Back to top

A hamisítások miatt bajban vannak a termelők

A Német Méhészújság kisebb csokorba szedte a méz hamisításának és a mézzel kapcsolatos csalásoknak a legkirívóbb eseteit. Egyértelmű, hogy ez ellen nagyon komolyan fel kellene lépniük a hatóságoknak. Döbbenetes, hogy bár évek óta tudnak ezekről, és a nemzeti méhész egyesületek folyamatosan keresik meg az illetékeseket, mégis nagyon lassan érhető el érdemi változás az EU-s szabályozásban.

Ausztrália

2018-ban 28 ellenőrzött vegyes mézből 12 hamisítványnak bizonyult. Ezek között ott volt a legnagyobb ausztrál mézkiszerelő, a Capilano terméke is. A mézeket NMR (mágneses magrezonancia spektroszkópiás) módszerrel vizsgálták. A hagyományos vizsgálattal egyik mintáról sem tudták volna megállapítani, hogy nem valódi.  

EU

Az európai Közös Kutatóközpont 2015-ben a tagországokból 893 mézmintát gyűjtött be. A szokványos vizsgálattal egyiknél sem sikerült kimutatni, hogy hamisítvány. Viszont egy új módszer (EA/LC-IRMS) segítségével a minták 14 százalékáról kiderült, hogy nincs közük a mézhez.

Nagy-Britannia

2018-ban 9 szupermarket 11 alacsony árfekvésű mézét vizsgálták. Eltekintve attól, hogy még csak az Európai Unió méz szabványának sem feleltek meg, mindegyik hamisítványnak bizonyult.

A hagyományos módszerekkel ezekről a mintákról sem lehetett kimutatni, hogy hamisak lennének.

2019-ben a brit Tesco levette saját márkanéven forgalmazott mézeit a polcokról, mivel a brit élelmiszer ellenörző szerv hamisnak találta azokat.

A méhek a méz áránál mintegy ötvenszer nagyobb hasznot hajtanak világszerte

Kanada

A Kanadai Élelmiszer Ellenőrző Hivatal 2018-ban és 2019-ben ugyancsak NMR technológiával ellenőrizte a szupermarketek és kiszerelők mézeit.

A 240 minta 22 százaléka hamisnak bizonyult. A hamisítványok kizárólag Kínából, Indiából, Vietnámból, Pakisztánból és Görögországból érkező szállítmányok voltak.  

Svájc

2014-ben egy német banki kereskedő megpróbált 6 tonna „svájci” mézet eladni az Aldinak. Az áruról azonban kiderült, hogy Ukrajnából származik. A férfi pénzbírságot kapott. Helyzetét súlyosbította, hogy Németországból származó méhcsaládokat is megpróbált svájci vérvonalúként értékesíteni. 

Amerikai Egyesült Államok

2008-ban derült fény az egyik legnagyobb mézimporttal kapcsolatos csalásra, melynek a rendőrség a „Honeygate” vagyis "mézkapu" munkanevet adta.

A hamburgi székhelyű Alfred L. Wolff kereskedőház kínai származású mézet harmadik ország(ok)on keresztül úgynevezett „utaztatással” és „átcímkézéssel” szállított az Egyesült Államokba, elkerülve ezzel a kínai mézre kivetett amerikai dömpingvámot.

A csalás-sorozat következtében a cég tönkrement és eltűnt a piacról. Üzleteit az újonnan alapított Norevo vette át. (Arról, hogy miként bonyolították le ezeket az ügyleteket, részletesen itt olvashatnak: Mézmaffia.)

Nemzetközi helyzet

Egy 2018-ban közzétett tanulmány arról ad hírt, hogy ausztrál kutatók 19 ország 100 mézmintáját megvizsgálva azt találták, hogy a 27 százalékuk hamis annak ellenére, hogy a vizsgálatoknál elavult módszereket alkalmaztak.

Az ázsiai származású mézek 52 százaléka, az európaiak 28 százaléka, az ausztrál mézek 18,4 százaláka volt hamis. A hamis európai mézek kivétel nélkül Kelet-Európából származtak.

