0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Brexit: bizakodó kormány, szkeptikus gazdák

A brit kormány az országnak az Európai Unióból történő kiválása után meg kíván válni a közös agrárpolitika keretében kialakított bürokráciától és nagyobb pénzügyi támogatással tervezi elismerni többek között a gazdák környezetbarát kezdeményezéseit. Vannak persze bírálatok és kétségek is, elsősorban az élelmiszer-biztonsággal és a kereskedelemmel kapcsolatban.

A brit kormány a mezőgazdasági törvénykönyv brexit utáni, január közepén nyilvánosságra hozott tervezetében radikális változtatásokat jelentett be a közvetlen kifizetéseknek a közös agrárpolitikában szabályozott rendszeréhez képest. A terület alapú kifizetések helyett a brit törvényhozás az új rendszerben azt írná elő, hogy „a gazdáknak a közös forrásokból a létrehozott közös javak biztosításáért kell támogatásban részesülniük“. E javak közé tartozik – többek között – a levegő és a víz minősége, a magasabb állatvédelmi szabványok, a vidéki térség teljesítményeihez való jobb hozzáférés biztosítása, valamint az árvízveszély csökkentését szolgáló intézkedések.

Ezzel az Egyesült Királyság „egy lépéssel közelebb kerül egy olyan jövőhöz, melyben a gazdákat azért támogatják, hogy azok minél innovatívabban gazdálkodjanak és védjék a környezetet“, idézi az Euractiv című online folyóirat a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékfejlesztési minisztérium (DEFRA) nyilatkozatát. Az új kezdeményezésekkel új impulzusokat fognak adni a sok évig az EU által diktált, „alacsony hatékonyságú és túlzottan bürokratikus politika“ után. Theresa Villiers környezetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a kormány biztosítani fogja a szabványok és élelmiszerbiztonsági előírások megtartását, sőt javítását.

A törvénytervezet előírja, hogy a parlamentnek rendszeresen ellenőriznie kell az ország élelmiszerbiztonsági helyzetét, az EU-ból való távozás nyomán keletkezett zavarok minimalizálása érdekében.

Ez különösen fontos abban az időszakban, amikor a kilépést követően megkezdődnek majd az új kereskedelmi megállapodásról folyó tárgyalások.

Az Euractiv tudósítója szerint a miniszter asszony elégedettségének hangot adva úgy fogalmazott, hogy a törvénytervezet „át fogja alakítani a brit mezőgazdaságot, egyensúlyt teremt az élelmiszer-termelés a környezetvédelem között, biztosabb jövőt biztosítva mind a mezőgazdaságnak, mind az érintett településekneknek. „Meg fogunk szabadulni az EU bürokratikus agrárpolitikájától és egy olyan igazságosabb rendszer felé fordulunk, amely megjutalmazza a közös javak előállításáért dolgozó gazdákat, a környezetért folytatott munkájukat és az élelmiszertermelés innovatívvá, korszerűvé tételét szolgáló aktivitásukat“, mondta Theresa Villiers. A brexit kapcsán felvetődik majd a kérdés, hogy az EU-ból történő távozás után hogyan alakuljon a génmódosított organizmusok használata.

Egyesek bírálják, hogy a kormány nem rögzítette törvényben, hogy az Egyesült Államokkal a brexit után folytatandó kereskedelmi megállapodásban nem enyhíthetik a brit élelmiszer-szabványokat, mint ahogy azt is hiányolják, hogy a törvénytervezetben nem adtak biztosítékokat a gazdáknak arra vonatkozóan, hogy a jövőbeni kereskedelmi megállapodásokban megtiltják azon élelmiszerek bevitelét, melyeket nem az eddig az Európai Unióban (és ennek megfelelően az Egyesült Királyságban) érvényes egészségügyi, állatvédelmi és minőségi szabványok alapján állítottak elő.

Minette Batters, a brit nemzeti farmerszövetség (NFU) elnöke egy, a szövetség honlapján nyilvánosságra hozott nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy

„ez a törvénytervezet több mint 70 éve a brit gazdák legfontosabb jogi előírásait tartalmazza“.

A gazdák mindazonáltal olyan törvénytervezetet szeretnének látni, amely alátámasztja azt a kormány által adott garanciát, miszerint nem engedik olyan élelmiszerek bevitelét, melyeket az Egyesült Királyságban illegálisnak számító szabványok szerint állítottak hozzá. Emellett – mint Batters fogalmazott – az EU-hoz, azaz az Egyesült Királyság agrártermékei legnagyobb piacához fűződő jövőbeni kereskedelmi kapcsolatok tisztázatlansága miatt, a brit kormánynak biztosítania kell, hogy a gazdák kielégítő támogatást kapjanak. A brit mezőgazdaság csak egy ilyen pénzügyi támogatással lesz képes arra, hogy „minden jövőbeni gazdasági vihart kibírjon“, figyelmeztetett a brit nemzeti farmerszövetség elnöke.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság