Back to top

Prémium olasz ültetvénytraktorok a magyar cég kínálatában

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 50 ezer négyzetméternél is nagyobb rendezvényterületén közel 350 kiállító sorakoztatta fel az általuk forgalmazott termékek és szolgáltatások legjavát. A látogatók szemügyre vehették egyebek mellett a kiállítás termékversenyén Prémium Oklevéllel elismert Carraro Compact VLB keskeny nyomtávú ültetvénytraktort is, mely a Navik Alfa Kft. standján kapott helyet.

„Elsőként mindenki az ára iránt érdeklődik” – magyarázta lapunknak Kelemen Gábor cégvezető, akinek szavai szerint, noha kompakt traktorról van szó, tudni kell róla, hogy egy „ízig-vérig” prémiumgyártó terméke. Mint mondta, az olasz vállalat olyan márkáknak tervez s gyárt traktorokat, mint például a John Deere, a CLAAS, vagy éppen a Massey Ferguson. Akik nem szívesen spórolnának a minőség és megbízhatóság rovására, azok legalább ennyire kíváncsiak arra, hogy milyen motorral, hidraulika-rendszerrel és váltóval, illetve extrákkal vásárolható meg a gép.

Összesen egyébként öt traktorral képviseltette magát a cég az idei kiállításon: az említett modellen kívül hoztak magukkal például egy kifejezetten gyümölcsültetvényekbe szánt Carraro Frutteto traktort is, amit egy előmetsző adapterrel, illetve egy soraljművelővel kapcsoltak össze. A teljesen magyar tulajdonú Navik Alfa Kft.-ről érdemes tudni: három évtizeddel ezelőtt alakultak, s kezdetben az építőipari gépkereskedelem terén tevékenykedtek.

„Néhány éve hoztuk létre az immáron dinamikusan fejlődő MEZŐDEPO üzletágunkat, amellyel a szőlő- és gyümölcstermelők speciális igényeit igyekszünk kielégíteni. Ennek megfelelően találhatók a termékkínálatunkban a többi közt talaj-, soralj- és sorközművelők, kéziszerszámok, illetve ültetvénytraktorok is”

– folytatta Kelemen Gábor. Mint mondta, a Carraro traktorjai két éve alkotják a termékkínálatuk részét, ennek okán már korábban is találkozhattak e márka legújabb típusaival az AGROmashEXPO és AgrárgépShow látogatói. Idén azonban már nemcsak a cég standján, hanem a pavilonok közti passzázson is meg lehetett csodálni a jellegzetes szürke-fekete traktorokat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elnézték a naptárt a növények?

Annyira enyhe volt a tél Olaszországban, hogy van olyan zöldség és gyümölcs, ami akár egy hónappal korábban teremhet a vártnál. A gazdák aggódnak, egyrészt mert nem múlt még el a kései fagyok veszélye, másrészt, mert lehetetlen így előre tervezni az értékesítési szezont.

Egy ősi növényvédő szer a gyümölcsösben

Vajon mit lehet még a rézről mondani, gondolhatják sokan. A Bayer Gyümölcs Szimpoziumának akasztói állomásán Szabó Árpád, a BVN Növényvédő Kft. képviseletében alapos választ adott.

A szomszéd kertészete mindig zöldebb?

Huszonegy éve kezdte bevezetni a hazai kertészeti termesztésbe a hatékonyságot növelő biostimulátorok használatát a Malagrow Kft. Most gazdasági konferenciát rendeztek, ahol a kelet-európai versenytársaink gyakorlatába nyerhettünk betekintést. A magyar kertészeti ágazatoknak jó adottságai és hagyományai vannak, de a világ változik, amit nekünk is követni kell.

Nagy licitcsatákat hozott az élő mezőgazdasági aukció

A vártnál is nagyobb sikert hozott az Intergavel Kft. által szervezett élő mezőgazdasági gépárverés a Somogy megyei Kéthelyen: az árverésre bocsátott 70 tétel több mint 90%-a talált új gazdára. A kialakuló „licitcsatáknak” köszönhetően az árak szépen felkúsztak, a megbízó megelégedésére – ezzel együtt, minden vevő elégedetten távozhatott az eseményről, amely egész biztosan nem az utolsó ilyen alkalom volt.

Permeteződrónokkal a koronavírus ellen

A világ egyik vezető ipari­drón-gyártója, a pekingi TTA ezer fürge és sokoldalú légi járműből álló flottával küzd a Kínában terjedő koronavírus ellen. A TTA M6E-1 típusú, 10 literes tartállyal rendelkező permeteződrónok klórtartalmú fertőtlenítőszer és víz keverékét szórják ki a vírus által érintett falvak fölött.

Fiatal intézmény nagy múlttal

Három évvel ezelőtt adták át Sopronban a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpontot, amelyben az erdők élővilágát bemutató kiállítások mellett a Kőhalmy Vadászati Múzeum gyűjteményei, valamint a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. erdészeti erdei iskolája is helyet kapott.

FruitVeb: kevés gyümölcs termett tavaly

Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza.

Kutyákkal a kórokozók ellen

Az Amerikai Mezőgazdasági Kutatószolgálat (ARS) tudósai által speciálisan kiképzett kutyák bizonyultak a leghatékonyabbnak a huanglongbing, más néven a citruszöldítő baktérium kimutatására.

A szakma világtalálkozója

A sokéves hagyományt folytatva, február első hetében újra összegyűlt a berlini vásárközpontban a gyümölcs- és zöldségszakma színe-java: termelők, export- és importőrök, nagy- és kiskereskedők, a nemesítés, a növényvédelem, a csomagolás, szállítás, logisztika, marketing és a tanúsítóhelyek szakértői – ezúttal a fenntarthatóság, az innováció és a jobb kilátások jegyében.

Agroerdészet gyümölccsel és zöldséggel

Az idén Országfásítási Programot indított az agrártárca, aminek az összes felhívása még nem jelent meg. Tudható, hogy nemcsak erdőtelepítésben lehet gondolkodni, utcafásításra, intézményi szintű faültetésre is lehetőség nyílik és agroerdészet is szóba jöhet. Ez utóbbi tervezéséhez nyújt segítséget a francia gyakorlati tapasztalatok összegzése.