Végezetül, a sort azzal egészítjük ki, hogy a tavaly Montreálban megrendezett nemzetközi méhészkongresszuson, az Apimondia mézversenyén, a mézeknek csaknem a felét kizárták, mert hamisítványok voltak, illetve nem megengedett szermaradványokat tartalmaztak.

Lásd cikkünket: Hamis mézekkel is neveztek a nemzetközi versenyre

A hamisítványokkal az az egyik legnagyobb gond, hogy lenyomják a méz felvásárlási árát. A hamis méz előállítási költségével a méhészek nem tudnak versenyezni és nagyon sokan arra kényszerülnek, hogy abba hagyják a méhészkedést. Ennek viszont nagyon komoly makrogazdasági következményei lehetnek, hiszen a méhekre nagy szükség van a beporzásban.

 

Forrás: 
Deutsches Bienenjournal 2020/2 alapján

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Akadozik a zöldségellátás

Az elmúlt hetekben Spanyolországnak rendkívüli téli időjárással kellett megküzdenie. A viharos időjárás szokatlan hideget hozott magával és sok hó esett az ország egyes területein. Ez több zöldségféle termesztését is megakadályozta, amelyekből most Európa-szerte hiány alakult ki.

Alig indult el, de már most tudni: az idei Educatio kiállításra sokáig emlékezni fognak

Megnyitotta "kapuit" a 2021-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, mely rendhagyó, online formában várja a továbbtanulás előtt álló fiatalok tízezreit. A 21 éves múltra visszatekintő rendezvény három napja alatt ezúttal is minden terítékre kerül a témában.

Vissza a 90-es évekbe, avagy a Burger King logót vált

A Burger King nagy változtatásra szánta el magát, miszerint 20 éve először megváltoztatja eddigi logójának design-ját. A gyorsétteremlánc a twitteren tette közzé először a képet új logójáról, mely szinte teljesen megegyezik azzal, amit az 1990-es években használtak.

Az uniós polgárok kedvezőbben ítélik meg a közös agrárpolitikát

Az Európai Bizottság átlagosan kétévente méri fel, hogy az uniós állampolgárok miként ítélik meg az Európai Unió mezőgazdaságát, a vidéki térségek alakulását, valamint a Közös Agrárpolitikát (KAP). A 2020-as felmérés közelmúltban publikált eredményei alapján az európai polgárok és a magyar lakosság is – az elmúlt évekhez képest – összességében kedvezőbben vélekednek a gazdálkodókról és a KAP-ról egyaránt.

Szakmaközi szervezetként működhet a Cukor Terméktanács

A cukorágazatban évek óta kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette az agrárminiszteri elismerés elnyerésére. A minisztériumi eljáráson megfelelt, a támasztott követelményeket teljesítő érdekképviselet ezentúl hatékonyabban képviselheti tagjai érdekeit.

Így lesz hatékony az atkakezelés: kontroll, protokoll, b-terv (1. rész)

Nagy segítség lehet az atkakezelésben egy évszakokra lebontott atkakezelési protokoll/eljárásrend, melybe leírjuk a tervezett kezeléseket, kontroll vizsgálatok időpontját, módszerét és atka túlfertőzöttség esetén a b-terveinket.

Az első széndioxid semleges tejüzem

A klímaváltozás hatásai miatt számos országban - például Ausztráliában - kiemelt figyelmet fordítanak az agrárszektorban jelentkező káros anyag kibocsátásra, ezért több kezdeményezés indult a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésére.

Évindító agrárgondolatok

„Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban?” – e címmel szervezte meg évindító szakmai beszélgetését a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya. Előadást tartott Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet két korábbi főigazgatója, valamint Vajda László, a szakosztály alelnöke, a Földművelésügyi Minisztérium volt főcsoportfőnöke.

Kevesebb cukor lesz, nyár végére elfogyhatnak a készletek

A tavalyi cukorrépa termés Európában, különösen Franciaországban és Lengyelországban jóval kevesebb volt az előző évieknél, ami felveti azt a lehetőséget, hogy nyár végre elfogynak a cukorkészletek. A cukortermelés beleértve az izoglükózt, azaz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszert is az Európai Unióban 16,3 millió tonna volt tavaly.

Árutőzsde - További emelkedés

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.