Back to top

Flexibilis kaszasínnel Törökszentmiklósról a világpiacra

Az AGROmashEXPO harmadik napján a „Mezőgépgyártásunk sikeres korszakai és jövőbeni esélyei" című szakmai konferencián, ünnepélyes keretek között adták át „Az év magyar mezőgépe 2020” díjat.

MMG - A világ minden pontján képes aratni

 

„Az év magyar mezőgépe 2020” díjat a hazai mezőgépipar termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére, valamint innovációs tevékenységük ösztönzésére alapított a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a Magyar Mezőgazdaság Kft.

„Sikeres évet tudhatnak maguk mögött a hazai mezőgépfejlesztők, ezt bizonyítja az is, hogy az idei kiállításon a gyártók korábbi termékeinek továbbfejlesztett változataival, illetve igazi innovációs munkát reprezentáló gépekkel egyaránt találkozhattunk

Fotó: Mile Máté
– mondta dr. Jóri J. István, az „Az év magyar mezőgépe 2020” díj zsűrielnöke, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora a díjátadón. A szakmai zsűri az agrárium jeles hazai kutatóintézményei, a gyakorlati élet és a szaksajtó képviselőiből állt: dr. Bense László (MTA ABMB), dr. Hajdú József (Mg. Technika), dr. Kelemen Zsolt (szakértő), Antos Gábor (GTE), Forgács Tibor (Mmg Gép Piac).

Az idén több mint 39 vállalat termékeit tekintette meg a zsűri, ezért a legjobb hazai mezőgép kiválasztása most is nehéz feladat volt számukra, és csak hosszas és részletes értékelés alapján született meg a végeredmény. A felkeresett cégek közül több is jelezte, hogy komoly fejlesztéseken dolgoznak, amelyek eredményeit a következő AGROmashExpón mutatnak be a szakembereknek.

A zsűri három gyártó termékei közül döntött, így a végeredmény a következőképpen alakult: harmadik helyre sorolták az Omikron Kft. ORS-6/3 FM dupla szerelvényes sorközművelő kultivátorát, amely magyar fejlesztésű, hazai gyártású és forgalmazású munkagép. Második lett a BUSA Bt. LTH-5 térállítású középmélylazítója, amely szintén magyar fejlesztésű, gyártású és forgalmazású.

„Az év magyar mezőgépe 2020” elismerést - immár második alkalommal - a CLAAS Hungária Kft. CLAAS Convio Flex 930 hevederes vágóasztala érdemelte ki.

"Az év magyar mezőgépe 2020” elismerést a CLAAS Hungária Kft. CLAAS Convio Flex 930 hevederes vágóasztala érdemelte ki
"Az év magyar mezőgépe 2020” elismerést a CLAAS Hungária Kft. CLAAS Convio Flex 930 hevederes vágóasztala érdemelte ki
Fotó: Mile Máté

Az oklevelet és az ezzel járó díjat Andreas Szakacsi, a CLAAS Hungária Kft.. ügyvezető igazgatója, Domokos Ferenc, a gabona és szója vágóasztalok fejlesztését vezeti, Tótok Balázs, e termék főkonstruktőre és Csanádi Tamás, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztési igazgatója vette át Kerényi Györgytől, a GTE mezőgépipari szakosztályának elnökétől és Horváth Rolandtól, a Magyar Mezőgazdaság marketingvezetőjétől.

A Convio Flex 930 hevederes vágóasztal magyar fejlesztésű, hazai gyártású és globális forgalmazású. A Convio vágóasztal ott használható, ahol alacsonyabb növénykultúrákat kell egészen közel a talajhoz betakarítani, vagy nehezek a betakarítási körülmények, flexibilis kaszasínnel pedig az univerzális terményekhez, mint például búza, repce, szója, borsó, fű, stb. fejlesztették ki.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Talajcentrikus szemlélettel

A technológia drága, de megéri, mert kíméletes műveléssel megállítható a talajvesztés, nő a talaj humusztartalma, üzemanyagot lehet megtakarítani, és ami a legfontosabb: óvjuk a talajt. Egybehangzóan ezeket tapasztalják azok a gazdálkodók, akik jó ideje felhagytak a konvencionális műveléssel.

Újdonságok a Horschtól

Schwandorfban mutatta be jövőre piacra kerülő gépújdonságait a Horsch. Repce-, napraforgó- és kukoricatarló ápolására, a szármaradványok talajba dolgozásának előkészítésére a duplatagolt késes száraprító hengerekből és háromsoros, rugós fogú mulcsrendező boronából álló Cultro TC késes hengercsaládot ajánlja a vállalat.

A MATE és a KITE Zrt. közösen dolgozik a magyar agrárium modernizálásán

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt. A megállapodás elsősorban a gyakorlati képzési lehetőségek fejlesztése és a modern agrárdigitalizációs megoldások elterjesztése területén teremti meg a két szervezet közötti együttműködés lehetőségét.

Tejelő tehenészet fejlesztése Földesen

Vagy az eddigi technológiával küszködnek, vagy felszámolják. Ezt a két választási lehetőséget látta a Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. a tehenészeti telepénél. November 19-én aztán ünnepélyes alapkőletételre került sor, mert végül egy harmadik megoldás látszik megvalósulni: összesen 3,38 milliárd forintot szánnak a fejlesztésére.

A kvantumbiológia területén is úttörő a MATE

A kvantumbiológia egyetemi oktatásba és kutatásba történő integrálásában világszinten úttörő szerepet vállal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – jelentették be a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében. A most formálódó új tudományterület hétköznapi gondolkodással szinte felfoghatatlan lehetőségeket tartogat, többek között az eddig rejtett élettani folyamatok megértése, a betegségek okainak feltárása és az egészséges élelmiszerek előállítása terén.

A bérmunka súlya a német mezőgazdaságban

A BLU, vagyis a Német Bérmunkavállalók Szövetsége jelenti a családi gazdaságok jövőjét – legalábbis ez hangzott el a szövetség közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján Hannoverben.

Zöldfelületek - Van hová fejlődni

Országosan kevés a zöldfelületekre vonatkozó statisztika, pedig számos uniós irányelv és stratégia kapcsolódik ezekhez az információkhoz. Ezért egy kutatás keretén belül szakemberek igyekeztek összegyűjteni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, mennyire zöld az ország.

Elkészült a tehén nélküli „tehén tej”

Egy amerikai cég kutatásának eredményeképpen olyan tejtermékeket, például sajtot és joghurtot képes elő állítani, amelyek úgy néznek ki, és olyan az ízük, mint a valódi tejtermékeknek. Tehenekre azonban nincs szükség.

200 milliárd forintot is meghaladta az érdeklődés a precíziós mezőgazdasági pályázati felhívásra

A digitális megoldások széleskörű alkalmazása, a precíziós gazdálkodásra való áttérés az agrárium előtt álló nagy feladatok egyike. Az agrárgazdaságokat ebben segítő első pályázat a napokban zárult le, amelyet várhatóan a későbbiekben több is követ – mondta el Feldman Zsolt egy agrárdigitalizációval foglalkozó szerdai konferencián.

Nem hiányoznak az életünkből az egyszer használatos műanyagok

A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) az MTI-vel csütörtökön.