Felemelő látvány, mikor egy bő két méter szárnyfesztávolságú rétisas száll a magasban – ezzel nem mondunk újat. Ugyanakkor az is tény: volt idő, amikor a felelőtlen emberi tevékenység következményeképp csodaszámba ment, ha az ember megpillanthatott Magyarországon egy-egy példányt. Noha a ragadozó madaraink száma napjainkban lassan emelkedő tendenciát mutat, ez könnyen a visszájára fordulhat.
Egy évszázaddal ezelőtt
az ország településeinek többségét rendszeresen legeltetett, kiváló minőségű ősgyepek határolták, melyek ideális élőhelyet biztosítottak a ragadozó madaraknak is, köztük az olyan nagytestű fajoknak, mint például a réti- és a parlagi sas. Az összefüggő gyepzónákban lelt otthonra legfőbb táplálékaik egyike, az ürge is, legalábbis addig, míg elődeink veszélyes kártevőnek nem nyilvánították.
A ma már fokozottan védett faj egyedeit egykoron még nagy erőkkel irtották, ráadásul a gyepek nagy részét feltörték, vagy a háztáji állattartás visszaszorulásával legeltetésükkel felhagytak, ami e területek elcserjésedését, illetve beerdősödését eredményezte. Ezek a körülmények távolról sem kedveztek a ragadozó madaraknak, s akkor még nem ejtettünk szót arról a tevékenységről, ami alapjaiban ritkította meg a magyarországi populációt.
Szinte teljesen eltűntek
„A szocializmus idején a hivatásos vadászok feladatul kapták, hogy dúvadirtás céljából mérgezett tojásokat helyezzenek ki az általuk járt területeken. Egyes állatok a tojásokat, mások pedig az azoktól elpusztult dögöket fogyasztották, ami azt eredményezte, hogy számos faj szinte teljesen eltűnt hazánk területéről” – magyarázta lapunknak Klébert Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi őrkerület-vezetője. Különösen igaz volt ez a holló esetében, ugyanakkor
a mérgezés a sasokat sem kímélte: rétisasból mindössze 12, parlagi sasból pedig 30 párról volt tudomásuk a hazai szakembereknek.
E tevékenység betiltását követően, az aktív természetvédelmi munka, illetve az egyes fajok megmentését célzó európai uniós pályázatok hatására mára lassan lekezdtek "lábra kapni" egyes ragadozó madarak állományai; parlagi sasból például 300 pár él ma Magyarországon. A szakember szavai szerint ebben fontos szerepük van a legelők helyreállítását ösztönző támogatási rendszernek, egyszersmind az átalakult tájhasználatnak is, ugyanakkor nem tagadja: az emberi tevékenység – még ha az nem is szándékos – még mindig komoly veszélyt jelent a madárállományra.
Átgondolt döntésekre van szükség
Egyes művelés alatt álló területeken – például lucerna- vagy repceföldeken – igencsak el tudnak szaporodni a rágcsálók, melyek szakszerűtlen irtása következtében is elpusztulhatnak a ragadozó madarak.
„Komoly veszélyforrás, ha például trágyaszóróval juttatják ki a táblákra az egyébként legálisan használható, de a felszínre az engedélyezési okiratuk alapján nem kijuttatható irtószereket. A szabályszerű felhasználás során a szert a földbe kell dolgozni: például kézzel, a rágcsálók által használt lyukba lehet helyezni, amit utána célszerű betemetni, így az állatok a föld alatt pusztulnak el, s nem eszik meg őket a ragadozó madarak” – tanácsolta a DINPI szakembere. Mint mondta, e madarak fennmaradásában, jellemzően síkvidékeken fontos szerepet töltenek be a fasorok, mezővédő erdősávok, melyek búvó-, illetve fészkelőhelyül is szolgálnak, így mindenképpen célszerű megőrizni őket.
„Ha a ragadozó madaraknak élőhelyet biztosítanak a gazdák, akkor rengeteg kártevőtől is megszabadulnak egyúttal. Különösen fontos az idős, nagy fák megóvása, melyek akár a nagytestű sasok fészkeit is elbírják”
– mondta a természetvédelmi őrkerület-vezető, hangsúlyozva az emlékerdők, öreg fákból álló csoportok meghagyásának fontosságát.
Ne csak a madarakra gondoljunk!
E cikk készültekor 11 Celsius-fokot mutat a hőmérő higanyszála, a melegedő idő ténye pedig a természet újjáéledésében is érezteti majd hatását. „Idén a megszokotthoz képest előbb érkezik a tavasz; néhány hét és „berobban” a természet.
A korán fészkelő madarak – köztük a rétisas is – már most kotlanak, jellemzően a vizes élőhelyek közelében, hiszen a faj legfőbb tápláléka a hal. Napjainkban már körülbelül 350 magyarországi párról van tudomásunk, ami azt jelenti, hogy újabb és újabb területeken jelennek meg a rétisasok” – magyarázta Klébert Antal, akinek szavai szerint az ilyenkor végzett mezőgazdasági munkák alkalmával érdemes ezt figyelembe venni.
Komoly károkat lehet okozni például a rossz időben, illetve engedély nélkül történő gyep-, nád- és tarlóégetéssel. Adott esetben érdemes inkább fogasolni, továbbá a nádas egy részét foltokban meghagyni, hisz számtalan madárfaj, illetve azok táplálékállatai lelnek benne menedékre.
Hasonló okokból kifolyólag a kerti fűnyíráskor sem célszerű „faltól falig” vágni a gyepet, hisz a cél, hogy ne csak a madarak, hanem a teljes ökoszisztéma épségét biztosítani tudjuk. A szakember úgy fogalmazott, a tápláléklánc csúcsán lévő ragadozó madarak egyfajta indikátorfajok, melyek kiválóan jelzik, ha valahol probléma van a földhasználattal. „Igyekezzünk körültekintően, „toleránsan” gazdálkodni, egyszersmind élni a gondjainkra bízott területen” – tanácsolta.
Facebook
Twitter
Google+
LinkedIn
Print Mail
Print PDF
