. között rendezik meg Kölnben a Spoga+Gafa 2020 nagyszabású kertészeti kiállítást. Mintegy 60 ország 2200 kiállítója mutatja be a következő szezonra szánt újdonságait és innovációit.

Történelmi pillanatok Mezőhegyesen

A Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium történetében kétségtelenül rendhagyó évnek számít az idei. Alighogy életbe lépett az intézményben a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett digitális tanrend, egy régóta várt, az intézmény főépületét teljesen megújító beruházás munkálatai is elkezdődtek.

Üzlet koronavírus idején – online tartották meg az ötödik AGÓRA konferenciát

A járvány legnagyobb üzleti sikersztorija azé a szegedi fertőtlenítőszer-gyártó cégé, amely megtízszerezte a terméke gyártását. A hazai gazdaság egésze viszont nehézségekkel küzd. Az élelmiszerágazatban ugyan a pánikvásárlások mind az árakat, mind a mennyiségeket felhúzták, de ma már erős áresés tapasztalható. Sikeres mozgalommá vált a hazai munkahelyek védelmét szolgáló #veddahazait akció.

Meghosszabbítva: június 15-ig még kihasználhatják a 80 ezres idénymunkás-keretet Németországban

Nem használták ki az áprilisra és májusra megállapított összesen 80 ezer fős keretet, így június közepéig még fogadhatnak idénymunkásokat a németországi gazdaságok a tavasszal közzétett feltételek szerint. Kizárólag repülővel érkezhetnek a dolgozók továbbra is.

A Pepsi nyert a pánikvásárláson és a home office-on

A PepsiCo a vártnál jobb negyedéves eredményekkel lepte meg a legnagyobb versenytársát, a Coca Colát. Kiderült, hogy a pánikvásárlás és a home office hozta a többletet.

Brutális sáskajárással küzd India

Nyugat-Indiában óriási rajokban pusztítanak a sáskák, már közel 40 000 hektár szántóföldi növényt taroltak le. A sivatagi sáskák rajai elérték Jaipur külvárosát, és most Delhi felé tartanak.

Az Agrárminisztérium elkötelezett a gazdák versenyképességének megvédésében

A Termőföldtől az asztalig stratégiát úgy kell megvalósítani, hogy az ne veszélyeztesse az európai gazdák versenyképességét – közölte Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős tagjának írt válaszlevelében. Stella Kyriakides korábban a brüsszeli állatjóléti és növényvédelmi előírások magyarországi végrehajtásával kapcsolatban fordult a tárcavezetőhöz.

Az agrárium is vesztese a válságnak

Kedvezőtlenül érinti az egyébként stabil mezőgazdasági ágazatot is a koronavírus, ráadásul több más tényező is rossz hatással van az agráriumra – derült ki a a Portfolio.hu csütörtökön megrendezett „Vírusválság: veszít vagy nyer a magyar agrárium?” című szakmai rendezvényén. A most szerzett tapasztalatok és a meghozott intézkedések hosszabb távú hatása azonban még előnyére válhat az ágazatnak.

A helyi élelmiszer fogyasztása a világ legnagyobb részén csak távoli álom

A globalizáció az utóbbi évtizedekben forradalmasította az élelmiszer-előállítást és -fogyasztást, a gazdálkodás pedig hatékonyabbá vált. Az étrend változatosabb, és több élelmiszer áll rendelkezésre a világ különböző részein. A világ népességének nagy része viszont importált élelmiszerektől függő országokban él, amelyek a globális élelmiszer-ellátási láncok megszakadásával fokozottan sebezhetők.

Tej. Szívvel-lélekkel!

Útjára indult a tej- és tejtermékfogyasztást ösztönző kampány, amely az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttes közreműködésével jött létre. A június 18-ig tartó promóció a fogyasztói tudatosság ösztönzését, a fogyasztói edukációt, valamint minőségi hazai tejtermékek megismertetését hivatott elősegíteni.