0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Érkezik az egészségesebb fehér kenyér? A rák, a cukorbetegség és az elhízás kockázatát is csökkentheti

Öt éven belül a boltok polcaira kerülhet az egészségesebb fehér kenyér, a tudósok ugyanis felfedezték, hogyan duplázható meg a rosttartalma.

Egy kutatócsoport azonosította a búza génállományának azon génjeit, amelyek szabályozzák a fehér liszt rosttartalmát – írja a BBC News.

„A hagyományos nemesítési technikák alkalmazásával ezt a magas rosttartalmú tulajdonságot számos más fajtával kereszteztük” – mondta Dr. Alison Lovegrove, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: „olyan genetikai markereket fejlesztettünk ki, amelyeket a növénynemesítők könnyen felhasználhatnak annak azonosítására, hogy mely búzafajták rendelkeznek a magas rostgénnel.”

A szakértők úgy vélik, hogy a felfedezésnek köszönhetően kifejlesztett új liszt számos egészségügyi előnnyel jár majd, például csökkentheti a rák, a cukorbetegség és az elhízás kockázatát.

Dr. Alison Lovegrove elmondta, hogy a magasabb rosttartalmú kenyér ízben ugyanolyan lesz, mint a normál, fehér kenyér. Ellenben, míg egy hagyományos fehér kenyérszelet körülbelül egy gramm rostot tartalmaz, addig a magas rosttartalmú fehér kenyérszelet esetén ez két gramm is lehet. Összehasonlításképpen: egy teljes kiőrlésű kenyérszelet nagyjából hármat tartalmaz.

A teljes kiőrlésű kenyeret széles körben tekintik egészségesebbnek, ennek ellenére a fehér kenyér még mindig kelendőbb. Az Egyesült Királyságban a napi körülbelül 12 millió eladott kenyér háromnegyedét a fehér kenyér teszi ki.

„Készítettünk néhány kenyeret a magas rosttartalmú búzánkból, és az íze pontosan ugyanolyan”

– mondta Dr. Alison Lovegrove. Hozzátette: a kereskedelmi forgalomban lévő búzafajtáknál hasznosítani kell ezt a magas rosttartalmú tulajdonságot, ami a legjobb esetben öt-hat évbe telhet.

Forrás: BBC News