Back to top

Méhészet - Előrelépés „címkézés” ügyben!

Mint köztudott, január 27-én több nemzet méhészei békés demonstrációt tartottak Brüsszelben az Európai Unió Tanácsa épülete előtt. Nem volt véletlen az időzítés, hiszen fontos, ágazatunkkal kapcsolatos témát tárgyaltak az agrárminiszterek az épületben. Dr. Nagy István az ülés előtt meglátogatta a demonstrálókat és személyesen mondott köszönetet a jelenlévő méhészek kitartásához.

Nyilván nehéz megítélni a Tanács ülés eredményének alakulásában a méhészek jelenlétének jelentőségét, de egy biztos: még soha ilyen egyértelműen nem állt ki a Tanács a Mézdirektíva újratárgyalása, módosítása mellett!

Az írásbeli javaslat szerint, a 110/2001/EK Tanácsi rendelet (Mézdirektíva) azon részét, mely a kiszerelt mézek eredetének feltüntetéséről rendelkezik, oly módon kell módosítani, hogy a fogyasztó egyértelmű információval rendelkezzen az üvegben lévő méz eredetéről! Ez pedig csak abban az esetben valósulhat meg, ha megnevezik a címkén a származási országot, országokat. A jelenlegi szabályozás nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztót a méz eredetéről.

A méz eredetének pontos ismerete lehetőséget nyújt a mézpiacon a mézárak differenciálásra, ugyanis a fogyasztók számára egyértelművé válik, hogy egyes mézek miért drágábbak (pl. mert EU-ban termett méz) vagy éppen miért olcsóbbak (pl. mert ázsiai méz).

Így a Tanács javaslata a Mézdirektíva újratárgyalására lehetőséget biztosít az uniós méhészek számára egy magasabb mézár eléréséhez, így lehetőséget kapnak vállalkozásaik biztosabb működtetésére.

A javaslatot, előzőleg írásban 16 tagország (!) támogatta: MAGYARORSZÁG, Szlovénia, Bulgária, Csehország, Ciprus, Észtország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Románia, Szlovákia. A Tanács ülésén pedig szóban további 6 tagország képviselője adta támogatását: Ausztria, Dánia, Luxemburg, Málta, Németország, Svédország. Így összesen 22 tagország (28-ból) minisztere támogatta a Mézdirektíva címkézésről szóló részének újratárgyalását!

A jelenlévő lengyel Wojciechowski Úr, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke, ígéretet tett a javaslat gyakorlati megvalósítására, mely a „Termőföldtől az asztalig” (From Farm to Fork) nevű stratégiai project része lesz.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erdészettörténeti mérföldkő

Az 1920. évi trianoni békediktátum kapcsán az erdészeti szakemberek többségének a példa nélküli területelcsatolások jutnak elsőként az eszébe. Az erdőterület mintegy 85%-át elvesztettük, egyebek között az erdővel borított teljes Kárpát-hegykoszorút a Dévényi-szorostól a Kazán-szorosig.

A hulladék nem probléma, hanem lehetőség

A mezőgazdasági fóliahulladék feldolgozásának teljes folyamatát ismertették az érdeklődőkkel július 29-én, a Green Technológia Kft. szakmai napján. A herendi Majolika Parkban egy gyár- és laborlátogatás keretében rávilágítottak a szervezők arra, hogy a hulladék nem szemét, hanem lehetőségként kell tekinteni rá környezetünk megóvásában.

Megjelentek az idei LIFE pályázati felhívások

Közzétette a 2021. évi LIFE pályázati felhívásokat az Európai Bizottság Klíma-, Infrastruktúra- és Környezetügyi Végrehajtó Ügynöksége. Az új LIFE program néhány változást is hoz az eddigiekhez képest.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Fogyasszunk a nyáron minél több magyar dinnyét, mert így a magyar családok megélhetését és a magyar gazdaságot is támogatjuk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Átadták a megújult Ivánka szállót

Fontos célkitűzés, hogy a hazai erdők a társadalom számára színvonalas, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak, valamint ellássák a klímavédelmi és egyéb hagyományos funkcióikat - emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szerdán Arlón, ahol átadták a megújult Ivánka szállót.

Gyenge-közepes mézszezon

A napraforgó elvirágzása után lassan mindenhol befejeződik a méhek legeltetése. Az ország különböző területein gazdálkodó méhészek gyenge-közepes szezonról számoltak be.

Rajzásgátlás az utolsó pillanatban

A rajzás mindig kihívás a méhész számára, akár „hobbisokról”, akár főállású méhészekről van szó. Általános vélemény, hogy szinte sosem jön jókor, a nagy méztermelőknek egyértelmű kiesést (plusz munkát), a műkedvelőknek fölösleges izgalmat okoz. Ezért szinte általános a törekvés a rajzás gátlására vagy megelőzésére, aminek a rákfenéje az, hogy a természet törvényei ellen nehéz hadakoznunk.

Többletforrásban részesülnek az állattartók

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.

Július 26-tól lehet pályázni a precíziós fejlesztések támogatására

Július 26-tól benyújthatók a támogatási kérelmek a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása elnevezésű pályázati felhívás keretében. A kormány által több, mint háromszorosára emelt vidékfejlesztési forráskeretnek köszönhetően a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.