Back to top

Ménesbirtok: az idei a fejlesztések éve

A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2020-ra tervezi egyebek mellett világszínvonalú szarvasmarhatelepe építésének befejezését, vetőmagüzeme továbbfejlesztését, több épület energetikai korszerűsítését. A növénytermesztési ágazatban a korábbi évekhez hasonló vetésszerkezet mellett folytatják a precíziós gazdálkodásra való áttérést.

Kovács Norbert: a növénytermesztési ágazat jobb kilátásokkal indult neki az évnek, mint tavaly
Kovács Norbert: a növénytermesztési ágazat jobb kilátásokkal indult neki az évnek, mint tavaly
„Nagy terveink vannak, és a termelési oldalon is nőnek az elvárások. 2020-ban minden idők legmagasabb hozamát kell elérnie a növénytermesztési ágazatnak úgy, hogy az önköltséget a lehető legalacsonyabban kell tartanunk” – emelte ki Kovács Norbert vezérigazgató a Ménesbirtok erre az évre elfogadott tervei közül.

A növénytermesztéshez kapcsolódóan természetesen felmerül a 2020-ra meghirdetett öntözésfejlesztési támogatás is. Mezőhegyesen a hibrid kukoricát már most is öntözhető területen termesztik, ám a klímaváltozásra tekintettel az áru- és takarmánynövényeket is hasznos volna öntözhető területen termeszteni. A Ménesbirtoknak kidogozott öntözésfejlesztési terve van, amely nemcsak magát a gazdaságot, hanem az egész térséget érintené, ám ezzel kapcsolatban még több döntés hátravan.

Az ágazatban folyamatosak a fejlesztések: olyan erő- és munkagépeket vásárolnak, amelyek mind alkalmasak precíziós gazdálkodásra.

A növénytermesztési ágazat jobb kilátásokkal indult neki az évnek, mint tavaly.

Isaszegi Norbert: növénytermesztésünk számára a tavaszi vetési időszak lesz a legkockázatosabb
Isaszegi Norbert: növénytermesztésünk számára a tavaszi vetési időszak lesz a legkockázatosabb
– Az őszi vetések – őszi búza, takarmánykukorica, lucerna – állapota januárban kiváló. Hótakaró ugyan nincs, de nem fagyott ki semmi, és a csapadék mindig jól jön. A csapadék eloszlása heterogén volt ugyan, de a mennyisége elérte az 50 éves átlagot, így a talaj nedvessége és állapota biztosítja a tervben szereplő célok elérését – mondja Isaszegi Norbert termelési igazgató, hozzátéve: – A legkockázatosabb időszak növénytermesztésünk számára a tavaszi vetési időszak lesz. Már több alkalommal tavaszi aszállyal kellett megküzdenünk, és hatásainak kivédésére jelenlegi öntözőberendezéseink sajnos nem alkalmasak.”

„Beruházásainknak – legyenek azok bár­mely ágazatban – 20–30 százalékos többletköltsége van amiatt, hogy a Ménesbirtok tangazdaság, és mindennek bemutathatónak kell lennie. Ennek ellenére haladunk terveink megvalósításával”

– hangsúlyozza Kovács Norbert. Jelenleg is tartanak az új, világszínvonalú tehénistállók építési és szerelési munkálatai.

A két precíziós állattenyésztési feltételeket biztosító istállóban összesen 880 tejelő szarvasmarhát tudnak elhelyezni a vízágyas kialakítású pihenőtérben, a fejést pedig robotok végzik. Az új rendszert a szarvasmarháknak is meg kell tanulniuk, így várhatóan nyárra lesz teljes a létszám az új helyen. A technológiaváltás miatt mintegy 60–70 egyeddel csökken az állomány a jelenlegihez képest, ám a hozam növekedése, az ahhoz szükséges inputanyagok mennyiségének, illetve a költségek csökkenése miatt a termelés és az eredmény növekedésére számítanak a szakemberek. A beruházás várhatóan 2022-re fejeződik be, ugyanis a tervek szerint új tejházzal és oktatási központtal is bővül a telep.

A világszínvonalú istállóban a tehenek állapotáról és szokásairól gyűjtött adatok alapján takarmányoznak és fejnek, amit robotok végeznek, emberi beavatkozás nélkül. A telep dolgozóinak egyik fő feladata a gépek felügyelete lesz
A világszínvonalú istállóban a tehenek állapotáról és szokásairól gyűjtött adatok alapján takarmányoznak és fejnek, amit robotok végeznek, emberi beavatkozás nélkül. A telep dolgozóinak egyik fő feladata a gépek felügyelete lesz
Fotó: Csatlós Norbert

„Újabb célunk, hogy ahol csak megoldható, napelemeket telepítsünk épületeink tetőszerkezetére – legyenek azok iskolaépületek, istállók vagy épp a gépészeti telepünkön lévő gépszínek –, hogy így csökkentsük az energiaköltségeinket – emeli ki a vezérigazgató. Korszerűsítjük a Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeit is. Nemcsak napelemek lesznek a tetőn, hanem az egész épületegyüttes megújul, átalakul: campus jellegű intézménnyé alakítjuk.”

Az állattenyésztési épületek közül a 20. és 39. majori ménes épületeinek felújítását is megkezdték.

