Back to top

Természet- és pénztárcabarát az átgondolt téli legeltetés

A melegedő éghajlat következtében a legeltetés időszaka egyre inkább kitolódik, így különösen fontos, hogy a gazdálkodók tisztában legyenek a téma legfőbb alapvetéseivel. Ezekről beszélt lapunknak Vidra Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi tájegységvezetője, aki nemcsak a természetvédelem, hanem a gazdálkodók szempontjából előnyös módszerekre is kitért.

A szakember megkeresésünkre elmondta, hogy míg a védett természeti területeken történő legeltetés egész évben engedélyköteles, addig a Natura 2000 területeken a téli legeltetéshez szükséges beszerezni a megyei kormányhivatal kötelékébe tartozó természetvédelmi hatóság jóváhagyását. Utóbbi tényt napjainkban különösen fontos szem előtt tartani, hiszen az éghajlatváltozás eredményeképp a korábban rendszerint április végétől szeptember végéig tartó legeltetési időszak egyre inkább kitolódik. Éppen ezért távolról sem ritka, hogy a gazdák egy része novemberben, decemberben, s akár januárban is kihajtja a gyepekre állatait. Ennek mikéntje kapcsán érdemes tudni: a Natura 2000 területeken történő téli legeltetés engedélyezési eljárásába a kormányhivatal bevonja a helyismerettel rendelkező nemzetipark-igazgatóságokat is.

„A felázott talajú területeket a legtöbb esetben kímélni kell, ugyanakkor tagadhatatlan: vannak olyan élőhelytípusok – például szikes területek –, melyek esetében jót tesz, ha „járatva” van a talaj, mely így sok madárfajnak biztosíthat költőhelyet”

– magyarázta Vidra Tamás. Szavai szerint fontos az is, hogy a január 31-ét követően már ne legyenek kint az állatok a legelőn – még abban az esetben sem, ha az időjárás ezt lehetővé tenné. A növényzetnek szüksége van ugyanis a február, március és április közti regenerálásra. A DINPI természetvédelmi tájegységvezetője arról is beszélt, hogy a gazdák közül sokan azokat a területeket legeltetik a téli időszakban, melyeket az év más időszakában nem kezelnek. Természetvédelmi szempontból ez előnyös, hiszen megtisztul a gyep az avas fűtől, a gazdák számára pedig fontos, hogy év közben ennyivel is kevesebb takarmányt kell bekészíteniük télire. 

Az is előnyös, ha kaszálás után az őszi, vagy akár a kora téli időszakban a sarjút legeltetik a gazdák, ugyanis az állatok tiprása, rágása ellensúlyozza a gépi kaszálás homogenizáló hatását, a hullaték pedig fontos a gyepek tápanyag-utánpótlása szempontjából.

Fotó: dunaipoly.hu
A lapunk által megszólaltatott szakember a Tápió–Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben tevékenykedik. Az összesen 4516 hektárnyi terület nagyjából 3 ezer hektárján zajlik valamilyen gyepgazdálkodás: egyes helyeken kaszálnak, másutt legeltetnek, s van, ahol mindkettő módszert alkalmazzák.

„Körülbelül 70-80 gazdával állunk kapcsolatban. Bevett szokás, hogy bejönnek az igazgatóság irodájába, s megbeszéljük velük a részleteket és tudnivalókat, hogy ezek ismeretében nyújthassák be az engedélykérelmüket a kormányhivatalhoz” – tette hozzá Vidra Tamás.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Könnyített adózás, új támogatások: Döntött az Agrárminisztérium

Új adózási szabályozás várható 2021-től az őstermelők és a családi gazdaságok esetében, amely kisebb adminisztrációt, nagyobb átláthatóságot és jelentős könnyebbséget jelent minden érintettnek. Mindeközben új válságkezelési támogatás, új pályázat jelent meg, és egy korábbi keret megemeléséről is döntött a szaktárca.

Zöld szőrrel született a kiskutya

Rendkívül ritka eset, hogy egy kiskutya, vagy bármilyen más állat zöld szőrrel szülessen. Az ABC News tudósítása szerint a Pisztácia névre keresztelt kiskutya egy olaszországi gazdaságban, Szardínia szigetén látta meg a napvilágot. Az október 9-én született alomban még öt másik – fehér színű – kölyök van, Pisztácia az egyetlen színes szőrrel született.

950 tehén biztosítja a napi tejtermelést - A dabasi siker titka

A napjainkban kiemelkedően eredményes dabasi Lakto Kft. tehenészete 1997-ben még a csőd szélén állt, leromlott állat­állománnyal, rossz termelési eredménnyel és takarmányhiánnyal küszködött. Ekkor a cég új tulajdonoshoz, Kővágó Ignáchoz került, akinek a szakértelme hamar jelentős fordulatot eredményezett a cég életében.

Családi ötletből exportőr: A ComAgro-Sardo útja a külpiacokig

160 liter tej volt az első napi termelés a ComAgro-Sardónál, amely eredetileg nem is tehenekkel kívánt foglalkozni. A többségi tulajdonos a családi tradíciókat követve választotta az ágazatot, hiszen szülei állattenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkoztak.

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Látványos, cuki és finom - a gelloway marha

Skócia délnyugati részén élő gallokról kapta a nevét, őse a vikingekkel érkezett e vidékre. Az egyik legősibb húsmarha fajta sötét színű, göndör, hód-bundához hasonló szőrzetű és szarvtalan, nagyszerűen alkalmazkodott a skót vidék zord éghajlatához. Magyarországra 1998-ban kerültek be az első tenyészüszők. Főként a fekete és az öves színváltozat terjedt el.

Glifozátmaradvány a trágyában

Japán fürjekkel végzett korábbi kísérletek kimutatták, hogy miként halmozódik fel a baromfitápban lévő glifozát a madarak ürülékében. Ezekben a kísérletekben a fürjek egyik csoportját glifozáttal szennyezett táppal, a másik csoportot pedig glifozátot nem tartalmazó, organikus takarmánnyal etették.

Népszerű a székely nyúl - Tudományos munka és hobbi a nemesítés

„Nem használ bicskát evés közben” – felelte a fiatal állatorvos, amikor egy interjúban arról kérdezték, hogy milyen székely jellegzetessége van a nyúlnak. Viszont nagyon jól alkalmazkodik a helyi időjárási viszonyokhoz, semmilyen kényeztetést nem igényel, sőt, ez nem is ajánlott.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.

Fiatal sertéstenyésztő elkötelezve a berkshire mellett

Hívták már tévéműsorba házasodni; 2019-ben ígéretes szakmai pályafutás kapujában álló fiatal gazdaként neki ítélték a Bokodi Sándor-díjat. Épp egy tanyafelújítás közepén tart, ennek ellenére a Tiszához igyekvő városiak, külföldiek állandóan megállnak nála nézelődni, mert Csikós István minden érdeklődőt szívesen fogad.