Back to top

Néma színjáték kukorica versennyel

Az AGROmashEXPO-n mutatkozott be a RAGT munkatársaiból toborzódott színtársulat. A szokásos termelői versenyük eredményhirdetését egy színjátékkal tették még emlékezetesebbé.

A 2019. évi RAGT Termelői Verseny győztesei ünnepélyes keretek között az AGROmashEXPO-n vehették át díjaikat 2020. január 24-én a Hungexpo G pavilonjának fórumszínpadán.

Fotó: Zsoldos Szandra

A 2019. évi versenyben az RAGT nagyágyújának az RGT Mexininek jutott a főszerep. E mellett azonban Duo kukorica hibridekkel is lehetett nevezni a termelők szabad választása szerint. Ebben az évben 115–en éltek a lehetőséggel. A versenyparcellák tavaly átlagosan 27 hektár méretűek voltak (a minimum 20 hektár volt), így a verseny összterülete ebben az évben 3105 hektár volt.

A versenyzők az összes terület átlagában hektáronként 8,39 tonna termésátlagot értek el, ami mintegy 26051 tonna kukorica szemtermést jelent.

Fotó: Zsoldos Szandra

A verseny 8 győztese 7 különböző RAGT hibriddel érte el a díjjazásra méltó eredményét. Ezek a hibridek az RGT Lexxtour, az RGT Zanetixx, az RGT Urbanix, az RGT Phileaxx, az RGT Ligettixx, RGT Cadixxio Duo és természetesen az RGT Mexini. A győztes hibridek száma bizonyította azt is, hogy az RAGT hibridek bármelyike értő kezekbe kerülve, a termőhelyet jól megválasztva kimagasló eredményre képes.

Fotó: Zsoldos Szandra

A díjátadó – és vidám színjáték – végén bejelentették, 2020-ban is lesz RAGT Termelői Verseny, amely rendkívüli nyereményekkel kecsegtet. A részletekről és a versenyszabályokról a megyékben illetékes területi kollégáknál lehet érdeklődni.

Fotó: Zsoldos Szandra

A díjazottak és terméseredményük, RAGT Kukorica Termelői Verseny 2019:

Fajta Régió Terület neve Versenyző neve Termés 14%-on (t/ha)
RGT Cadixxio Duo DD Iregszemcse Jakab János 14,79
RGT Urbanix ÉA Kaba Kun Attila 14,28

RGT Lexxtour

DA Kunágota

Zsíros János

12,75
RGT Ligettixx KM Mélykút

Brandschott László

12,74
RGT Phileaxx ÉA Penyige Varga Zoltán 12,54
RGT Mexini ÉD Chernelházadamonya Répcevölgye 2001 Kft. 12,06

RGT Mexini

DD Magyaratád Lackovics Sándor 11,10
RGT Zanetixx DD Balástya

Kordás Péter

6,42


 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lemken – 240 éve a mezőgazdaság szolgálatában

A minőségi talajművelő-, vető- és permetezőgépeiről híres, talajművelő gépeivel számos európai országban vezető pozíciókat szerzett családi vállalkozás is, mint mezőgépgyártó, 240 évvel ezelőtt egy kovácsműhelyben kezdte működését. Kezdetben lópatkolással, lóvontatású eszközök (ekék, boronák, gereblyék, szekerek stb.) javításával és egyedi gyártásával foglalkozott.

Új korszak az agráriumban

Csiza Gergő úgy érzi, egyszerűen beleszületett a mezőgazdaságba, a középiskola és a szakirányú egyetem elvégzése után sikeresen vett részt a fiatalgazda-pályázaton. Jelenleg egyéni vállalkozóként gazdálkodik sümegprágai birtokán, Veszprém megyében.

NYÍRERDŐ-s elismerések az emléknap alkalmából

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Budapesten rendezett ünnepséget az Agrárminisztérium, ahol szakmai és ágazati kitüntetéseket is átadtak. Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatával díjazták Domokos Gergelyt, a NYÍRERDŐ Zrt. nyugalmazott csemetekert vezetőjét és Popovics Mihályt, az erdőgazdaság nyugalmazott erdészeti- és üzemigazgatóját.

Családi ötletből exportőr: A ComAgro-Sardo útja a külpiacokig

160 liter tej volt az első napi termelés a ComAgro-Sardónál, amely eredetileg nem is tehenekkel kívánt foglalkozni. A többségi tulajdonos a családi tradíciókat követve választotta az ágazatot, hiszen szülei állattenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkoztak.

Zöldítő vetőmagvak kivitelre

Szolid termelési költség, megsüvegelésre méltó árbevétel – röviden így jellemezhetnénk a Multi Mag Debrecen Kft. által exportcélra termeltetett aprómagvakat. Ebben az évben összesen 3200 hektárt integrált a cég, nem kevesebb, mint 126 termelővel voltak szerződéses kapcsolatban.

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Új búzatermesztési világrekord született

Eric Watson új-zélandi farmer új búzatermesztési világrekordot állított fel 17,398 t/ha hozammal az idén, ami 607 kilogrammal haladta meg a korábbi 16,791 t/ha-os hozamot, amelyet szintén ő tartott. A rekordtermést ez év februárjában takarította be egy 8,6 hektáros táblájáról.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

„Egy magyar nádor”… avagy a nagy elődök nagy utóda

A Nádor. Csak így említik, közvetlenül, mondhatni, bizalmasan. Ha nem mondják elé, hogy Mv, akkor is minden búzatermelő tudja, hogy a több mint 70 éves múltra visszatekintő martonvásári nemesítés kiválóságáról van szó, az utóbbi évek sikerfajtájáról, amely a 2019-es fémzárolási adatok alapján 20 százalékos szaporítási részaránnyal bír.

Javultak az agrárium szereplőinek kilátásai

Jelentősen javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai a koronavírus-járvány első hullámához képest – derül ki a Takarékbank október 21-ei sajtótájékoztatóján bemutatott Takarék AgrárTrend Indexének harmadik negyedéves felméréséből. Ugyanakkor a piaci szereplőknek továbbra is óvatosnak kell lenniük a jövőben.