0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Bátrak sportja: nyájjal, ködben az autópályán

Juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópálya fetesti szakaszán kedden, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját. Az autópálya-rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a juhász ellen, aki bekapcsolta autóján a vészvillogót és így kísérte a nyájat az autópályán - írta a Mediafax hírügynökség.

Az 50 éves Konstanca megyei férfit a rendőrök rövid időn belül felkutatták és megbírságolták:

4350 lejt (307 ezer forintot) kell fizetnie az autósok és az állatok életét is veszélyeztető átkelésért.

„Az eset nem egyedüli, a román autópályaügyi illetékeseknek lassan el kellene gondolkodniuk, hogy olyan forgalmi táblákat helyezzenek ki a Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő A2-es, illetve A4-es autópályán, amelyek a juhnyájak állandó, úttesten való jelenlétére figyelmeztetik az autósokat – vetette fel a Főtér című kolozsvári internetes lap.

A közutak karbantartásával és üzemeltetésével foglalkozó hatóság képviselői viszont továbbra is csak a kezükét tudják széttárni, mondván: szinte naponta szembesülnek hasonló incidenssel, a juhászok ugyanis egyszerűen átvágják a sztráda mentén felhúzott védőkerítést.”

A Bukarestből a tengerpartra vezető gyorsforgalmi úton egyébként fizetni kell a Fetesti és Csernavoda közötti híd használatáért, de a hídpénz a 12 tonnát meghaladó teherautók esetében sem éri el a 100 lejt.

Forrás: foter.ro