A tetőcsere és a burkolatfelújítás azért is szükséges, mert a tetőszerkezeteket a mai napig az eredeti, 200 éves gerendák támasztják alá.

Ezek restaurálása is megkezdődött. Megtalálták az épületeket körülvevő járdák eredeti alapjait, amelyeket ugyancsak felújítanak a világörökség-várományos listán szereplő épületek körül. A tervek szerint 2020 második felére fejeződnek be a munkálatok. A helyszín turisztikai értékét emeli majd a 20. majori látogatóközpont.

Közel fél évszázados épületekből költöznek az állatok új istállókba. A szakemberek elmondása szerint a jót is szokni kell, vagyis hetekbe, akár hónapokba telik, míg a teljes állomány stresszmentesen átköltözik az új helyre
Közel fél évszázados épületekből költöznek az állatok új istállókba. A szakemberek elmondása szerint a jót is szokni kell, vagyis hetekbe, akár hónapokba telik, míg a teljes állomány stresszmentesen átköltözik az új helyre
Fotó: Csatlós Norbert

Köztudott, hogy a vetőmagüzemet a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. visszavásárolta a francia Limagraintól, 2019. július elején. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően ma 3 ezer hektár vetőmag-kukorica termésének fogadására, zsákra történő kiszerelésére alkalmas. Az adásvételi szerződésben 2–2,5 milliárd forint értékű beruházást vállalt a ménesbirtok.

Az üzemben még most is tart a kampány. December végéig 3325 tonna vetőmagot dolgoztak fel, a fennmaradó mennyiség, 2760 tonna „méretre szedése”, csávázása, zsákolása március 31-re ér véget.

A vetőmagüzem visszavásárlásának és a fejlesztések a célja az, hogy a Ménesbirtok továbblépjen a szántóföldről értékesítő, alapanyag-előállító szerepből, és készterméket, vagyis osztályozott és csávázott zsákos vetőmagot értékesítsen a francia vetőmagcégnek,

ugyanis ez lényegesen nagyobb árbevétel elérését teszi lehetővé a mezőhegyesi vállalatnak.

A vetőmagüzem visszavásárlása mögött azonban egy másik cél is meghúzódott: megfelelő tárolókapacitása van a Ménesbirtokon megtermelt áru- és takarmánynövények raktározására is, vagyis nem kell új raktárakat építeni, csak a régieket kell felújítani.

Az üzem telephelyén nagyszabású felújításba kezdenek: a már elkészült vetőmag-előállító „részlegen” folytatják a Limagrain által megkezdett fejlesztéseket. Készül egy új technológiai csarnok, amelyben óránként 10 tonnás kapacitással végezhető a méretre szedés, a csávázás, a zsákolás és a gépi erővel történő palettázás, a készáruraktárat pedig 4 ezer tonnás kapacitásúra bővítik: egy polcrendszert telepítenek, hogy a most rendelkezésre álló 2 sor helyett 4 sor magasan tárolhassák biztonságosan a jumbó zsákokba csomagolt vetőmagot.

Még a régi gépek osztályozzák és válogatják méretre a szemeket
Még a régi gépek osztályozzák és válogatják méretre a szemeket

A telep területén az árunövényeknek is lesz helyük, a vetőmag-előállítástól elkülönítve. A felújítás előtt álló siló kapacitása 7 ezer tonna, az ugyancsak felújításra váró síktárolók 5 ezer tonna kapacitásúak lesznek, vagyis a cég által termelt teljes mennyiséget be tudják majd tárolni. Az árunövények számára egy óránként 80 tonna kapacitású tisztítót és egy új, óránként 35 tonna kapacitású szárítót építenek. A jelenlegi nehézkes, traktoros anyagmozgatást kiváltandó egy felsőpályás terménybetároló rendszert is kiépítenek.

A vetőmagüzemben ez a fajta anyagmozgatás megszűnik – és vele együtt az anyagmozgató munkatársak állandó hiánya is
A vetőmagüzemben ez a fajta anyagmozgatás megszűnik – és vele együtt az anyagmozgató munkatársak állandó hiánya is

A tervek tehát igazán nagyszabásúak. Ahogy Kovács Norbert fogalmaz:

„A bizalom a tulajdonos részéről adott, de rövid időn belül eredményeket kell felmutatni. A magas elvárásoknak való megfeleléshez segítséget jelent számomra a kollégák lelkesedése, akik mind nyitottak az újra.

Eddig bármit kértem, mondtam, a legjobb tudásuk szerint teljesítették, és a jó ötleteket természetesen én sem vétóztam meg – ha azok gazdaságilag racionálisak voltak. Szeretnénk a Ménesbirtokot méltóképpen képviselni, és korunk kihívásainak megfelelően üzemeltetni.”

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2020/6 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új csávázószert készül bevezetni az uniós piacon a Corteva

Az Eden Research plc kérelmezte az Ecovelex™ engedélyezését az Európai Unióban és ezt követően majd az Egyesült Királyságban is benyújtja a kérelmet, forgalmazási partnerével, a Corteva Agriscience vállalattal. Az Eden egy AIM tőzsdén jegyzett vállalat, amely fenntartható megoldásokat fejleszt és szállít növényvédelmi, állat-egészségügyi és fogyasztói termékekhez.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.